Hogy mára ne csak idegeskedés és rossz hír legyen (lásd előző poszt), ezért teszek ki két képet, hogy minként fest a telek a földmunka első fázisa után.
A héten ki kéne mérnünk Balázzsal a sávalap helyét, és liszttel, vagy valami fehér porral végigszórni, hogy a gép kiszedhesse. Addig is nézzétek meg, mi van most az egykor szép, zöld, bár kissé gazos telken.
Valahogy a telekkel kapcsolatban mindig éreztem, hogy a közműveket lezongorázni nem lesz egyszerű menet. Ma éppen az ELMŰ miatt szívtam.
Minden építkezéshez kell áram. Ilyenkor a mérőóra nyilván nem a házba kerül, hanem egy ideiglenes helyre, ideiglenes mérő néven. Az ideiglenes mérőt pedig valamilyen oszlopra kell feltenni. Ez az oszlop nem lehet ám akármilyen faoszlop, ennek bizony ELMŰ által minősített oszlopnak kell lennie. Franc se érti, hogy miért, de ez mindegy is.
Ezen kívül az ideiglenes mérőhely kialakítását csak és kizárólag ELMŰ minősített villanyszerelő végezheti. Hozzáteszem, hogy ez a kialakítás olyan, hogy áramhoz köze sincs. Kell ásni egy gödröt, bele az oszlopot, az oszlopra meg fel kell rakni a szekrényt.
Szóval kerestem egy ELMŰ minősített villanyszerelőt, aki elvállata a munkát, és ELMŰ tanúsítvánnyal rendelkező oszlopot is szerzett 30 000 forintért. Ma 8-ra a teleknél kellett lennem, hogy az ELMŰ hozhassa a villanyórát. 11 óra után sikerült odaérniük, majd megállapították, hogy az ELMŰ minősített villanyszerelő által hozott ELMŰ tanúsítvánnyal rendelkező oszlop nem felel meg az ELMŰ követelményeinek, így ők, mint ELMŰ, nem rakhatnak rá fel ELMŰ-s villanyórát.
Szóval most megy a kavarás, hogy kell-e új oszlop, vagy mi van. Aztán ha oszlopcsere lesz, vagy rájön az ELMŰ, hogy ő minősítette jónak azt az oszlopot, amit később szintén az ELMŰ nem fogadott el, és mégis megfelel a minőségi követelményeknek, akkor újra időpontot kell egyeztetni, és úgyra ott kell lennem egy fél napot a teleknél, hogy az ELMŰ-től kapott papírjaimat átadhassam az ELMŰ-nek.
A földmunka és az eső megtette a hatását, a telken szépen kezd kialakuln a sáros-dzsuvás állapot. Balázs erre csak annyit mondott: "Kezd úgy kinézni, mint egy építkezés" :)
Mikor kiszálltunk a kocsiból, mindketten fejünket csóváltuk. Nagyon leszedték, túl mélyre mentek. Az erdő felőli oldalon meg sokkal lejjebb van, mint a másik oldalon, ajjaj.
A kezdeti aggodalmaskodás után aztán előkerült a műszer (teodolit - hoppá, megjegyeztem :)), én pedig a prizmával elindultam a sárban.
A gépek kezelőit csak dícsérni tudom, nagyon ügyesen dolgoztak. A mérések alapján mindenhol megfelelő mennyiségű földet szedtek le, csak az utca lejtése miatti optikai csalódás vezetett meg minket. A mért pontokon az eltérés 8cm-en belül volt, az pedig nagyon jó, mert ezekkel a gépekkel nem lehet centiméter pontossággal dolgozni. Balázs legalábbis nagyon elégedett volt az eredménnyel, úgyhogy én is nyugodt vagyok. Látott már pár építkezést, tudja hogy mi számít jónak.
Ha az időjárás úgy engedi, akkor a pinceszintet kikapják kora délutánra. Ha nagyon ázott a talaj, akkor hétfőre csúszik a művelet.
Ma reggel, 8 órakor találkoztunk a földmunkát végző (és később majd az építőanyagot is szállító) cég emberével. Gyors eligazítás, majd a szintek mérése után, 9 óra magasságában a két munkagép ráhajtott az addig érintetlen telekre.
Úgy néz ki, holnapra készen lesz a földmunka első fázisa. Közben a villanyszerelőkkel is találkoztunk, épp rakták le az oszolopot, amin majd az ideiglenes mérőállás lesz.
Meg kell hagyni, igen fura pillanat volt amikor a gép először markolt a földbe - és ugyanazzal a mozdulattal a szívembe. Erre a pillanatra vártam lassan két éve. Persze nagyon jó érzés volt végre ezt látni, de ugyanakkor nagy teher fog a vállamra nehezedni. Precízen, pontosan kell összehangolni a munkálatokat és az anyagszállítást.
És persze mostantól fogom nagyon sokszor hallani fejemben a pénztárgép csilingelését, ahogy százezresével kerülnek ki a forintok a zsebünkből, hogy házunk egyes részeiben végre betölthessék a nekik szánt szerepet.
... most huszat fel, és tízet balra ... Most jó, ütheted... Kling-Klang-Kling-Kling-Klang...
Ezt a "beszélgetést", és zajt hallhatták ma reggel 8 óra körül a telkünk környezetében élő emberek. Balázzsal, házunk tervezőjével - és leendő építési vezetőjével - mentünk ki a telekhez egy lézeres földmérő kütyüvel (sosem tudom megjegyezni hogy hívják), húsz szál betonacéllal, 100m piros-fehér terelőszalaggal, egy kalapáccsal valamint egy fejszével felszerelkezve.
Az eszközök felsorolásából talán kitalálhatjátok feladatunkat: kimértük, és kijelöltük a telken, hogy honnan kell kiemelni a földet, hol lesz a házunk alapja. El sem tudom mondani, milyen jó érzés volt, amikor az első kimért ponton leütöttük a betonvasat a földbe. Innentől kezdve egyre inkább kirajzolódott, hogy hol is lesz a házunk, mekkora lesz a pincénk. Jelentem, nagy lesz. :)
Körülbelül két órát töltöttünk el a teleknél, de nagyon élveztem a dolgot. Egyrészt gyönyörű idő volt, másrészt pedig csak a madarak csicsergését lehetett hallani. No meg persze a kling-kling-klang-ot, amikor éppen a vasakat ütöttem le a kimért pontokon.
Két részt jelöltünk meg. Egyik a pince, ezt körbe is kerítettük szalaggal. A másik rész pedig a ház földszinti részének körvonala, ezt a részt majd szintbe kell hozni. Valószínűleg amit kitermelünk földet a pinceszintről, el is fog menni a többi rész feltöltésére.
Azt hiszem innentől kezdve lesz pörgősebb a dolog. A héten egyeztetnem kell az ELMŰ-vel az ideiglenes mérővel kapcsolatban, aztán szólhatok a földmunkát végző cégnek, hogy nekiugorhatnak. Ha ők megvannak, akkor oda kell vitetni faanyagot, szögeket, vasakat, hogy a kőművesek elkezdhessék bevasalni az alapot. De eddigre már kell hogy legyen a telken víz, villany, mobil WC. Izgalmas lesz.
Ma kiadtam a parancsot. Egyelőre csak a vizeseknek, de az a lényeg, hogy kiadtam.
Hosszú idő után végre úgy tűnik, megkezdődik az építkezés. Bár az időjárás nem túl kedvező jelenleg (itt például szakad a hó), március közepe-vége felé belecsapunk a lecsóba.
Ha minden jól megy, akkor március 15-ére készen lesz a vízóraakna, zárható fedlappal, kerticsappal, cakk-pakk.
Családi döntés alapján az építkezést valószínűleg két évre húzzuk szét. Erre egyrészt azért van szükség, mert a földszinti részt nem biztos hogy be lehetne fejezni őszig, ha pedig téliesíteni kell a kupolákat, az felvethet további problémákat.
A másik oka az, hogy így többet tudunk spórolni, ergo kevesebb hitelre lesz szükségünk. Ha pedig közben beesik valami nagyobb meló, hát istenem - akkor még kevesebb hitel kell majd.
Drukkoljatok hát, és kívánjatok jó szerencsét!
Hamarosan újabb posztok jönnek, amelyekből megtudhatjátok majd "eltűnésem" okát.
Lehet, hogy különc vagyok? A napokban gondolkoztam el ezen. Eddig úgy gondoltam, hogy a társadalomba rendesen beilleszkedő egyén vagyok, de most meginogtam kicsit. Van az életben egy csomó olyan dolog, amivel maximálisan szembe megyek a tömeg véleményével.
Nézzük csak a mindennapokat. Az emberek nagy többsége a Nokia telefonokra esküszik, de nekem nem kéne. Okostelefonból iPhone a menő, de szerintem egy fos. Ha már okostelefon, akkor HTC + Android.
Az emberek otthon Windows-t használnak, a cégek sokszor Windows szerverért fizetnek ki egy valag lóvét. Én Linux párti vagyok, sőt, már a fél családot átszoktattam rá. A vállalkozásban is az OpenSource megoldásokat helyezem előtérbe.
Nekem nem jó a német autó, sőt, sokszor a hideg kiráz tőle. Ha meghallom, hogy Volkswagen, egy túlárazott valami jut eszembe, amiről az emberek azt gondolják hogy milyen baromi megbízható, miközben anno tesóm 4-es golfjával volt pár érdekes eset kb 2 év alatt. Ezzel szemben a sokak által fikázott olasz autómmal nem kellett szervízbe mennem a kötelező olajcseréken kívül, pedig 7 évig használtam.
Nekem persze a lakóhely sem mindegy. Számomra nem megoldás a "kockaház", vagy a passzívház. Én gömbölyű formákat, kupolákat - dombházat akarok.
Munka terén az emberek örülnek ha van állásuk, ezzel szemben én a munka után sokszor éjszakákon át dolgozok, és arra gondolok: bárcsak ne lenne állásom, hanem nap közben dolgozhassak a vállalkozáson. Ezzel összefüggésben nekem a munkavállalói lét sem jó. Nehezen viselem, ha nem kapok a képességeimnek megfelelő feladatot, vagy nem vár rám kihívás. Ugyanakkor ezeket a "kihívásokat" mások oldják meg - véleményem szerint rosszul.
Valóban különc lennék? Talán igen. De mindezek ellenére jól érzem magam a bőrömben, és remélem, hogy sok embert és vállalkozást rá tudok ébreszteni arra: nem biztos hogy az a jó, ami divat. Vagy ha máshogy nem megy, hát teremtenem kell egy új divatot, amit követni tudnak... És akkor nem én leszek a különc.
.jpg)
Újabb év telt el. 2010 sok mindent hozott. Ha az utca emberét kérdeznénk meg, milyen volt számára 2010, biztos vagyok benne hogy több lenne a rossz vélemény, mint a jó. Én viszont úgy érzem, hogy számunkra nagyon pozitív év volt.
Januárban készültünk először a pici érkezésére, babakocsit vásároltunk. Akkor drágának tűnt a dolog, de utólag elmondhatom, abszolút megérte, hogy ezt a babakocsit választottuk. Aztán megkaptuk a jogerős építési engedélyt, és elkezdtünk megfelelő embereket keresni: földmunkához, kőműves munkához, stb.
Februárban Árpinak köszönhetően kicsit meglódult a Bt, és elkezdett havi szinten pénzt termelni. Igen sokat dolgoztam ebben az időszakban, Moncsit is keveset láttam, de úgy néz ki, az utolsó percig megérte a ráfordított munka. Folytatódott a kőműves szakember keresése, és egyre inkább látszott, nem tudjuk tavasszal elkezdeni az építkezést. A hónap végén kezdtem otthon tornázni, és diétázni. Ennek eredményeképpen 93.4kg-ról 89.5-re fogytam (ami szépen vissza is jött év végére).
Március első örömteli eseménye az volt, amikor Adél lányunkat megpillanthattuk a 4D ultrahangon. A hónap nagyobbik felében magamat képeztem tovább, hogy a vállalkozásból többet tudjunk kihozni. Nem elhanyagolható az sem, hogy ebben a hónapban vettük meg a Renault Mégane-t, ami a kezdeti hibák szigetelőszalagos orvoslása után szépen teszi a dolgát. Hónap végén a munkahelyen Macintosh-ra váltottam, így végleg felhagytam a Windows használatával. (Néha pedig jobb lenne Win-en fejleszteni, a Mac nagyon idegesítő tud lenni!)
Árpilisban adtuk el szeretett Fiat Puntonkat. Szerencsére PuntoClub-on belül talált gazdára, így biztos lehet benne, hogy jó kezekbe került. Megvettük Adél kiságyát. Ebben a hónapban húzták meg először a Mégane-t.
Május elején képes voltam hajnalban felkelni, hogy Apósommal pecázni menjek, pedig én nem szoktam olyat. Ennen ellenére élveztem a dolgot, és remek fotókat készítettem. Szülinapom alkalmából Moncsi Sopronba vitt egy hosszú hétvégére, ami a jeges-szeles időjárás ellenére jól sikerült. Meg persze azt leszámítva, hogy itt tolattak bele a Mégane elejébe.
Júniusban csatlakoztam a robógosok népes táborához. Úgy gondolom, ez is remek döntés volt, rengeteg időt spóroltam meg vele. 15-én az év örömhíre következett, megszületett Adél. A tejfakasztó bulik is jól sikerültek. Adél érkezésével immár apai teendőim részére is szabaddá kellett tennem némi időt.
Júliusban a picúr mellett két nagyobb esemény történt: Sanyi barátom megnősült, illetve kikerült a fojtás a robogóból.
Augusztusban teljesült egyik nagy álmom: repülőgépet vezettem, szabadon szárnyaltam. Azóta talán nincs is olyan hét, hogy ne gondoljak rá. Szintén ebben a hónapban indítottam útjára a vallalati-it blogot, az új vállalkozás előfutáraként.
Szeptemberben nagymamám 90 éves lett, én pedig ismét egyre többet dolgoztam, hogy minél előbb, és minél hatékonyabban indíthassuk Árpival az új vállalkozást. Kiderült, hogy nagy valószínűséggel ősszel sem kezdünk bele az építkezésbe.
Októberben annyit dolgoztam, hogy még poszot sem volt időm írni. Viszont Árpival megalapítottuk a Sensus Informatika Kft-t. Arculatot készítettünk, agyaltunk, dolgoztunk.
November elején volt a szokásos szelidi záróbuli, két hétre rá pedig újra Szeliden voltunk, és egy szál pólóban ebédeltünk a teraszon. Megszületett az elhatározás, hogy újra mozogni kell, de nem ám otthon, ahol el lehet "lógni" az edzéseket. Így hónap végén elkezdtem a kettlebell-t.
Decemberben felhúztam magam a Való Világon, árajánlatot adtam, amit el is fogadtak, így a Sensus számára sikerült összehozni az első megbízást. Fotózáson voltunk Árpival, hogy legyenek profi képek a weboldalra. Ünnepek között Moncsival ismét eljutottunk moziba, persze csak éjszaka, mikor Adél aludt. A Szilvesztert pedig otthon töltöttük Moncsi szüleivel és Adél keresztszüleivel.
Mindezek mellett szerencsére anyagilag gyarapodtunk, és sok minden letisztult a fejünkben a házzal kapcsolatban. Találtunk kivitelezőt is, így idén végre tényleg elkezdhetjük az építkezést. Ha a 2011-es év is olyan lesz, mint a tavalyi, akkor biztos vagyok benne, hogy semmi nem fog az utunkba állni.
Kezdtem kicsit elkeseredni. Történt ugyanis, hogy bár 3 hete járok kettlebell edzésre, a mérleg mégis egyre többet mutat.
Próbáltam ideológiákat gyártani, hogy vajon mitől lehet ez. Az első számú ideológia szerint még nem edzettünk igazán, viszont már elkezdtem többet enni. A második számú ideológia szerint azért az edzések sokat kivesznek belőlem, ezért eszem, de még nem olyan intenzitású, hogy fogyjak is tőle.
Végül ma, edzés után úgy döntöttem, lesz ami lesz, elvégzek egy gyors mérést. Az eredmény érdekes, de kicsit jobb kedvem lett tőle. Bár a mérleg 94,4-et mutat, ami 1,1 kilóval több, mint az induló súlyom, a testzsír százalék számítás azt mutatja, hogy a testemen lévő zsír aránya csaknem 0,6%-kal 29,94%-ra csökkent. Így könnyen számolható, hogy jelenleg 20 dekával kevesebb rajtam a zsír, mint régebben. Ebből viszont azt lehet kiszámolni, hogy valami 1,3kg-mal több lett rajtam. Tekintettel arra, hogy nagy valószínűséggel a csontjaim nem vastagodtak meg az elmúlt három hétben, arra tudok következtetni, hogy némi izmot szedtem fel magamra.
Tény, hogy már az második edzés után makacs izomlázat éreztem a combjaimban, pedig akkor az edzés nagy részén még inkább csak anatómiai leckéket kaptunk az instruktortól. A mai alkalom már keményebb volt, ha tippelnem kéne, akkor holnap az alkaromban és a derekamnál lesz izomlázam.
Aggodalomra ad viszont okot, hogy jövő héten már nincs edzés az ünnepekre való tekintettel. Az edző szerint nem gáz, ehetünk nyugodtan, majd ledolgoztatja velünk januárban. Viszont két ünnep között, 28-án és 29-én is lesz összevont edzés, ahova nagy valószínűséggel el fogok menni. Nem akarok túl sok időt kihagyni.
Külön öröm számomra, hogy Sanyi barátom is csatlakozott ma hozzánk. Szegény elég rendesen elfáradt, de nem is csodálom, hiszen mi 3 hete aklimatizálódunk, Ő meg belecsöppent a társaságba. Remélem a kedve azért nem ment el, és a melóhelyén is sikerül elintézni, hogy le tudjon járni edzeni.
Összességében úgy ítélem meg, hogy előnyös lesz számomra a kettlebell, főleg, hogy ha erősebb edzések következnek majd. Ádám (az instruktor) elég jól, fokozatosan visz el minket a pokol kapujáig. Valahogy minden edzésen van olyan rész, amikor meg akar halni az ember, aztán mégis valahogy végigcsinálja. És a következő edzésen ugyanaz már nem is olyan vészes.
Jövő hétre viszont ki kéne találnom valamit. Jó lenne nem lazsálni, hanem tenni valamit a kitűzött cél elérésének érdekében. Talán majd gyakorlom a falnál guggolást, vagy nyomok néhány fekvőtámaszt, esetleg elmegyek futni. Legalább kiderülne, hogy az állóképességem javult-e az elmúlt három hétben.
Hurrá, újra itt a Való Világ huszonháromezredik szériája, élén a mindig józan, tisztes családapa Stohl Bucival... Figyelem, szubjektív poszt következik...
Igen, szubjektív. Abszolút az én gondolataim alkotják, és már jó előre tudom, hogy esetleg lesz néhány emberke, aki zokon veszi a valóságshowhoz való viszonyomat. Az egész valahol ott kezdődik, hogy már jó sok éve (ha minden igaz, akkor 7) nem volt valóságshow a tévében. Talán nem véletlenül. Előtte lement két széria Big Brother, és ki tudja mennyi VV. A Big Brother volt az első, és arra még valóban kíváncsi is volt mindenki - közöttük én is. Aztán sorra jöttek azonos kaptafára a műsorok, és az egész valahogy elvesztette a varázsát.
Az RTL Klub vajon mit vár ettől a szériától? Állítólag azt, hogy azok, akik régen nem nézhették, mert kisgyerekek voltak, azok most bátran végignézhessék anélkül, hogy anyuci rájuk szólna. A célcsoport tehát a fiatal korosztály. Amennyit látok ezekből az adásokból, például vacsora közben - mert a család valamiért nézni akarja - annak alapján pont a fiatal korosztálynak nem ajánlanám. Mert ugye be lehet most szavazni rosszlányokat (kurvák), szilikon macákat (wannabe kurvák), macsókat (eszetlen barmok), hogy aztán egymásnak feszüljenek a villa által kreált valóságban. Ezt az egészet olyan szuper feladatokkal spékelik meg, mint például el kell sózni minden kaját a villában. Gratulálok.
A beszavazott emberek (emberek?) pedig mikor megtudják, hogy őket választotta a nagyérdemű publikum, sablon sikítással és könnyekkel küzködve búcsúzkodnak a stúdióban lévő rokonoktól (vagy statisztáktól). És ahogy Moncsi rávilágított: most születnek a jövő celebjei... Pfejjjjj...
Persze jól válogatott társaság kerül a villába. Nevelik a fiatalokat. Cigi-pia, káromkodás. És persze túláradó IQ. Pont "sikerült" elcsípnem a pillanatot, amikor a drága villalakók mintegy 3 nap után tudták sikerrel abszolválni azt a komoly feladatot, hogy bekapcsoljanak egy indukciós villanytűzhelyt. Ráadásul úgy, hogy ott volt a leírás a kezükben. Aztán az egyik bajnok, aki ránézésre szétszívta az agyát már középiskolában, aztán esetleg néhány keményebb cuccon is átesett, megfejtette a tűzhely titkát. Túláradó örömét nem is rejtette véka alá, többször is elüvöltötte: "Hát ki az ész ebben a kurva villában?"... Hát te (direkt kisbetűvel) bazmeg'... De akkor milyen lehet a többi?
És ez az egész maszlag kéretlenül is betolakszik az életembe, pedig baromira nem vagyok rá kíváncsi. Még jó, hogy több TV van a házban, így ha feltétlenül nézni akarok valamit, akkor nem muszáj ezt.
Persze az este többi részében sem nézhetem büntetlenül az RTL Klubot. A reklámok, ajánlók között fel-feltűnik a remek Stohl, aki bár sosem volt igazán szimpatikus számomra, a Szeliden tartott, 2005-ös vadászbál óta utálom igazán. Persze ott sem volt józan, és véletlenül ő (szintén direkt kisbetű) nyerte a tombolán kisorsolt vadászpuskát. Ok, lehet hogy mázlija volt... De akkor sem kellett volna a színpadról azt üvöltenie "bekaphatjátok", még akkor sem, ha egy-két szintén nem szomjas vadász bekiabált, hogy "bunda".
Mert hogy ő közszereplő, vagy mi. Akinek nem kéne drogoznia, részegen vezetnie, balesetet okoznia, és még sorolhatnám. Persze a balesete ügyében még döntés nincs, de azért vezetgeti ezt a showt.
Tényleg ez kell a nézőnek? Ennyire idióta villalakók? Valóban igaz lehet, hogy így legalább a egyszerű ember is okosnak érezheti magát? Nem tudom, és azt sem tudom hogy mit kezdjek ezzel az egész szituációval. Ha a család ezt akarja nézni, igazából nincs beleszólásom, maximum puffogok magamban. És bízom benne, hogy minden csoda 3 napig tart, aztán ráunnak Ők is... Addig pedig az esti idősávban inkább dolgozni fogok. Az legalább hasznos.
Ma harcba indulok a zsírsejtek ellen. Égjen a zsír, épüljön az izom, és lássuk, hogy milyen élettani változások fognak jelentkezni a következő hetek során.
Ahhoz, hogy valamilyen szinten mérhető legyen a dolog, elkészítettem az első felmérésemet, ami tartalmaz állóképességi, és testsúllyal összefüggő adatokat is. Mint utóbb kiderült, a futás hossza nem 1, hanem 1.9km, de ezt egyáltalán nem is bánom.
Lássuk tehát, melyek ezek az induló adatok:
A PowerBall-lal kapcsolatban arra jutottam, hogy a következőképpen végzem a méréseket: mind a két mérésre egyetlen lehetőségem van, nem lehet újra próbálkozni. A 1 perces mérés során pedig álló golyóról indulok, így ebben van némi bizonytalanság (mennyi időbe kerül hogy felpörgessem valami használható fordulatszámra).
Abban nem vagyok biztos, hogy a méréseket hetente, vagy kéthetente, esetleg havonta tartsam. Lehetséges az is, hogy a súlyt heti rendszerességgel, a futást pedig mondjuk havonta mérjem le.
Kíváncsian várom a mai edzést. Vajon mennyire leszek ki este? Milyen izomlázam lesz a következő napokban? Hamarosan kiderül...
Jövő hét hétfőn újra nekiveselkedem a fogyókúrának. Pontosabban ezt nem nevezném fogyókúrának, inkább sportnak.
Az elmúlt 1-2 év kúraszerű fogyásai alatt arra jöttem rá, hogy semmi sem számít annyit, mint a mozgás. Amikor mozogtam - fogytam. Amikor nem mozogtam, csak mondjuk salátákat ettem, akkor nagyrészt semmi nem történt. Mozogni kell, nincs mese.
Először valami küzdősport után akartam nézni, de anno Orbán Sándor, az egykori tesitanárom és edzőm igen magasra rakta a lécet, nem nagyon leltem olyan edzést a neten, ami időpontban és szemléletben is passzolt volna az elképzeléseimhez. Végül majdnem a kung-fu mellett döntöttem, amikor is egyik kollegám felhívta a figyelmemet a kettlebell-re.
A kettlebell nem más, mint edzés a képen látható bőröndfüles súlyzókkal. Elöször mikor megtudtam miről van szó, nem lett ellenállhatatlan vágyam rá, hogy kipróbáljam. Aztán kicsit utánaolvastam, hogy milyen hatásai vannak. Úgy írnak róla, mintha valami csodaszer lenne. Kollegám pedig azt mondta, hogy bár az edzés csak 45 perc, de gyakorlatilag meghalsz alatta. Ez az! Ez kell nekem, így már érdekel. Főként, hogy nem otthon, egyedül kell meghalni, hanem csoportosan, ami ugyebár adhat egy kis plusz motivációt az embernek, hogy rendesen csinálja végig a gyakorlatokat.
Kicsit félek is az egésztől. Nem mintha anno a karatén nem lettek volna igen kemény edzéseink, ami után egyszerűen négykézláb másztam fel a trolira, de a súlyoktól valahogy mindig tartok. Majd meglátjuk.
Mindenesetre most nagy erőkkel készülök a harcra lélekben és felszerelésben. Már vettem sportcipőt, ami kifejezetten terembe való, persze Moncsi rábeszélt a hozzá passzoló trendi titok-zoknira is :)
Illetve arra gondoltam, hogy ha már az eddigi fogyásaimat is követkették a kedves olvasók, akkor a kettlebell hatásairól is be fogok számolni. Tekintettel arra, hogy zsírégetés mellett izomtömeget is növel az edzés, az egyszerű mérlegelés valószínűleg nem ad elég visszajelzést. Ezért arra gondoltam, hogy többféle mérőszámot fogok összehasonlítani:
Ezen mérések mellett lehetséges hogy készítek egy fotósorozatot is a testem alakulásáról, amit csak akkor fogok publikálni, ha valóban eredményes volt a dolog, különben nem égetem magam :)
Drukkoljatok hát, hogy fitt és izmos legyek, különben nem fogtok fotósorozatot látni...
Igen különös időjárással örvendeztetett meg a hétvége. Gyakorlatilag még pulóvert sem kellett húznom.
Szombaton Adéllel és Moncsival dél körül indultunk Szigetszentmiklósról Budapestre. Kora délután összefutottunk Volkerrel, aztán kicsit vásárolgattunk, 4-re pedig keresztszüleimhez mentünk vendégségbe. Nagyon élveztem, hogy egy szál pólóban mászkálhatok, miközben a lányomat tologatom a babakocsiban. Azt hittem, hogy novemberben nem is lehet ennél jobb.
Jelentem: lehet. Tegnap ugyanis lementünk Szelidre. Moncsi szülei lent lesznek még a héten, így vittünk nekik egy kis muníciót, hogy könnyebb legyen elviselni a tóparti létet :).
Az a pár óra, amit lent töltöttünk, maga volt a csoda. Szikrázó napsütés, kellemes idő. Bográcsban halászlevet főztünk, ami már önmagában is kellemes időtöltés. Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy November 14-én, a nyaraló teraszán fogok bográcsos halászlevet enni, méghozzá egy szál pólóban, mindezt úgy, hogy közben még melegem is van. Finom volt az ebéd is, és rendkívül jól estek az őszi napsugarak.
Amíg Moncsi etette Adélt, lebattyogtam a tópartra, leültem a padra és csak néztem a tavat a lemenő nap fényében. Ilyenkor olyan nyugodt minden. Feszített víztükör, a csendet is csak a vonuló vadkacsák hápogása töri meg. Ezek olyan pillanatok, amikor az ember agya teljesen ki tud kapcsolni. Néhány perc a tóparton, a vizet bámulva, és máris kipihentebb az ember. Amikor pedig az agya újra bekapcsol, rengeteg új ötlet van a fejében. Ez a tó valahogy inspirál...
A naplementében elindultunk sétálni egyet. Adél aludt a mózeskosárban, mi pedig élveztük a friss, és ekkor már hűvös levegőt. Sötétben értünk vissza a nyaralóhoz. Összeszedtük a cuccainkat, és haza indultunk.
Az egy órás úton végig az járt a fejemben: Jó lenne maradni legalább egy hetet... De az élet nem áll meg, dolgozni is kell. Talán jövőre összehozunk egy őszi nyaralást...
Ahogy a téli időszámítás sötétsége visszatért a hétvégén, úgy térek vissza én is a blogomhoz. Hosszú, és nehéz időszakon vagyok túl, remélhetőleg az eredmények sem maradnak el. Egyelőre annak az élvezete jut osztályrészül, hogy újra írhatok ide, és nem munka ürügyén görnyedek a gép felett este 9-kor.
Meg persze látom azt is, hogy ezt a posztot körülbelül fél óra alatt megírom, és nem hajnal 2-3 körül jutok el arra a szintre, hogy felálljak a gép elől, és elinduljak hazafelé, hogy aztán hajnalban se tudjak aludni, mert az elfogyasztott kávémennyiség megbosszulta magát.
Mert hogy ez sajnálatos módon heti rendszerességgel, akár heti több alkalommal is előfordult velem. Szűk határidők, milliónyi teendő szipolyozta ki minden energiámat. Hetente átlag 1 napot kivettem, hogy legalább a főállásomban ne kelljen helyt állni. Persze ilyenkor sem lazsáltam, hanem az új vállalkozás első projektjén dolgoztam - reggel 9-től egészen a már említett hajnali időpontokig. Mint például itt is látszik: http://www.vallalati-it.com/2010/09/eletkep/
Árpi társam hősiesen kitartott mellettem, kezem alá dolgozott, előkészítette az előkészíteni valókat, és láthatóan Őt is megviselte a rengeteg átdolgozott éjszaka. Minden tiszteletünk természetesen a feleségeinkké, akik nem hogy nem tették szóvá éjszakai kimaradásainkat, de még motiváltak is. Támogattak minket a fejlesztés teljes hosszában. Nem tudom, hogy e nélkül vajon bírtuk-e volna idáig.
Történt persze sok minden az elmúlt időben, de ezekre sokszor csak homályosan emlékszem. Az mondjuk határozottan bennem van, ahogy Isti, pici lányom keresztapukája mesélte, hogy az üzemorvosuk egy autogyro-val szokott repkedni. És hogy épp találkozásunk előtt 1 nappal zuhant le / borult fel a szerkezettel. Egy csuklótöréssel megúszta az esetet. Két dolog jut erről eszembe:
Franc se tudja... A repüléstől mindenesetre nem vette el a kedvemet. Olcsósága miatt a hátimotorozás is megfordult már a fejemben. Tudjátok, ez az, amikor egy siklóernyő alatt lógó emberke hátán egy bazi nagy propeller van, és úgy halad. Mondjuk egyik kollegám épp a hetekben vágta magát földhöz siklóernyővel, neki néhány csigolyája repedt / tört el. Szerencsére nagy gond nincs, néhány hétig nem szabad ülnie. Szóval akkor már inkább a csuklóm, mint a gerincem.
Aztán újra előkerült a modellezés. Annyira be vagyok sózva az autogyro-val kapcsolatban, hogy elhatároztam, építek egy ilyen modellt. Szépen el is terveztem mindent, és neki is álltam volna, hogy összeépítsem a szerkezetet, amikor sajnálatos módon kiderült, hogy mind a három LiPO akksi megadta magát az állásban, annyi energiát nem lehet beléjük szuszakolni, hogy azt mondhassa a vevő: bip.
A motoros szezon is véget ért. De legalább azt kiteszteltem, hogy 5 fokban már lehet robogózni - alul dupla rétegű nadrágban, felül pedig póló - pulcsi - esőbélés - motoroskabát kombinációban. 8 fok alatt pedig érdemes síkesztyűt húzni. A héten gyönyörű idő volt eddig, és maradék pár napra is az átlagosnál melegebb időt jósolnak. Nagy kedvvel pattantam tehát tegnap robogóra. Gondoltam kihasználom még, amíg lehet. Sajnos ez csak egy napig tartott, ugyanis tegnap, mielőtt hazaértem volna, a ház előtt 1-2 kilométerrel defektet kaptam. Valami szerszámos láda borulhatott az útra, mert ezeket szedtem ki a gumiból:
Reggel első utam a gumishoz vezetett, itt van pár sarokra. Gondoltam, odáig eltolom a mocit, ha fogad. Sajnos azt a választ kaptam, hogy a hátsó kereket nekem kell valahogy kiszerelnem és úgy odavinni. Este már sötét van, leghamarabb hétvégén tudok nekiállni a projektnek, de akkor már túl sok értelme nem lesz, mert újra itt a hideg.
Időközben elkészül az új vállalkozás arculati anyaga is, amit elfogadtunk Árpival. A grafikus jelenleg az online megjelenésen dolgozik. Amint kész a weboldal, be fogom linkelni a blogba.
Hétvégén került megrendezésre a szokásos szelidi záróbuli. Talán a túlzott munkától legyengült szervezetem, talán a kevés nap közben elfogyasztott kaja lehet az oka, hogy egy kicsit jobban becsíptem a kelleténél. Nagy baj nem volt, de erősen fejembe szállt az ital. Szerencsére a bográcsban készített kaja után rögtön helyrerázódtam.
Életemnek talán ez az első éve, amikor megvisel az óra átállítása. Mert hogy az órákat könnyű átállítani, de Adélt kevésbé. Persze tegnap is 9 körül aludt már, aminek baromira örültünk, viszont az nem olyan nyerő, mikor reggel hatkor kukorékol. Moncsi szegénykém meg is betegedett, így a reggel 6-os szoptatás után enyém a kölök. Így mostanában korán kelek, emiatt korán is fekszek.
Talán jövő hét elejére helyreáll a rend, és kialhatom magam. Legalábbis nagyon remélem...
Mostanában sajnos (vagy szerencsére) elég kevés időm van arra, hogy ide írjak. Jó ideje az új vállalkozás beindításán fáradozom, és ennek remélhetőleg hamarosan meg is lesz az eredménye.
Vállalkozásba ennyi energiát még nem fektettem. És itt nem az effektív munkáról beszélek, amikor egy-egy rendszer kifejlesztésébe rakom bele az energiáimat. Olyat csinálok, amit eddig még sosem. Próbálok összerakni egy marketing tervet, ami sokkal több munkával jár, mint azt elsőre gondoltam volna. Könyveket és marketinges kiadványokat bújok, jegyzetelek, és a jegyzetek alapján megpróbálom megvalósítani a saját stratégiát. Több tízoldalnyni dokumentumot kéne még összeraknom, és közben jönnek az újnál újabb ötletek, amelyeknek a megvalósítása fontos ahhoz, hogy a többit is egyszerű legyen kivitelezni.
Mellette persze dolgozom a munkahelyen, dolgozom a vállalkozásban is. Az agyamnak nem igazán jut pihenőidő. Még ha kocsival megyek valahova, akkor is marketing előadást hallgatok az autórádión... Lassan leolvad az agyam :)
Viszont nem véletlenül teszek fel sok mindent erre a cégre. A dombházat meg akarjuk építeni, bár úgy néz ki, a szutykos időjárás miatt idén már nincs értelme elkezdeni. Így viszont nyerhetünk egy kis időt, és a vállalkozás - aminek még nem árulom el a nevét - kap pár hónapot, hogy masszív bevételt termeljen. Meglátjuk, hogy milyen eredménye lesz a marketingnek, de nagyon bízom benne, hogy pozitív.
Közben zajlik az élet, és igen fontos események történtek az életünkben. 19-én volt Adél keresztelője. Nagyon aranyos volt, csak picit sírt, aztán elaludt az akkor még leendő kereszanyja vállán. Így aztán békésen, álmában kapta meg a vizet és olajat.
Adél egyébként nagyon drága baba. Mostanában egyre többet kacag, és olyan értelmesen tud az ember szemébe nézni, hogy ki lehet találni, éppen mire gondol. Imádom a lányomat.
Hétvégén egy napot kijelöltünk "családi nap"-nak. Szombaton kirándulni indultunk Moncsival és Adéllel. Voltunk a teleknél, voltunk Pilisszentkereszten, és Dobogókőnél is. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, így jó nagyot tudtunk sétálni az őszi napsütésben. Adél is élvezte a kirándulást. A teleknél pedig megmutattam neki, hol is lesz a szobája, ha egyszer felépül a ház.
Nem, nem tévedés a kép. Nagymamám valóban tegnap ünnepelte 90. születésnapját.
Ez csodás dolog, szerencsés vagyok, hogy nagymamám ilyen szép kort megért. Bár amíg gyerek voltam, voltak súrolódások (addig innen fel nem kelsz, míg meg nem eszed...), nagyon szeretem Őt. És ahogy öregszik, egyre jobban szeretem. 90 éve ellenére önfeledten tud nevetni, pajzán dolgokat mondani. Egyébként is letagadhatna 15 évet legalább. Néhány éve Volker barátom például simán benyalta, hogy nagymamám néha motorra pattan. Vagy a remek példa, amit mesélni szoktam az ismerősöknek: tavasszal panaszkodott Mama, hogy már nem bírja egyszerre kigazolni a kertet. Nesztek! Hol leszünk mi 90 évesen? Akarunk majd egyáltalán gazolni? Vagy tudunk bármit csinálni?
Az én nagymamám süt-főz-kertet locsol. Persze egyre több helyen fáj neki, keze-lába, de Ő is nagyon jól tudja, az emberi szervezetre nincs örök garancia, és alkatrészeket sem lehet cserélni, ha azok elkoptak.
1920-ban született, belegondolni is durva. Épp hogy "lecsúszott" az első világháborúról. Persze később bepótolta a másodikkal, ráadásul nagypapám hadifogoly is volt. Aztán ott volt 56 is.
Emlékszem, mikor 1990-ben a taxis blokád volt. Szegény nagymamám nagyon izgult, hogy mindjárt kitör a forradalom. Akkor nem értettem. Ma már tudom, hogy amiket Ő átélt, valószínűleg nem járultak ahhoz hozzá, hogy az ilyen események hidegen hagyják Őt.
90 éves... És ad magára, csinos, jókedvű, igazi társasági ember. Szereti a Jäger-t is, bár ő Jáger-nek mondja. És persze nagyon szereti az unokáit és dédunokáit. Ez fordítva is igaz. Most már biztosan kijelenthetem, Adél is nagyon szereti a Dédit. Szülinapi ajándékként tegnap hatalmasakat kacagott neki. Kacagott. Életében először, Dédinek.
Mit kívánhatnék még? Természetesen csakis azt, hogy még 90 évig nevethessünk vele. Boldog születésnapot Mama!
Na ki az, aki kitalálja, hogy mi látható a képen? Neeem, ez nem helikopter... Ez kérem az autogyro. Vagy más nevein gyrokopter, vagy gyroplane.
Igen érdekes, és csábító szerkezet. A leghihetetlenebb benne az, hogy a főrotor nincs összeköttetésben a motorral. Szabadon forog. A légáramlás forgatja meg, és így termel felhajtóerőt. Bámulatos. Ráadásul nem is egy új ötlet ez, hiszen gyakorlatilag a helikopterek elődjével van dolgunk. Manapság pedig gyrokopterek százai - ezrei repkednek az égen - hobby célból. Kis helyen le és fel tud szállni, fordulékony, gyors. Létezik belőle nyitott és zárt kabinos is. Mi kellhet még a jó repüléshez? Ez a szerkezet annyival magával ragad, hogy a repülés iránti vágyamat szívesebben csillapítanám ezzel, mint egy ultrakönnyű kisgéppel.
Csakhogy Magyarországon élünk és nem mondjuk Ausztriában, Szlovákiában, Romániában, vagy számtalan másik országban, ahol vígan lehet repkedni ezekkel a gépekkel. A magyar légügy azonban gyakorlatilag nem ismeri, nincs kategorizálva, nem kaphat magyar lajstromot. Nincs oktatás, mert így oktatni sem lehet.
Utánaolvastam egy-két fórumon az engedélyezési eljárásnak. Van egy maroknyi srác, aki pénzt és időt nem kímélve próbálják átvinni a légügyön, hogy igenis, repülésre képes szerkezetről van szó. Az ez egyik srác kapcsolatba lépett az ELA spanyol gyártóval, hogy velük együttműködve érjék el, hogy a gyrokopterek magyar lajstromot kaphassanak. A bürokrácia hétfejű sárkánya ismét megmutatta magát. Aki kíváncsi részletekre, érdemes olvasgatnia ezt a topicot: http://forum.index.hu/Topic/showTopicList?t=9201559
Talán egyszer sikerül végigvinniük az ügyet, és megnyílik az út a magyar gyrorajongók előtt is. Addig is, tartsatok velem egy iskolakörre:
Végre kezeim közé került a tesóm által készített video. Megosztom veletek, de előre leszögezem, hogy a felvétel minőségére vonatkozó kritikákat tesómnak, illetve a NOKIA-nak címezzétek :)
Ez itt a reklám helye. Ez a blog - bár úgy indult, hogy nem csak személyes, hanem szakmai dolgokról is szólni fog, eltolódott a személyes irányba. Egyrészt több barátom jelezte, hogy tök jó, hogy írok ilyen szakmai dolgokat, csak éppen semmit nem értenek belőle. Másrészt pedig talán jobban átlátható lesz a szakmai blog, ha külön oldalt kap.
Az új blog nem feltétlenül a linux telepítésről / konfigurációról fog szólni, sőt. A vállalati IT szektort fogom kicsit boncolgatni benne. Ez az a terület, ahol úgy gondolom, van hova fejlődniük a magyarországi vállalatoknak és szervezeteknek. Terveim szerint heti szinten dobok fel majd egy-egy témát, amivel nyugodtan lehet vitatkozni, vagy éppen helyeselni.
Ha esetleg rendelkeztek facebook, vagy twitter fiókkal, akkor ott is lehet követni a blogot (vallalati_it). Abszolút webkettes :)
És végezetül a link: www.vallalati-it.com
Na jó, még egy kis szakma. Ha .hu nevet akartam volna neki, akkor arra kb 3 hetet kellett volna várni, és 5-6000 forintba került volna. Így, hogy .com a vége, 4 óra alatt sikerült bejegyeztetni, 8 dolcsiért... Van különbség...
HA-WAJ bizony! Legalábbis annak a repülőgépnek a lajstromjele, amit nyaralásunk utolsó hétvégéjén vezethettem.
Bizonyára emlékeztek arra a posztra, amiben megírtam, hogy repülni szeretnék. Eljött hát a nagy nap, és néhány telefonálás illetve időpont egyeztetés után szombaton sikerült összehozni a repülést.
Szombat, 14:15. Megérkezünk tesómmal a Kalocsai reptérre. Gyorsan meg is találjuk az oktatót, aki éppen tankolja a gépet. Közben beszélgetni kezdünk. Kiderül, hogy ezekbe a Cessna típusú gépekbe sima, mezei 95-ös benzin kell. Ráadásul ha az ember elrepül például Szegedre, az üzemanyag költség is nagyjából annyi, mintha autóval menne. Bár a gép benyeli óránként a 20 litert, A Kalocsa-Szeged távolságot nagyjából fél óra alatt meg lehet tenni.
Csaba, az oktató, megkérdezte, hogy repültem-e már kisgéppel, vagy repültem-e már szimulátorban. Elmondtam neki, hogy mostanában elég sokat szimulátoroztam, illetve hogy repülőgépmodellezés a hobbim. Ennek az információnak köszönhetően nagyon megörült, hogy nem kell majd sokat magyaráznia. Igazából 1-2 típusspecifikus dologot mondott el. Felszállás előtt még megkértem, hogy beszéljük át a műszereket, hogy biztoslehessek benne, mindent jól ismerek. Miután elsoroltam a látható műszerek funkcióját és működését, Csaba bólintott, minden rendben. Beindítottuk a motort. Ez után ért az első meglepetés. Én gurulhattam ki a géppel a kifutópályára. Gurulás közben a farokkerekes repülőgép orra felfele néz, így eléggé kell pipiskedni ahhoz, hogy lássuk, merre tartunk. És közben persze bízzunk benne, hogy senki nem gyalogol a gép elé, mert akkor bizonyosan felszeleteljük a légcsavarral.
A felszállást az oktató végezte el (bár van egy olyan gyanúm, hogy csak az erős oldalszél miatt). A gép elemelése után átadta a vezérlést. Emelkedni kezdtünk, majd egy bal fordulóval visszafordultunk. Itt még nem tudtam elég stabilan kezelni a gépet, kicsit túlkormányoztam. Szokni kellett, hogy igen kis mozdulatokkal kell operálni. Miután elrepültünk a reptér mellett, egy újabb bal fordulóval süllyedni kezdtünk. A kifutópálya felett csináltunk egy alacsony áthúzást tesóm kedvéért, aki videóra rögzítette azt.
A kifutó végén emelkedni kezdtem, 800 láb magasra (kb 270 méter), és a Szelidi tó felé vettük az irányt. A tóhoz körülbelül 3 perc alatt odaértünk. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy elsajátítsam azokat a finom mozdulatokat, amelyekkel "simán" lehet repülni a 152-essel. Mentem egy kört a tó felett, közben nézelődtem. A második kör egyik részénél visszaadtam Csabának a vezérlést, hogy készíthessek néhány fotót. Jó volt látni, ahogy a család ugrál és integet a nyaralónk kertjében.
Az újabb kör után Kalocsa felé vettem az irányt, mert kezdett lejárni a repülési idő. Kalocsán befordultam a kifutópálya felé, a leszállást pedig az oktató végezte el.
Hatalmas élmény egy ilyen gépet irányítani. És persze érdekes tapasztalás. Az első fordulónál az oktató jobban bedöntötte a gépet, mint én azt gondoltam volna. Kicsit még meg is ilyedtem. Aztán pár perc múlva már én is annyira döntöttem a gépet. Valahogy azt a szöget szereti, akkor fordul szépen. Megszokás kérdése. Az a szabadságérzés, ami hatalmába keríti az embert, leírhatatlan. Három dimenzióban áll rendelkezésre a tér. Emelkedtem, süllyedtem, fordultam. Talán Volker barátom búvárkodásához lehet hasonlítani, ő is 3D-ben mozoghat, csak a víz alatt.
Azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy repülőgépet vezessek. A vágy, ami bennem volt, csak erősödött most, hogy tapasztalás is társult mellé. Ha egyszer megtehetem majd, azt hiszem, lerakok egy pilótavizsgát.
Ha tesómtól sikerül megszerezni a videókat, felrakom ide azokat is.
Múlt hét szerdán kikerült a fojtás a robogóból. Mondhatni, új dimenziók nyíltak meg előttem.
Már a művelet előtt bújtam a fórumokat, nézelődtem, hogy vajon mi várható a fojtás kikapása után. Persze jól fel is hergeltem magam a fórumozókon. Egyszerűen számomra érthetetlen, hogy hogy képesek egyesek akár teljes blogposztnyi kommentet írni úgy, hogy teljesen mellőzik a nagybetűket, vesszőket, pontokat, és minden írásjelet. Teljesen érthetetlen hogy mit írnak. Vajon ők hogyan gondolják? Nincs például vessző a billyentyűzetükön?
A másik bosszantó dolog a helyesírás. A fojtást rendszerint folytásnak írják. Pedig azért elég egyszerű dolog megjegyezni, hogy ha valami folyik, mint a víz, akkor ly-nal kell írni, ha pedig megfojt valamit, akkor pontos j-vel.
A legjobb persze az egészben, mikor a helyesírási hibák és központozások hiánya együtt jelenik meg. Hadd másoljak ide egy példát:
Hali na most bogarat ültetetek a fülembe ezel a tartosággal kapcsolatban igaz már jó a magnetem bár kitutja medig de az is igaz A Malagutim kiválló motor volt azal sohasem volt semi bajom még a 70 es evó tuning után sem mondjuk az ment is ketyetlen ot hagyná a mostani magnetemet az tuti igaz 4l evet is de 110 115 ment. Szoval remélem nem lesz ez ojan gáz bár majd az idövel ki derül, igen a meleg nem valami tul jó ezeknek a léghütéses mociknak kérdésem lehet hüjeség de miért nincs 50 es 4t böl viz hütéses? vagy van én még nem találtam ojat na jó robogózést de csak vigyázva Sziasztok.
Nesze neked. "Ijen-ojan, hüjeség". Mit lehet erre mondani?
Na de térjünk vissza a lényegre. Mióta kikapták a fojtást, a moci sokkal használhatóbb lett a városban. Amíg benne volt, ugyebár 50 volt a végsebessége. Óra szerint. GPS szerint meg 44. Ezt azt eredményezte, hogy bármerre is mentem, hacsak nem volt dugó, akkor az útpadkára tapadva tűrtem, ahogy az autók és kamionok előzgetnek. Ez főleg a Szabadkikötő úton volt necces.
Azóta viszont sokkal jobban fel lehet venni a forgalom ritmusát. Még a Szabadkikötő úton is. Főleg, ha az ember be tud állni egy autó mögé, ami 60-70 körül halad. A robogó hangjából ítélve Ő is ilyenkor érzi jól magát.
Gyorsításkor felbőg a motor, 40 körül kicsit mintha hörögne, és a gyorsulás is alábbhagy. Az 50-es tempót átlépve a mutató lassan, de biztosan kúszik 60 fele. Itt két esélyes a dolog:
A munkába járás időtartama is redukálódott valamelyest. Ma például 44 perc alatt értem be úgy, hogy még dugó is volt. Azt hiszem, ez abszolút az elfogadható kategóriába tartozik.
Szerdán meló után megyek Pilisjászfalura. Kicsit tartok az úttól, hiszen szinte végig országút. Ugyanakkor megnyugtat a tudat, hogy amikor autóval megyek arra, mindig bosszankodom, hogy max 60-nal lehet menni. Ez a robogónak jó hír.
A fogyasztás egyelőre csak minimális csökkenést mutat, 2.7 l / 100km volt az utolsó mérés eredménye. Jó lenne 2.5-re leszorítani idővel.
Összefoglalva, abszolút nem bántam meg, hogy megvettük a robogót. A fojtást kivéve tényleg igazi alternatívája az autós közlekedésnek. Fenntartása lényegesen olcsóbb, mint az autóé, sebességben pedig nem hogy a BKV-t veri, de még az autót is. Legalábbis városban.
Az elmúlt hétvége volt az idén az első, amikor elkapott a nyári feeling. Eddig a napok és hetek ugyebár arról szóltak, hogy Adélt vártuk, utána meg arról, hogy otthon voltunk vele. Ezenkívül ezen nyáron még talán nem volt ilyen forróság, mint hétvégén.
A partyhangulat szombaton kezdődött, amikor is apósomékkal csirkepörit főztünk bográcsban. Persze a bogrács mellett kifejezetten meleg volt, így némi gyöngyöző sörrel próbáltuk meg temperálni magunkat. Kaja után gyorsan készülődni kezdtem, majd HÉV-re szálltam.
Szombat este volt ugyanis Sanyi barátom legénybúcsúja. Először azt hittem, hogy sima kocsmázás lesz a dologból, de a baráti köre kellemes meglepetést okozott. Egyenpólóval a társaságnak, és komplett feladatsorral készültek Sanyinak. A feladatsor két dologra volt igazán jó. Egyrészt hogy a srác boldogan csináljon hülyét magából a Váci utcában, másrészt pedig hogy csinos, fiatal lányokkal beszélgessünk - persze csak kényszerből.
Sanyi Vörösmarty Téren és Váci utcában teljesítendő feladatai között olyanok szerepeltek, mint például:
Összesen azt hiszem 15 feladat volt, Sanyi remekül teljesített. Az 1000 forint összetarhálásánál mondjuk megálltunk 700 forintnál, de azt a 700-at körülbelül 2 perc alatt összeszedte. Stratégiája az volt, hogy az éppen arra jövő krisnások közé vetette magát (fátyolban, a bokájára kötött sörösdobozokkal). Ez olyan jó kedvre derítette a járókelőket, hogy rögtön csörögni kezdtek az aprók.
A feladatokat egy megafon bevetésével vezényelték a srácok. Ennek egy hátránya volt: ahogy fogyott a pia, egyre több ember akarta megosztani véleményét a tömeggel. Persze volt aki, csak annyit mondott: "Mindenki feküdjön a földre, ez nem gyakorlat!". De volt olyan is, aki a Gerbaud-ban ülő emberek fele fordulva kezdte el mondandóját. Szerencsére időben kikapták kezéből a megafont, így csak ennyit sikerült elmondania: "Én nem tudom mi az igazság a Gerbaud-ról, de én azt hallottam, hogy....."
Egyszóval nagyon jó legénybúcsú volt, így nagyon sajnáltam, hogy az utolsó, 23:35-ös HÉV-vel haza kellett indulnom. A reggeli hévig még sokat kellett volna várni. A nyári feeling kijött itt is, éjjel fél egykor hazafele bandukolva ömlött rólam a víz.
Vasárnap ébredés után, némi regenerálódást követően a grillezés következett. Úgy látszik, már hagyomány, hogy a grillezett húsokat én csinálom. Nem bánom, mert ízlik a többieknek, én meg szeretek grillezni. Persze a faszenes grill mellett sem volt hideg, így ismét sörrel csillapítottam szomjamat. A hétvége megkoronázásaként este apósommal megnéztük a VB döntőt.
Élveztem ezt a hétvégét.
Adél születése óta nem volt újabb poszt. Erre a jól bevállt magyarázattal szolgálhatok: időhiányban szenvedek. Persze ez most kicsit más jellegű időhiány. Amikor tehetem, inkább a pici lányt nézegetem, felveszem, vagy csak megsimogatom. A pelenkázásnál segítkezek, vagy fürdetek.
Ezekkel a tevékenységekkel mind-mind nagyon sok idő és energia megy el. Mondom én, aki "csak" az apa vagyok, nem is tudom, hogy Moncsi hogyan bírja az egész napos robotolást a picúr mellett. Persze panaszra egyelőre semmi okunk. Adél nagyon jó baba, az idő túlnyomó részében alszik, és szerencsére csak keveset sír. Az éjszakáink is nyugisak, általában csak egyszer kel fel olyan hajnal 3 körül, a következő ébredés már 6 - fél hét közé tehető, de az már reggelnek számít.
Örömök és bosszúságok. Igen. Sok örömet okoz, amikor csöndes, nézelődik, vagy esetleg pont engem figyel meg. Lehet látni rajta, ahogy a kis kék szemeivel pásztázza az arcomat, és mindig talál valami új dolgot rajta, amit tüzetesebben megvizsgál. Valamilyen szinten bosszúság az, amikor szegénynek be van dugulva az orra, és éjjel háromkor felkelünk hozzá, hogy csaknem egy órás művelettel tegyünk pontot a pelenkázás - átöltözünk mert mindent összeszartunk - orrcsepp használata - orrszívózás - orrcsepp használata - orrszívózás - etetés sorozatra. További stressztényező, amikor mindent megpróbálok Moncsi keze ügyébe adni - félkómásan, de a lehető legnagyobb iramban - és ennek ellenére a véranya szájából elcsattan a "de mintha élnél!" fegyelmező mondat. Én meg csak pislogok, ennél gyorsabban akkor sem tudnám csinálni, ha én lennék superman. Nem is tudom miért gondolja ilyenkor Moncsi, hogy én biztos kurvára ráérek az éjszaka közepén elhúzni a dolgokat, ahelyett hogy a lóbőrt húznám.
Persze mindezek az apró bosszúságok szertefoszlanak, mikor reggel arra ébredek, hogy Moncsi berakja mellém az ágyba a kis csöppséget, aki a fent említett érdeklődéssel fürkészi az alvó - ébredező állapotban lévő apját. Nem is lehet szebb dologra ébredni!
És ott vannak a hatalmas sikerélmények. Például tegnap a fürdetés. Eddig csak egyszer fürdettem én a lányt, a többi alkalom Moncsié volt. A fürdetések is a stresszes dolgok közé tartoznak amúgy, valamiért utálják a kicsik a fürdést, így aztán iszonyat fejhangon képesek üvölteni egész végig, hogy ezzel adják a makacs szülők tudtára: ez így nem frankó. De tegnap lecsaptam a gyerekre, mondtam Moncsinak, ma én fürdetem! Láss csodát, a kiscsaj meg se nyikkant egész végig, csak pislogott a gyönyörű szemeivel. Ilyen fürdetés még nem volt, és hogy pont én érdemeltem ki a csendet, az egészen felemelő élmény. Annyira felemelő, hogy el is szúrtam az idillt a végén, mikor nagy örömömben a kiskádból az égbe emeltem a lányomat. Ettől megijedhetett, mert azonnal eltört a mécses, de szerencsére 1-2 puszi a hasára megnyugtatta, és a pelenkázás, valamint az öltöztetés már ismét csendes körülmények között zajlott.
Minden nap hoz valami örömet a pici az életünkbe. Ránézek és elolvadok. Persze oda kell majd figyelnem, nem lenne jó ha a fejemre nőne... De most még elolvadok...
Kedves olvasóim! Örömmel jelenthetem számotokra, hogy megérkezett családunk legifjabb tagja: pici Adél.
Ezt a posztot igazából már születése napján (15-én) szerettem volna megírni, de a nagy ünneplés végére nem maradt erőm. Lássuk hát, hogyan is történt...
Igazából nem számítottunk arra, hogy kedden megszületik a drága. A mobil 6:00-ra volt programozva. Ébredés után Moncsi közölte: fél 4 óta nem tud aludni. A naív kérdés nem váratott magára részemről:
- Miért?
- Mert fájásaim vannak.
Elindultunk hát a CTG-re, de innentől felgyorsultak az események. Ha nem haragszotok, némileg tömörítve írom le:
6:00 Ébresztő, Moncsi közli, hogy kb 3:30 óta érez fájásokat
6:00-6:45 között: reggeli készülődés, fogmosás, stb.
6:45-7:45 : utazás Budapestre. Út közben megállapítjuk, hogy bizony van rendszer a fájásokban.
8:00 : CTG. A vizsgálatot végző hölgy aggódik, mert "be van szűkülve" a diagram, ezért UH-ra küld. Ugyanakkor nyugtázza: 4 perces fájások.
8:30 : UH. Minden rendben. A szülés beindult, irány a szülészeti osztály.
8:45-10:30 : Betegfelvétel, várakozás, vajúdás kezdete. A szülőszoba jól felszerelt, be is kapcsoljuk a rádiót. A Petőfire tekerem, azt szereti Moncsi.
10:30 : Fiatal doktornő hatalmas tűvel közelít. "Repesztenék egy burkot" - mondja. Én azért megkérdezem, hogy ez miért szükséges. Mint kiderült, a magzatvíz leengedésével a baba könnyebben tud beilleszkedni, és tágítani a méhszájat. Nagy tű be, magzatvíz ki. Én meg megnézem milyen is az, hiszen még sosem láttam ilyet :)
12:00 : Moncsinak már nagyon rossz az ágyon. Átülhet a gumilabdára. Ott sokkal kevésbé fáj neki, így jobb.
12:35 : Oxitocin infúzió a fájások segítségére. Ugyanakkor injekció, ami segíti a tágulást.
13:00 : Az oxitocin hatására erősödnek a fájások. A CTG szépen rajzolja a görbét. Az egyik fájás alkalmával a görbe már a skála tetejéig ér. Biztatom Moncsit: nagyon ügyes vagy, ez már hatalmas fájás volt, ennél nagyobb nemigen lesz. Két perc elteltével azonban a görbe meredeken a skála tetejéig ugrik, majd ott vízszintes vonalat kezd húzni. Kiakadt a gép.
14:00 : Moncsi már nagyon fáradt, rázza a hideg. A gumilabdát berakjuk a zuhany alá, innen egy negyed órás forró zuhany következik, ez segít. Utána persze fokozatosan egyre rosszabb lesz.
16:00 : Kezdenek jelentkezni a tolófájások. Moncsi még picit a labdán ül, majd felfekszik az ágyra.
16:30 : A szülésnővel "gyakoroljuk", hogy hogyan kell majd tolni. Moncsit az oldalára fordítja, és figyeli, hogy mi történik a fájások alatt. Értesítik a dokit is, hogy jöhet.
16:50 : Egy-egy fájásnál azt mondja a szülésznő, hogy már látszik a feje a szülőcsatornában. Apuka meg akarja nézni? Naná!
17:02 : A pici fej már félig kint van. Anyuci lenyúl, és megsimogatja. Ezt talán ad még egy kis erőt. A Petőfin alkalomhoz illő szám megy:
17:03 : A következő fájásnál Adél teljes egészében kibújik. Először én sírok fel, majd rá néhány tizedmásodpercre a lányom is.
Gyönyörű kislány - gondolja az apuka. Azt gondoltam, hogy apám szebb - gondolja Adél.
Gyönyörű pillanatok voltak. Abszolút megérte hogy ott voltam a szülőszobán. Minden leendő apukának csak ajánlani tudom!
Fürdetés, anyuka varrása, nagymamák látogatása, és máris este 10 óra van. Hazaérés után gyorsan kajálok, egész nap nem ettem egy szendvicsen kívül mást. Majd előkerül a hűtőből egy 12 éves whisky, amit anyósommal elfogyasztunk. Azt hiszem így már érthető, hogy miért nem írtam meg aznap ezt a posztot.
Legutóbbi posztom óta több mint egy hét telt el. Megpróbálom összesűríteni ebben a posztban az eseményeket. Sűrítésre igazából nem is lesz nagy szükség, olyan sok minden azért nem történt...
Kezdjük először Adéllal. Tegnapra volt kiírva, de úgy tűnik baromi jól érzi magát anya hasában, mert esze ágában sincs kibújni. Szegény Moncsit sajnálom nagyon. A várandósság vége valóban sokkal inkább terhesség, főleg akkor, hogy ha ilyen kánikula társul mellé. Most meg naponta járhatunk CTG-re, de még mindig jobb, mint ha be kellett volna feküdnie. Meg így legalább van valami programja. Az elmúlt napokban jószeriben egész nap kint ült a kertben - ott legalább van valamennyi légmozgás. Unatkozik is szegény. Az egészet persze tetézi, hogy elkezdődött a foci VB, így amikor tehetem, én is nézem a meccseket.
Mondjuk a héten túl sok dolgot amúgy sem csináltam, maximum öntöttem magamba a hideg limonádét, vagy egyéb üdítőt. A sör most kizárva, hiszen bármelyik pillanatban elindulhat Adél a külvilág felé. Az angol meccset nem bírtam ki sör nélkül - de készültem is erre... A meccs előtt délután vettem 3 doboz alkoholmentes sört. Nem ugyanaz, de még mindig jobban esett, mint egy újabb adag limonádé, vagy víz.
Kicsit szórakoztam az otthoni WiFi hálózattal is. Szombaton vettünk a routerre egy böszme nagy antennát. Tényleg nagy, kardozni lehetne vele. A dobozon a felirat azt ígérte: megötszörözi a hatósugarat. Valamennyit javított a net-helyzeten, de hogy megötszörözné, az kifejezetten nevetséges állítás. Mondjuk a földszinten már legalább lehet netezni - feltéve, hogy ha az emeleten Moncsi tesója nem tartózkodik a szobájában. Úgy látszik, hogy ha ott van, akkor a lenti netnek lőttek. Majd megpróbálok állítani valamit még az antennán, de túl sok reményt nem fűzök hozzá. Pedig jó lenne megoldani, mert ha a pici lány megszületik, valószínűleg nap közben a nappaliban fog durmolni és kajolni. Amíg alszik, addig pedig anya tudna mellette netezni, ha éppen úgy hozza kedve.
Többen kérdezték a héten, hogy milyen a robogózás. Ha egy szóval kellene összefoglalnom, azt mondanám: jó. Kicsit bővebben: nagyon jó! Bár a fojtás még benne van (1000km-ig), és a végsebessége 45-50 km/h között van valahol, városban teljesen jó. Ahol kevés ez a végsebesség, az például a Szigetszentmiklós - Csepel közötti országút, illetve a Szabadkikötő út. A robogónak nagy hasznát vettem egyébként múlt héten, mikor a rakpartok lezárása miatt az egész környék be volt állva, mint a gerely. Robogóval az, hogy dugó van, nem jelent többet 3 perc plussznál. Egyébként lezárt rakpartokkal, és fojtással is kedvezőbb, mint az autó. 55 perc alatt tettem meg így háztól-házig a Szigetszentmiklós - Aquincum távolságot. Kocsival a legjobb időm 40 perc volt - úgy, hogy gyakorlatilag üresek voltak az utak. A héten már járható az alsó rakpart, kíváncsi leszek, hogy így mennyivel rövidül meg a menetidő. Meg persze arra is kíváncsi leszek, hogy a fojtás kivétele mennyiben segíti majd a közlekedést.
Így telt hát az elmúlt hetem. Hogy ez a hét pontosan mit tartogat számunkra, azt még senki sem tudja. Az biztos, hogy Adél születéséig naponta viszem Moncsit CTG-re, és ha vasárnapig nem akar a kiscsaj kibújni, akkor a doki megindítja a szülést. A reggeli hírekben szerdára ígérték a hidegfrontot... Mit mondjak... Úgy várjuk, mint a messiást.
