Költözni jó. Legalábbis azután, hogy az ember minden cuccát átvitte egyik helyről a másikra, aztán néhány hét elteltével a dobozok szépen kirürültek, és minden a helyére került.
Költözni rossz. Mert az ember amúgy is zsúfolt napjai még tovább szűkülnek, és a rámoláson kívül az utazás is sok időt elvesz, főleg, ha a két lakóhely között több, mint 50km a távolság.
Nos, mi még a rossz részénél tartunk a dolognak. Bár a nehezén már túlvagyunk, a cuccaink nagyrésze az új lakásban van, így most már csak a dobozokat kell kerülgetni és kirámolni. Meg persze jönnek a napi gondok, mint például hogy melyik dobozban lehet a borotvám, vagy honnan a francból túrjak elő egy tiszta gatyát.
De ugyanakkor már élvezzük is az albérlet előnyeit. Például azt, hogy csaknem 70 négyzetméteren garázdálkodhatunk, és élhetjük a saját kis életünket - ahogy végre anyósomék is élhetik a sajátjukat. A legjobb az egész albérletben pedig az, hogy két kilométerre van az építkezéstől, így rengeteg időt, és benzinpénzt lehet megspórolni. Meg kell hagyni, eleinte a gutaütés kerülgetett, mikor belegondoltam, hogy mennyi pénzt "dobunk ki az ablakon" majd minden hónapban. Aztán ahogy elkezdődtek a földmunkák, és egyre többet kellett meló előtt Szigetszentmiklósról a telekhez menni, majd onnan dolgozni, egészen más szemszögből kezdtem látni a dolgot.
Amíg Szigetszentmiklóson laktunk, reggel fél hétkor keltem, hétkor indultam, hogy nyolc órára a teleknél várhassam a gépeket, embereket. Most fél nyolckor még nyújtózhatok egyet, elég 7:55-kor elindulnom, még így is 8 előtt érkezem. Meg persze így naponta akár kétszer is kimehetek megnézni a dolgok állását (reggel eligazítás, este csekkolás).
Az időspóroláson túl a lelkemnek is valahogy jót tesz, hogy közel vagyunk leendő házunkhoz. Már két nap után is úgy érzem, hogy "hazaérkezek" meló után. És persze az is csodaszép, amikor reggel a hegyek között úsznak a felhők, vagy éppen mikor este az égre emeli tekintetét az ember.
Ha volt is bennem kétség, hogy a házunk majd "mindentől messze lesz", hát most végképp eloszlott. Már nem akarok közel lenni semmihez. Egyszerűen csak OTT akarok lenni.