Végre... Megköttetett az adásvételi szerződés, melynek tárgya a lakásunk. Igaz, egyszer már volt ilyen (tavaly decemberben), de az az ügylet sajnos nem hozott pozitív végkifejletet. Egy idős pár akarta akkor megvenni a lakást, nagyrészt hitelből. Azonban a hölgy még házas volt (egy másik férfivel), így a bank visszadobta a hitelkérelmüket.

Most azért más a helyzet. Egy aranyos hölgy veszi a lakást a fiának. 75% önrészük van, szóval nem hiszem hogy bármi jellegű probléma lenne a bank részéről. Ráadásul az első vételárrészlet foglalót is tartalmaz, így minden szempontból nyugodtabb lehetek mint télen.

Ma 10 órára mentünk az ügyvédnőhöz, aki feltett pár kérdést, majd elkezdte a szerződést és egyéb papírokat megírni. Kicsit fura volt, hogy nem volt szerződés előkészítve, hanem akkor, és ott írta meg. Persze ez az ügyvédi irodában eltöltött időben is jelentkezett. Csaknem három órát ültünk a kerek asztalnál. Közben persze ki kellett mennem az utcára, hogy meghosszabbítsam a parkolójegyet. Pedig nagyvonalúan bedobáltam kb 700 forintot az automatába, mondván: "két óra biztosan elég lesz...". Nem lett.

Az ügyvédnő egyébként nagyon szimpatikus volt. Mindent elmagyarázott, segítőkész volt, és úgy egyáltalán - hiányzott belőle az a felsőbbrendűségi tudat, amit decemberben éreztem az ügyvédnél, aki futószalagon intézte az ingatlanokkal kapcsolatos jogi ügyeket.

A szerződés szerint az első vételárrészletet (melynek része a foglaló is) 3 napon belül kell, hogy elutalja a vevő az FHB-nál vezetett számlámra. Egyáltalán nem lettem volna mérges, ha csak holnap indítja el a hölgy az utalást, de így, hogy délután már telefonált, hogy az utalás úton van, kifejezetten jól érzem magam.

Kiélvezzük még a kis lakás előnyeit, amíg lehet. De hamarosan dobozolni, zacskózni, rámolni kell. Kicsit fájni fog.