Van a mi rendőrségünknél is érdekesebb szervezet ezen a világon!
Ma reggel, ahogy munkahelyem felé tartottam, az autórádión érdekes hírt olvastak be:
Kecskévé változott az autótolvaj...
Igaz hogy a hír nem a nyugati világból érkezett felénk, hanem egyenesen a napfényes Nigériából, ahol a jelek szerint még erősen él az emberekben a boszorkánysággal kapcsolatos összes hit és meggyőződés.
A sztori a következő:
A nigériai rendőrség tetten ért egy kéttagú bandát, amint azok éppen egy autót próbáltak elkötni. Az egyik gyanúsított elmenekült, azonban a másikat sikerült sarokba szorítani. Ekkor az a galád tolvaj nem volt rest fekete mágiát alkalmazni, és ott helyben, a rendőrök szeme láttára kecskévé változtatta magát.
A történetnek ennyivel nincs vége, mert hát a tettest el kell kapni. Éppen ezért a négylábú jószágot előzetes letartóztatásba helyezték. Hogy biztosra menjenek, a képét több nagyobb nigériai újság is közölte.
A dolog pikantériája az, hogy amennyiben bírósági tárgyalásra kerül a sor (márpedig ez valószínűsíthető), akkor csak abban az esetben lehet elítélni a kecskét ha bizonyítható, hogy ember képes kecskévé változni. Amennyiben ez bizonyítható, az állatot halálra is ítélhetik.
Ezek után sok-sok kérdés felmerülhet. Többek között az is - ahogy a rádióban is elhangzott, hogy a történet előzményei vajon nem a következők voltak-e:
A rendőrök látják az autólopási kísérletet, esetleg még meg is próbálják megakadályozni. A két gyanúsított kereket old, ám ezt az örsön elég nehéz lenne kimagyarázni, mert a főnök amúgy is pipa. Így aztán arra az elhatározásra jutnak, hogy be kell kamuzni azt hogy az elkövető kecskévé változott. Valahonnan szereznek egy kecskét és büszkén viszik előzetesbe.
Az pedig már nem a tettenérő rendőröket, hanem sokkal inkább a feletteseket minősíti, hogy mindezt be is veszik.