Nos, Hölgyeim és Uraim, elérkezett a nagy pillanat, újraindítom a blogot. Kicsit lehet hogy lassan fog indulni, kicsit reszelősen, kicsit köhögősen... De előbb-utóbb felveszi régi csillogását. A blog újraindulásának apropója nem más, mint dombházunk építésének folytatása.
Végre-valahára, sikerült eljutunk odáig május végére, hogy felvegyük a hitelt. Igaz, már februárban elkezdtük a papírokat összeszedni, intézni, de a bank elég sokat ült az iratkupacon. Ez kiváltképp akkor volt dühítő, mikor a két vállalkozásról újra-és-újra ki kellett kérni a NAV nullás igazolást (6000 HUF / alkalom), mert azok csak 30 napig érvényesek... A bank meg több mint 60 napot tökölt... Sebaj, lényeg hogy az első folyósítás összege már ott csücsül a számlán, és várja, hogy elköltsük.
Költenénk mi, nem arról van szó, csak előtte még pár dolgot egyenesbe kell hozni. Például most várunk vizesektől ajánlatot hogy mégis mennyiért csinálnák meg a csatorna és vízcsövek bekötését. Ha megjönnek az ajánlatok, kiválasztunk egyet, aztán uccu neki - rakja be amit kell, hogy végre jöhessenek a kőművesek. Aztán aljzatbeton, falazás, halleluja.
Viszont addig is baromi lassan telnek a napok, mi meg már nagyon építkeznénk. Miután eléggé csapadékos évünk volt eddig, az építkezést szépen ellepte a gaz. Helyenként két métert meghaladó - viszont szép, sárga virágú növényzet vette birtokba a telket, és az alaptestek közé betöltött földet. Moncsival ezért úgy döntöttünk, kimegyünk az építkezésre gazolni.
Most biztosan felmerül néhány olvasóban, hogy ez építkezésen egyáltalán minek gazolni? Majd jönnek a melósok aztán letapossák / kiszedik ami útban van / akármi. Vagy miért nem szerzek egy fűkaszás embert, aki aztán fél óra alatt lenyomja az egész területet.
Ezekre a kérdésekre több választ is tudunk adni:
- Mégiscsak jobb ránézni az építkezésre úgy, hogy valamilyen szinten rendben van... Így nem olyan szomorú a látvány, mintha egy örökre félbehagyott építkezés lenne
- Gondolom a szomszédok sem szívesen nézik a virágzó gazt
- Miután a melósok is mindig rendesek / kedvesek voltak velünk, ez a minimum, hogy nem az őserdőbe küldöm be őket betonozni, hanem legalább a nagyját kiszedem a dzsumbujnak.
- A legfontosabb: így végre történik valami, valamit teszünk, hogy legalább átérezzük - újra építkezünk. Hogy ott legyünk a telken, az alapoknál, az egyelőre még képzeletbeli házunk nappalijában. Mintha felfrissítenénk a házunkkal az elmúlt másfél évben elhanyagolt kapcsolatot.
Így aztán pénteken este átmentünk gazolni. Egy darabig csináltuk, irtottuk a gazt. A gyerkőcök jól bírták. Adél élvezte hogy mászkálhat a telken, csigát gyűjthet. Tomi meg nézett minket a hordozóból, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A képet sajnos egy kicsit árnyalja, hogy a nagy gazolásban véletlenül ráléptem Adél egyik csigájára. Szerencsére Adél nem igazán értette, hogy így a csiguszt a másvilágra küldtem... Csak szomorúan rám nézett, és azt mondta: "Jaaaj, Apa! Ráléptél a csigámra! Máskor ne tapos rá!" Én pedig illedelmes apukaként bocsánatot kértem tőle, és megígértem, hogy ezentúl jobban figyelek, nehogy rálépjek egy másikra is.
A vacsoraidő hamar eljött, így szombaton folytattuk gazolást. A gyerekek változatlanul jól viselték a dolgot. Tomi egyébként sem az a hisztis fajta, Adélt pedig újra lekötötték a csigák, és bogarak. Ha minden igaz, még ma is kimegyünk, legalább egy kupacba rakni a sok kupacot, de lehet hogy még egy pár gazt kiszedünk.
Mindenesetre a hátsó terasz helyén lévő spontán virágoskertünket egyelőre meghagyjuk :)
