Ma este eljött hozzánk a tervezőnk, Válóczy Balázs. A látogatás apropója az volt, hogy elkészült leendő házunk első alaprajza.
Nagyon vártuk már a mai napot. Én személy szerint elég sokat beszélgettem már Balázzsal arról, hogy hogyan képzeli el a házunkat. Kaphattam némi betekintést a fejében lévő tervekbe akkor is, mikor a telket mértük ki méretileg és domborzatilag. Moncsi jóval nehezebb helyzetben volt, Ő nem beszélt Balázzsal szinte semmit, és meg kell hagyni, megvannak a saját elképzelései a házról. Emiatt a mai találkozástól tartottam kicsit, nem tudtam mit fog Moncsi szólni az alaprajzhoz. Na jó, azt sem tudtam még hogy én mit fogok szólni hozzá.
Mikor Balázs elővette a táskájából a papírokat, egy pillanatra láthattam a tervet, és kicsit megrémültem. Nem láttam ugyanis mást, csak egy fura amőbaszerű képződményt, aminek minden fala íves. Néhány másodperccel később a terv már az asztalon volt és én is megnyugodhattam. A déli homlokzaton lévő fal valóban íves, de a házon belül elég sok egyenes fal található, ezért úgy gondolom hogy nem lenne gond a bebútorozással. Az első benyomás tehát mindenféleképpen pozitív volt számomra - és Moncsi számára is.
Ezután tüzetesebben átnéztük a tervet, összevetettük az igényeinkkel, és elmondtuk Balázsnak hogy hol módosítanánk. Pontosabban én el tudtam mondani hogy hol módosítanék, Moncsi kevésbé. Sebaj, majd alszik rá egyet, aztán összeáll fejében a kép.
Az biztos, hogy a nappali-konyha-étkező szentháromságot kicsit át kell variálni. Nagyobb nappalit szeretnénk, illetve valószínűleg változni fog a konyha és az étkező elhelyezése is.
Az alaprajzról hiányzik néhány dolog, például nincs rajta a pinceszint, nincs rajta a háztartási helyiség, télikert. De nem is az volt a cél, hogy most komplett tervünk legyen. Ez egy kiindulási alap, látunk valamit, és folyamatosan az igényeinkhez, elvárásainkhoz igazítjuk azt. Szerencsére Balázs ebben jó partner. Felírta a módosítandó részeket, és átdolgozza a rajzot azoknak megfelelően.
A következő találkozót péntekre beszéltük meg. Ha nem jön közbe semmi, pénteken már egy átdolgozott alaprajzot nézegetünk és csiszolgatunk. Addig pedig érleljük magunkban a gondolatokat.