Ez volt az első, szabadság után munkában töltött hetem. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem nagyon volt időm aklimatizálódni, azonnal a dolgok sűrűjébe csöppentem.
A szabadság egyébként teljesen jó volt. A relatíve rossz idő ellenére nagyon élveztem. Nem nagyon voltak lent havarok sem Szeliden - hétköznap csak Zsombiék, akikkel pici, drága, mosolygós Botond fiuk, valamint Adél lányunk miatt amúgy is minden este fél hét körül jó éjszakát kívántunk egymásnak.
Szóval felőlem akár a hó is eshetett volna. Egész egyszerűen annyira jó volt a semmittevés. Bár semmittevésnek nem is nevezném, hiszen pici Adél rendesen kitöltötte a napjaimat. De minden percét élveztem annak, hogy Vele lehetek, Vele játszhatok. Nem érdekelt szinte semmi. Ha lehet, még jobban apás lett Ő is. Amikor aludt, akkor olvastam, vagy Mónikával kártyáztunk. Persze azért a 9 nap alatt háromszor megnéztem az e-Maileket, és egyszer mintegy 15 percet dolgoztam is. De légyeg, hogy sokat pihentem. Egy nap Hajósra mentünk, vettünk némi hajósi bort az egyik pincéből. Egy másik nap pedig Soltvadkertre utaztunk át, a messzi földön híres cukrászdát meglátogatni.
Szó ami szó, a cukrászda valóban megérdemli a hírnevét. Igényes belső tér, frankó kis kerthelység - ahol a nagy melegben vízpermettel hűtik a vendégeket. A fagylalt pultról ne is beszéljünk. Végeláthatatlan sorban fagylaltok és fagylaltok. Persze megtalálható a classic csokoládé, vanília, de a sor végén ott van például a passion fruit, vagy a sárkánygyümölcs. Ráadásul nem is drága, viszont eszméletlenül finom. Így aztán, aki Soltvadkert 100 kilométeres körzetében jár, mindenféleképpen térjen be!
Visszatérve a munkára, egész héten rohangáltam, mint a mérgezett egér. Persze a napi 8 óra munka, és heti két KettleBell edzés mellett 4 különböző cégnél jártam - hol reggel, hol pedig este. Feltorlódtak kicsit a dolgot, pedig meg kell mondjam, Árpi nagyon becsületesen helyt állt a vállalkozásban, amíg én távol voltam. Nagy örömömben rögtön rá is toltam néhány feladatot, amit eddig én végeztem. :)
A hét gyorsan elment így. Korán keltem, sokat dolgoztam. A mai nap a vásárlásé és kikapcsolódásé volt. A vásárlás részét nem részletezném. A kikapcsolódás pedig egy bográcsozást jelentett, pár utcányira az albérlettől. Moncsi anno, mikor még angol órákat vett, egy csoportba járt Emesével. Emese és András (a férje) itt laknak a völgyben. Náluk volt a főzőcskézés. András gulyást főzött.
Hogy hogyan sikerült? Nem tudom. Ugyanis jó sokáig kellett főzni, így aztán Adél igazán fáradt lett. Fél kilenckor szokott fürdeni, most 8:45-kor indultam el vele hazafelé. Igen, én. Moncsi mondta, hogy maradjak nyugodtan, majd Ő hazajön Adéllal. Nem mondom, hogy nem maradtam volna, mert a fiúkkal jót dumáltunk / söröztünk / pálinkáztunk. De tudom azt, hogy Moncsi régóta ismeri Emesét, én meg eddig összesen kétszer találkoztam velük. Így aztán úgy döntöttem, kimenőt adok drága feleségemnek. Adélt a babakocsiba ültettem, és hazajöttünk.
Nagyon nyűgös volt már szegény, így egy villámfürdés után ágyba raktam. Még a fogmosás is kimaradt, de nem volt szívem nyúzni Őt.
Szinte abban a másodpercen elaludt, amint leraktam. Én pedig kirámoltam a babakocsiból, elrámoltam a fürdőszobában, és kiültem a teraszra, hogy ezt a blogbejegyzést megírjam.
Most pedig azt hiszem bekapcsolom a tévét, aztán alszom egy jót. Jó éjszakát!
