Régen írtam már olyan témában, amit a média szolgáltatott számomra. Úgy látszik, ezt a média is érezhette.
Tegnap későn este az ágyban fekve próbáltam elaludni. Moncsi még nézte a tévét. Történetesen a National Geographic-on volt egy műsor Einstein relativitáselméletéről. A műsorban elhangozott pár mondat, és egy animáció, ami még éjfélkor is képes volt nálam kiverni a biztosítékot.
A műsorban szépen elmondták, hogy bizony napjainkban használjuk a relativitáselméletet, mégpedig a GPS navigációban. Volt is egy rövid magyarázat hozzá, ami bár első hallásra teljesen logikusnak tűnt, most azok után mégiscsak megkérdőjelezném, hogy a GPS technológiáról "megtudhattuk" hogyan is működik. Ahogyan azt olvasóim nagy többsége valószínűleg tudja, 2 évet dolgoztam a navigációs iparban, így van némi rálátásom a dologra.
Szóval a nagy nevű csatornán elhangzott, hogy a kezünkben / autónkban lévő GPS eszköz jeleket sugároz, amely jeleket a műholdak vesznek, kiszámolják a pozíciónkat majd visszaküldik azt.
Ha megengeditek, hogy "A kripli" című színházi darabból idézzek:
Hát ekkora nagy hamubasült faszságot már régen nem hallottam!
Méghogy a GPS eszköz, a GPS vevő küldene bármit is! Emberek! Még a nevében is benne van, hogy vevő! Persze az NG ezt az egészet egy fasza animációval is megtámogatta, ahol szépen láthattuk, ahogy a jelek a kézben tartott eszközből a műholdak felé vándorolnak.
A valóságban persze mindez fordítva történik. A műholdak sugároznak jeleket, amit a GPS vevő antennája fog. A vevő utána feldolgozza, hogy melyik műhold jele mikor érkezett. Matematikai módszerekkel ki lehet számolni, hogy az adott műhold éppen hol tart a föld körüli pályáján. 4 műhold jeleinek vétele esetén háromszögeléssel megtudhatjuk saját pozíciónkat. Adott ugyanis egy műhold, amiről tudjuk a keringési pályáját, illetve hogy mikor fogtuk a jelét. A jelben pedig benne van, hogy mikor küldte azt a műhold. A két idő különbségéből és a rádióhullámok terjedési sebességéből kiszámítható a műholdtól való távolság. Bár 3 műhold is elég lehetne a pozíció meghatározásához, a rendszer apró pontatlanságai miatt azonban 4 műholdra van szükség a stabil pozícióhoz.
Könyörgöm, miért nem gondolkozunk logikusan? Miért hisszük el, hogy egy kicsit eszköz Józsi bácsi kezében, ami nem nagyobb mint pár négyzetcentiméter, olyan jeleket küldd amit a műholdak fognak? Persze az igazán nagy gond nem az, hogy elhisszük, hiszen a tudományok fejlődnek, nyakunkon a 3D televíziózás, nem kell mindent megérteni.
De hogy egy nagynevű csatorna, egy National Geographic ilyen hülyeséget adjon adásba, az már kicsit sok.