Igen különös időjárással örvendeztetett meg a hétvége. Gyakorlatilag még pulóvert sem kellett húznom.
Szombaton Adéllel és Moncsival dél körül indultunk Szigetszentmiklósról Budapestre. Kora délután összefutottunk Volkerrel, aztán kicsit vásárolgattunk, 4-re pedig keresztszüleimhez mentünk vendégségbe. Nagyon élveztem, hogy egy szál pólóban mászkálhatok, miközben a lányomat tologatom a babakocsiban. Azt hittem, hogy novemberben nem is lehet ennél jobb.
Jelentem: lehet. Tegnap ugyanis lementünk Szelidre. Moncsi szülei lent lesznek még a héten, így vittünk nekik egy kis muníciót, hogy könnyebb legyen elviselni a tóparti létet :).
Az a pár óra, amit lent töltöttünk, maga volt a csoda. Szikrázó napsütés, kellemes idő. Bográcsban halászlevet főztünk, ami már önmagában is kellemes időtöltés. Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy November 14-én, a nyaraló teraszán fogok bográcsos halászlevet enni, méghozzá egy szál pólóban, mindezt úgy, hogy közben még melegem is van. Finom volt az ebéd is, és rendkívül jól estek az őszi napsugarak.
Amíg Moncsi etette Adélt, lebattyogtam a tópartra, leültem a padra és csak néztem a tavat a lemenő nap fényében. Ilyenkor olyan nyugodt minden. Feszített víztükör, a csendet is csak a vonuló vadkacsák hápogása töri meg. Ezek olyan pillanatok, amikor az ember agya teljesen ki tud kapcsolni. Néhány perc a tóparton, a vizet bámulva, és máris kipihentebb az ember. Amikor pedig az agya újra bekapcsol, rengeteg új ötlet van a fejében. Ez a tó valahogy inspirál...
A naplementében elindultunk sétálni egyet. Adél aludt a mózeskosárban, mi pedig élveztük a friss, és ekkor már hűvös levegőt. Sötétben értünk vissza a nyaralóhoz. Összeszedtük a cuccainkat, és haza indultunk.
Az egy órás úton végig az járt a fejemben: Jó lenne maradni legalább egy hetet... De az élet nem áll meg, dolgozni is kell. Talán jövőre összehozunk egy őszi nyaralást...
