HA-WAJ bizony! Legalábbis annak a repülőgépnek a lajstromjele, amit nyaralásunk utolsó hétvégéjén vezethettem.
Bizonyára emlékeztek arra a posztra, amiben megírtam, hogy repülni szeretnék. Eljött hát a nagy nap, és néhány telefonálás illetve időpont egyeztetés után szombaton sikerült összehozni a repülést.
Szombat, 14:15. Megérkezünk tesómmal a Kalocsai reptérre. Gyorsan meg is találjuk az oktatót, aki éppen tankolja a gépet. Közben beszélgetni kezdünk. Kiderül, hogy ezekbe a Cessna típusú gépekbe sima, mezei 95-ös benzin kell. Ráadásul ha az ember elrepül például Szegedre, az üzemanyag költség is nagyjából annyi, mintha autóval menne. Bár a gép benyeli óránként a 20 litert, A Kalocsa-Szeged távolságot nagyjából fél óra alatt meg lehet tenni.
Csaba, az oktató, megkérdezte, hogy repültem-e már kisgéppel, vagy repültem-e már szimulátorban. Elmondtam neki, hogy mostanában elég sokat szimulátoroztam, illetve hogy repülőgépmodellezés a hobbim. Ennek az információnak köszönhetően nagyon megörült, hogy nem kell majd sokat magyaráznia. Igazából 1-2 típusspecifikus dologot mondott el. Felszállás előtt még megkértem, hogy beszéljük át a műszereket, hogy biztoslehessek benne, mindent jól ismerek. Miután elsoroltam a látható műszerek funkcióját és működését, Csaba bólintott, minden rendben. Beindítottuk a motort. Ez után ért az első meglepetés. Én gurulhattam ki a géppel a kifutópályára. Gurulás közben a farokkerekes repülőgép orra felfele néz, így eléggé kell pipiskedni ahhoz, hogy lássuk, merre tartunk. És közben persze bízzunk benne, hogy senki nem gyalogol a gép elé, mert akkor bizonyosan felszeleteljük a légcsavarral.
A felszállást az oktató végezte el (bár van egy olyan gyanúm, hogy csak az erős oldalszél miatt). A gép elemelése után átadta a vezérlést. Emelkedni kezdtünk, majd egy bal fordulóval visszafordultunk. Itt még nem tudtam elég stabilan kezelni a gépet, kicsit túlkormányoztam. Szokni kellett, hogy igen kis mozdulatokkal kell operálni. Miután elrepültünk a reptér mellett, egy újabb bal fordulóval süllyedni kezdtünk. A kifutópálya felett csináltunk egy alacsony áthúzást tesóm kedvéért, aki videóra rögzítette azt.
A kifutó végén emelkedni kezdtem, 800 láb magasra (kb 270 méter), és a Szelidi tó felé vettük az irányt. A tóhoz körülbelül 3 perc alatt odaértünk. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elsajátítsam azokat a finom mozdulatokat, amelyekkel "simán" lehet repülni a 152-essel. Mentem egy kört a tó felett, közben nézelődtem. A második kör egyik részénél visszaadtam Csabának a vezérlést, hogy készíthessek néhány fotót. Jó volt látni, ahogy a család ugrál és integet a nyaralónk kertjében.
Az újabb kör után Kalocsa felé vettem az irányt, mert kezdett lejárni a repülési idő. Kalocsán befordultam a kifutópálya felé, a leszállást pedig az oktató végezte el.
Hatalmas élmény egy ilyen gépet irányítani. És persze érdekes tapasztalás. Az első fordulónál az oktató jobban bedöntötte a gépet, mint én azt gondoltam volna. Kicsit még meg is ilyedtem. Aztán pár perc múlva már én is annyira döntöttem a gépet. Valahogy azt a szöget szereti, akkor fordul szépen. Megszokás kérdése. Az a szabadságérzés, ami hatalmába keríti az embert, leírhatatlan. Három dimenzióban áll rendelkezésre a tér. Emelkedtem, süllyedtem, fordultam. Talán Volker barátom búvárkodásához lehet hasonlítani, ő is 3D-ben mozoghat, csak a víz alatt.
Azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy repülőgépet vezessek. A vágy, ami bennem volt, csak erősödött most, hogy tapasztalás is társult mellé. Ha egyszer megtehetem majd, azt hiszem, lerakok egy pilótavizsgát.
Ha tesómtól sikerül megszerezni a videókat, felrakom ide azokat is.
