Ismét mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Péntek és vasárnap között végigjártuk a címben említett városokat.
Hogy a sor elején kezdjük: Kakucs. Pénteken munka után felvettem Moncsit, és indultunk tesómékhoz. A gyerkőcök már nagyon vártak, unokaöcsém rögtön megrohamozott, de persze keresztlányunk is kitett magáért. Nem sokkal érkezésünk után nagy- és kis Palesszal squasholni indultunk. Squash után - ahogy előtte is - PS3-on játszottunk vérre menő meccseket kissebbik Pállal. Durva, 9 éves, de egyre inkább ő kerekedik felül a videojátékokban. Szóval az én ott töltött időm nagy részét a játék tette ki, azért néhány szót tudtam beszélgetni testvéremékkel is. Moncsi talán szerencsésebb volt, a babaruhák válogatása közben, és természetesen utána is sokat tudott beszélgetni Mártival. Éjfél után feküdtünk le, és ezúttal a hagyományostól eltérően nekem kellett Moncsit noszogatnom, hogy feküdjünk már le aludni.
Szombat reggel Kakucsról indultunk Egerbe. Ott találkoztunk ugyanis Kovács Ferenccel, akinek a weboldalán olvastam talán először a dombházakról (vagy ahogy ő hívja: földházakról). Ő régebben fogalkozott kivitelezéssel is, de ezt a tevékenységet már abbahagyta. A két kőműves brigád, akikkel anno együtt dolgozott, viszont még vállalnak ilyen jellegű munkákat. Amint találkoztunk Ferivel, egy dolog rögtön kiderült: erre az emberre fel lehet, sőt fel is kell nézni! Ehhez nagy mértékben hozzájárul két méter feletti termete is. A bizalom egyébként elég gyorsan kialakult, mert ahogy ránézett a tervekre, rögtön tudta, hogy mi micsoda, sőt, egy csomó olyan dologra is felhívta a figyelmünket, ami bár nem szerepelt a terveken, de Balázzsal szóban már megbeszéltük azokat. Egyszóval látszódott, érződött hogy tudja miről van szó, és nem csak érti a kupolaépítés fortélyait, hanem már épített is ilyen épületeket.
A találkozón kívül természetesen más programot is csináltunk a városban. Moncsival sétálgattunk a vár alatt, megebédeltünk egy hangulatos étteremben, és végül még egy cukrászdába is betértünk. Feri azt ígérte, hogy hétfőn vagy kedden találkozik a kőműves brigád vezetőjével, odaadja neki a terveket, és hamarosan küld számunkra egy részletes árajánlatot.
Kérdés persze, hogy az építkezést valóban elkezdjük-e tavasszal, vagy csúszik az egész. Kiírtak ugyanis egy pályázatot: Klímabarát otthon. Ha sikerül betuszkolnunk magunkat és a terveket a pályázati feltételek közé, akkor csaknem három és fél millió forintra pályázhatnánk. Ami miatt pedig csúszhat az építkezés: a pályázat elbírálása 60 nap, utána némi átfutással lehet megkötni a szerződést. Viszont a szerződés megkötése előtt egy kapavágást sem lehet végezni a telken, mert megkezdett építkezés nem támogatható. Persze ha nem férünk be a feltételrendszerbe, akkor kezdjük amint tudjuk.
Ferenccel való találkozás felbátorított annyira, hogy felhívjam az Élő Házak Programban részt vevő kivitelező embert. Tőlük gyakorlatilag november vége óta várjuk az ajánlatot. Némileg meglepődhetett hogy én hívtam (még sosem beszéltünk), de némi hebegés után hét második felére ő is ajánlatot ígért. Remélem így is lesz, mert kezd erősen megrendülni a bizalmam benne. Tőle függetlenül az ÉHP-val kapcsolatos bizalmam továbbra is fennáll. Sokat segítettek a ház megálmodásában, és olyan úton vezettek végig minket, aminek eredményeképpen olyan tervrajz születhetett, ami Moncsi és az én szívem számára is kedves.
Vasárnap ébredés után Dunaújvárosba indultunk Ildiékhez. Ildi bablevessel és süteménnyel várta a szelidi brigádot. Moncsit, pontosabb minket az ebéden túl egy jó nagy szatyor gyerekruhával is várt. Sajnos Zsombiék egyéb elfoglaltságuk miatt, Zoliék pedig betegség miatt nem tudtak jönni. Ebéd után egy kicsit még beszélgettünk Ildivel, majd mi elindultunk hazafele, a többiek pedig korcsolyázni mentek a dunaújvárosi jégpályára.
Mozgalmas hétvége volt, de kétségem nincs afelől, hogy megérte. Végre tesóméknál is voltunk, kivitelezővel is beszélhettünk, és Ildiékkel is találkozhattunk. A pályázattal és a kivitelezőkkel kapcsolatos kérdések pedig várhatóan záros határidőn belül megválaszolásra kerülnek.
