Nem, nem tévedés a kép. Nagymamám valóban tegnap ünnepelte 90. születésnapját.

Ez csodás dolog, szerencsés vagyok, hogy nagymamám ilyen szép kort megért. Bár amíg gyerek voltam, voltak súrolódások (addig innen fel nem kelsz, míg meg nem eszed...), nagyon szeretem Őt. És ahogy öregszik, egyre jobban szeretem. 90 éve ellenére önfeledten tud nevetni, pajzán dolgokat mondani. Egyébként is letagadhatna 15 évet legalább. Néhány éve Volker barátom például simán benyalta, hogy nagymamám néha motorra pattan. Vagy a remek példa, amit mesélni szoktam az ismerősöknek: tavasszal panaszkodott Mama, hogy már nem bírja egyszerre kigazolni a kertet. Nesztek! Hol leszünk mi 90 évesen? Akarunk majd egyáltalán gazolni? Vagy tudunk bármit csinálni?

Az én nagymamám süt-főz-kertet locsol. Persze egyre több helyen fáj neki, keze-lába, de Ő is nagyon jól tudja, az emberi szervezetre nincs örök garancia, és alkatrészeket sem lehet cserélni, ha azok elkoptak.

1920-ban született, belegondolni is durva. Épp hogy "lecsúszott" az első világháborúról. Persze később bepótolta a másodikkal, ráadásul nagypapám hadifogoly is volt. Aztán ott volt 56 is.

Emlékszem, mikor 1990-ben a taxis blokád volt. Szegény nagymamám nagyon izgult, hogy mindjárt kitör a forradalom. Akkor nem értettem. Ma már tudom, hogy amiket Ő átélt, valószínűleg nem járultak ahhoz hozzá, hogy az ilyen események hidegen hagyják Őt.

90 éves... És ad magára, csinos, jókedvű, igazi társasági ember. Szereti a Jäger-t is, bár ő Jáger-nek mondja. És persze nagyon szereti az unokáit és dédunokáit. Ez fordítva is igaz. Most már biztosan kijelenthetem, Adél is nagyon szereti a Dédit. Szülinapi ajándékként tegnap hatalmasakat kacagott neki. Kacagott. Életében először, Dédinek.

Mit kívánhatnék még? Természetesen csakis azt, hogy még 90 évig nevethessünk vele. Boldog születésnapot Mama!