Kedves barátaim, kedves olvasóim! Egy rövid hír keretében osztom meg ma veletek örömömet.
Munkahelyemen letelt a próbaidő, és jelentem, véglegesítettek.
Ennek igazán örülök, főleg így, hogy a megbeszélésen elmondták mennyire elégedettek az általam végzett munkával, és a cégnek tervei vannak velem a jövőben. Azt kell mondjam, ez igen jól esett.
A mai nap fényét tovább emeli, hogy Volker barátomnak a mai napon van a névnapja. Így aztán a névnapot és véglegesítésemet összevonva elfogyaszottunk két-két szűretlen búzasört a "Víg kalóz" sörözőben. Az volt bosszantó, hogy már harmadik alkalommal voltunk eme helyen, és mindig ugyanazt mondják:
"igen, van búzasörünk, de citrom nélkül"
Így aztán citrom nélkül fogyasztottunk. A két sör után megvártuk kedves feleségemet a buszmegállóban, aki ahelyett hogy leszúrt volna minket, megörült, hogy ismét láthatja Balázst. Így aztán visszamentünk a Víg kalózba. Azonban nem bíztunk semmit sem a véletlenre. Előtte vettünk egy citromot. Érdekes módon a felszolgáló meg sem lepődött mikor közöltük vele: hoztunk citromot.
Volkernak ezúton is boldog névnapot kívánunk! Remélem nem haragudott meg a család, hogy későn ért haza :)