szapi.blog.hu

Életem első nullkilométeres, motoros hajtású közlekedési eszköze. Tegnap döntöttem el, hogy megvesszük, ma reggel mehettem érte.

Persze a döntési folyamat nem volt rövid. Már tavaly tavasszal is sokat gondolkoztam rajta, hogy egy kis 50-es robogó vajon mennyivel könnyíthetné meg az életemet, azon belül is a városi közlekedést. Alapvetően motorparás vagyok... Illetve voltam, eddig.

Tavaly nem jött össze a tranzakció, valahogy nem volt elég erős a motiváció. Idén azonban elpattant valami, és egyre inkább úgy éreztem, szükség lenne egy kétkerekűre. Számoltam, osztottam, szoroztam, és az jött ki, hogy relatíve gyorsan megtérül az ára, ha nem autóval megyek bizonyos helyekre, hanem robogóval. És azért lássuk be, hogy egy átlagos autó az útjainak nagy részén egyetlen egy embert szállít: a sofőrt.

Először használt motorban gondolkoztam, úgy százezer forintig. Aztán beszéltem régi ismerősömmel, Tivadarral (övé a Babó Motors), hogy mit ajánlana. Elég rövid úton rá tudott beszélni az új robogóra. Egyrészt ez a típus nem olyan drága, mint a "nyugatiak", másodsorban van rá egy év garancia. Moncsival végülis úgy döntöttünk, hogy új mocit vegyünk.

A robogó típusa: Motowell Yoyo 4T. A 4T a négyüteműséget jelöli. Ebből kifolyólag elég kultúrált hangja van a jószágnak, pedig még bejáratós. Mikor először hallottam a Motowell-ről, azt hittem, hogy valami távolkeleti gyártmány, mint pl. a Kymco, vagy Rieju. Végülis kiderült, tévedtem. A Motowell úgy hirdeti magát: "Európai márka". Ennél azonban többről van szó. A teljes fejlesztés és tervezés magyar. Annyi köze van Kínához a mocinak, hogy ott rakják össze.

A mai nap motoroztam rajta 43 kilométert. Eddig elégedett vagyok vele, nagyon kezes kis gép, és a fojtással is megy 50-et. Az első 1000 km után kiszedik majd belőle a fojtást, utána szerintem simán meglesz a 60km/h utazósebessége. Tivadarnak a mociválasztásnál azt mondtam: olcsó robogóra van szükségem, de legyen megbízható, és alattam is képes legyen legalább 60-nal menni. Mint kiderült, ezt gyakorlatilag bármelyik új robogó teljesíti.

Jövő héten talán már tudok vele munkába menni. Kíváncsi vagyok, hogy a budapesti forgalmat mennyire kell majd szoknom rajta. A vidéki forgalommal semmi gond nem volt hazafelé, városon belül abszolút lehetett a forgalommal együtt haladni.

A fejleményekről természetesen beszámolok majd.

Ki ne szeretne repülni? És azok közül, akik egy kicsit is bele vannak buzulva a repülésbe, ki ne gondolt volna már arra: vajon milyen lehet egy kisgéppel (esetleg nagygéppel) szabadon repülni?

Én repülésbuzi vagyok, nem tagadom, bár életem során eddig összesen kétszer ültem repülőn (pontosabban négyszer, ha az oda-visszautat külön számoljuk).

Ha autóval megyünk valahova, de egy repülőtér mellett haladunk el, komoly nehézségeket okoz, hogy az úton tartsam a szemem, ahelyett, hogy a gépeket sasolnám. Valahogy így kezdtem el a modellezést is. Kis helikopterrel, ami repül is, és irányítani is lehet. Aztán a következő lépcső volt a repülőgép. De eszembe sem jutott például, hogy RC autókkal szórakozzak, vagy esetleg hajóval. A két dimenzió kevés, túlságosan kötött. A nagy kék égen viszont hatalmas a tér.

Néhány hete találkoztam Tomi barátommal. Középiskolában nagy spanok voltunk, aztán az elmúlt években valahogy sajnos lazult a kapcsolat. A mostani találkozó előtt is volt egy kb két éves szünet, amikor legfeljebb telefonon beszéltünk egymással.

Most viszont a sörözés közben kiderült: Tomi is repülésmániás. Elég jó helyen is laknak, és megfelelő rádiója is van, így kiálltunk a teraszra, és a 118.1-re hangolva a Ferihegyi torony és a gépek közötti kommunikációt hallgattuk. Megtudtam, hogy Tomi kb két éve gyűri a repülőgépszimulátort. Flight Simulator X. Meg kell hagyni, eléggé életszerű a program, nem is gondoltam volna, hogy ilyen felhőket lehet számítógéppel rajzolni. Mindent vág a srác, a 737-es Boeing-et simán elvezeti a szimulátorban, tudja hogy a millió kapcsoló közül melyik mire való és mikor kell használni.

Ez olyan lökést adott nekem, hogy feltettem a linuxra a FlightGear nevű szimulátort. Teljesen ingyenes, és szerintem jó is. Persze a grafikája elmarad az FSX-től, de a 2.0 megjelenésével sokat fejlődött. Hogy lássátok, miről beszélek: itt találhattok képeket.

Persze a neten is utánakerestem néhány dolognak, mint például a rádiónavigáció. Jelenleg ott tartok, hogy bármelyik reptérről bármelyik másikra képes vagyok elnavigálni egy csomó géptípussal, precízen ráfordulni a kifutóra, és letenni a gépet. Mondjuk a leszállás a sugárhajtóműves gépekkel kicsit necces még, de a kisebb gépeket gond nélkül lerakom.

Persze az ember itt nem tud megállni. Ha jó idő van, az eget kémlelem: milyen lehetne most repülni? Honnan mennék hová? Vajon mennyibe kerül a pilótavizsga? És egy kisrepülő? Utánanéztem... Sokba... A legolcsóbb PPL vizsga amit találtam, több mint 1 millió forintba kerül. És akkor még csak egy papírja van az embernek. A sárkányrepülő persze lényegesen olcsóbb, és nem is kell neki akkora kifutó. Talán majd egyszer... Egyelőre fontosabb dolgaim vannak a világban.

Mint sokan tudjátok, a héten lettem 30 éves. A család nyaggat, hogy mit is szeretnék szülinapomra... Nem tudom-nem tudom, mindenem van igazából, a ház felépítését meg csak nem kérhetem tőlük...

Valamelyik nap belém hasított a gondolat: 30 éves vagyok, elég kerek évforduló... Emlékezetes kéne hogy legyen... Ha tehetném, repülnék... Ezt kérem hát, hogy vezethessek egy repülőgépet.

Meg is találtam a nekem megfelelő internetoldalt. A család összedobja a lóvét, én pedig egy oktató mellett megtapasztalhatom, milyen érzés valójában egy repülőgépet irányítani. Nem félek a kihívástól. Az alapokkal tisztában vagyok - köszönhetően a modellezésnek és szimulátorozásnak. De biztos vagyok benne, hogy szükség lesz az oktató segítségére. Az indulás valószínűleg a Kalocsai reptérről lenne, ami külön öröm számomra, hiszen kedvenc nyaralóhelyemet - a Szelidi tavat - így madártávlatból is megcsodálhatom... Reményeim szerint úgy, hogy én irányítom a gépet. Azt hiszem, ez emlékezetes szülinap lesz.

Persze adél születése miatt még nem tudom hogy mikor fogunk sort keríteni rá, de a nyáron mindenféleképpen! Ha megtörtént a nagy esemény, biztosak lehettek benne, hogy beszámolok róla!

Elraboltak... Nem más, mint kedves Feleségem. Szülinapi meglepetés volt, igaz 1 héttel előrehozva, de miután elég sűrű a program, és Adél is egyre inkább kikívánkozik anya hasából, ez lett a kiválasztott időpont.

Persze én nem tudtam semmiről. Pontosabban sejtettem, hogy Moncsi készül valamivel, mert mindenkinek azt mondta, hogy van programunk a hétvégére. Igazából csak szombat reggel szembesültem a ténnyel, és az uticélunkkal. Moncsi néhány képet mutatott a notebookján, hogy ismerős-e... Ismerős volt, de nem tudtam honnan. Talán a csipa miatt nem láttam rendesen. Végülis kis segítséggel rádöbbentem: a képeken a soproni Moha panzió látható... Egyszer voltunk ott kajálni, mikor drága feleségem Sopronba jelentkezett doktorizni. Egy hegy tetején, a fenyves közepén álló ház. A legközelebbi épület 3km-re. Csend, nyugalom.

A hétvége viszont elég pechesre sikerült. Ott van ugyebár rögtön az időjárás. Viharos szél, eső, 6 fok. A szombati érkezés után megebédeltünk, majd úgy döntöttünk, hogy az időjárásra való tekintettel mozizni indulunk a városba. Be is ültünk az Exférj újratöltve című filmre. Könnyed szórakozás, egyáltalán nem bántuk meg, hogy ezt a filmet választottuk. A film után aztán visszamentünk a szállásra, kockapókereztünk, lefürödtünk, és aludtunk egy jóízűt. A jóízű alvást csupán az zavarta meg, hogy a szomszéd szoba erkélyén a szél csapkodta a szúnyoghálót.

Vasárnap ébredés után reggelizni indultunk. Reggeli közben szomorúan nyugtáztuk, hogy bizony még mindig eléggé ramaty az idő. Sebaj, menjünk be a városba, nézzünk körül. 2 pulcsi és széldzseki is volt rajtam, mégis fáztam. Az üzletek mind zárva. Meg akartuk nézni a tűztornyot, de épp felújítanak valamit, úgyhogy nem jutottunk a közelébe. Az egyik bezárt kávézó mellett azonban megláttunk egy plakátot a falon: "Magyar vágta előfutam, Nagycenk". Pont most van, de jó, Nagycenk nincs is messze, nosza menjünk át a Széchenyi kastélyba.

Onnan tudtuk, hogy jó helyen járunk, hogy rengeteg autó parkolt a környéken. Örültünk, hogy értelmes programot találtunk. Örömünk nem tartott sokáig, ugyanis a kastély udvarán egy másik plakát hirdette, hogy az időjárásra való tekintettel a futam elmarad. Miután eléggé át voltunk fázva, Moncsi ajánlotta, hogy üljünk be a kastély kávézójába, és igyunk egy forró kávét. Ahogy haladtunk a kávézó fele, feltűnt, hogy tele van.  Nem véletlenül volt tele, az ajtón egy tábla megálljt parancsolt nekünk: A Sopron Bank zártkörű rendezvénye...

Hurrá, ebből nem lesz kávé. Elővettük hát a GPS-t, és megnéztük, milyen látnivaló van még a közelben... Fertőrákos, barlanglakások... Szuper, indulás... Majd újabb pofon... Ugyanis a céltól körülbelül 100 méterre egy fa keresztbe dőlt az úton. Szép nagy fa volt, és erdei út, így gyalogosan sem volt esélyünk megkerülni az akadályt.

Végül a Fertő-tóhoz mentünk, ahol beültünk egy kávézóba, ahol csak mi voltunk. Persze, ki másnak jutna eszébe ilyen időben oda menni... Miután még eléggé korán volt, és valami programot mindenféleképpen szerettünk volna, ismét a moziban kötöttünk ki. Ezúttal a Párterápia című filmet választottuk, ami hasonlóan jó volt mint a szombati film.

Mozi után visszatértünk a szállásra, és megvacsoráztunk. Az egyik felszolgáló hölgy vacsora közben odajött hozzánk, és szólt, hogy álljunk majd hátra a kocsival inkább, mert ilyen szélben nehogy rádőljön egy fa. Így is tettem, mint kiderült, hiba volt... Fa nem dőlt ki, viszont az autó, ami mögé beálltam - és minő irónia, pont a hölgyé volt - este kilenc körül nagy lendülettel belénktolatott. A motorháztető horpadt - gyűrődött - karcolódott. Most várom a betétlapot postán... Szegény autó vonzza a tolató nőket...

Összességében azonban nem lehet panaszom a hétvégére. Valóban jól éreztük magunkat a pechsorozat ellenére is. Jó volt kettesben. Ki tudja hány év múlva lesz újra alkalmunk ilyesmire...

Ismét egy videós poszt. Most láttam a neten az alábbi szösszenetet. Tény, hogy szegény macsek némileg félreérti a szituációt, de ugyanakkor igen érdekes, hogy egy doromboló szőrcsomó annyira tud kötődni az emberhez (vagy embergyerekhez), hogy képes nekimenni a bébiszitternek, ha úgy érzi, veszélyben van a kiskrapek...

A hétvégét Szeliden töltöttük. Jó volt újra ott lenni, régen is voltunk, és nem is nagyon tudjuk, hogy mikor jutunk le újra. Talán még Májusban egyszer, de utána pici Adéllal valószínűleg nem fogunk utazgatni. Meg persze remélhetőleg az építkezés is beindul addigra.

Péntek este érkeztünk, sajnos csak 9 óra körül. 5 körül indultam a munkából Balázsért (Moncsi hugának a kedvese). Úgy számoltam, hogy fél 6-kor fel is tudom venni a srácot, de köszönhetően néhány balesetnek, illetve a Ferencváros-Újpest mérkőzés stadionon kívül eső eseményeinek, fél 7 volt, mire megérkeztem Balázshoz. Persze a fent említett indokok miatt az egész város be volt állva, úgyhogy csak fél nyolcra értünk ki Szigetszentmiklósra.

Lényeg, hogy 9-re leértünk. Megvacsoráztunk, majd beszélgetni kezdtünk. Apósom említette, hogy reggel megy pecázni. Bár nem vagyok horgász (unalmasnak tartom), azt mondtam neki, eljövök vele. Szerintem nem nagyon hitt a dologban, mert reggel fél ötkor, amikor meglátott az előszobában eléggé elkerekedtek a szemei.

Ő pecázott, én fotóztam. Nagyon szép a tó napfelkeltekor is - bár ezt már láttam egy párszor, például bulik után, de mégis más kipihenten nézni, mint kvázi-részegen.

 Lecuccoltunk a csónakhoz, és útnak indultunk. Szerencsére nem volt hideg, bár egy kicsit fújt a szél, a felkelő nap melegét szinte azonnal érezhettük a bőrünkön.

A horgászat eredménye egy süllő lett. Mondhatni, egy halat fogtunk... Igazi csapatmunkában. Történt ugyanis, hogy körülbelül fél 6 és 9 óra között egy árva kapás sem volt, bárhova is dobta apósom a botokat. 9 körül megelégeltem, és rámutattam egy pontra a nádfal előtt: "Oda dobjad Pista bá'! Érzem, ott lesz a süllő..."

Nem is kellett sokat várni, 10-15 percen belül kapásunk volt. Igen, kapásunk, mert én láttam meg, és jeleztem Pista bá' felé, aki békésen szunyókált a csónakban. Végülis a halat megakasztotta, én pedig megszákoltam. Mi ez, ha nem csapatmunka?

Bár igaz, hogy nem szeretem a horgászatot, és csak 4 órát aludtam azon az éjszakán, de a hajnali tó szépsége, és a fényképek készítésének öröme miatt abszolút megérte felkelni. Azt hiszem, ha lesz rá lehetőségem, máskor is elmegyek "horgászni".

Lassan két hónapja használjuk az Mégane-t, de ez alatt az idő alatt több esemény volt vele kapcsolatban, mint a Puntoval több év alatt.

Első körben említeném a képen is látható szép karcolást. Két hete voltunk vásárolni egy babaáruházban. Eléggé szűkös a parkoló, de szerencsére találtunk egy parkolóhelyet. Ez a hely a parkoló bejáratától nem messze volt. Moncsi még meg is jegyezte, hogy álljak kicsit közelebb a falhoz, mert jön valami kevésbé ügyes személy, és végig fogja húzni a kocsit. Így is tettem, szépen ráálltam a falra. Utána annyi hely volt a kocsi mellett, hogy egy teherautó is bőven elfért. Nem túlzás, mert a saját szememmel láttam, ahogy egy teherautó elment a kocsi mellett úgy, hogy még legalább fél méter helye volt mindkét oldalon.

Nos, ez a hely nem volt elegendő egy hölgynek, aki megpróbált kitolatni a parkolóból. A tükörrel szépen végighúzta a hátsó ajtót és a kocsi seggét. Érdekes szituáció lehetett, fura, hogy az első 5cm után nem vette észre, hogy talán valami gáz van, és nem kéne folytatni a tolatást. Nem tudom hogy önszántából- vagy a biztonsági őrök nyomása miatt, de végülis a helyszínen maradt. Mi nyugodtan nézelődtünk bent, amikor a hangosbemondón megszólalt a "Kérjük az XY rendszámú autó tulajdonosát, hogy haladéktalanul fáradjon a gépkocsijához" mondat...

A hölgynél nem volt betétlap, még jó hogy nálam mindig van, így ki is töltöttük gyorsan. Olyan szempontból nem zavar a dolog, hogy az autó azon oldala (is) fényezve volt már, így az értékéből nem veszít, a biztosító meg kifizeti a kárt. Csak hát úgy kell majd szervezni az életünket, hogy 2-3 napig mellőzni tudjuk az autót.

Aztán ott vannak a francia autóhoz méltó elektromos zavarok. Volt egy időszak, amikor teljesen véletlenszerűen kikapcsolt a rádió és a középkonzol minden elektromos része. Pár másodperc után visszakapcsolt, azonban az órát lenullázta. Egy darabig matekoltam hogy mi lehet a gond, végül megtaláltam a hiba forrását egy félig kiolvadt biztosíték személyében. A biztosíték cseréje után megszűnt a hiba. Vagy említhetném azt a hibát is, amikor egy indítás alkalmával az autó bekapcsolta a vészvillogóit, és lenullázta a napi kilométerszámlálót.

Egy darabig olyan gond is volt, hogy magától megszólalt a riasztó. Illetve menet közben azt jelezte a műszerfal, hogy egy ajtó nyitva van. Ilyenkor persze a belső világítást is felkapcsolta, és kattogtatta a központi zárat, ami elég idegesítő, főleg ha az ember éjszaka az országúton fáradtan halad hazafele. Itt is meglett a bűnös, a csomagtartóban lévő kis kapcsoló nem nyómodhatott eléggé be, így hol adta a jelet, hol nem. Ezt egyelőre fapados megoldással, egy négyrét hajtott szórólap kapcsoló alá helyezésével oldottam meg. Valahol vannak otthon kis filctappancsaink, amit puffok- székek lábának aljára szoktak ragasztani. Ha előkerül a kis pakk, helyettesítem vele a szórólapot.

Az utolsó dolog az autóval kapcsolatban jóval idegesítőbb. Pár hete jelentkezik az a tünet, hogy az autót nem tudom elindítani, ha meleg a motor. Pontosabban el tudom, csak nagyon nehezen, tegnap például 10-15 percet ültünk az autóban mire végre elindult. Az az érdekes, hogy ilyenkor csak forgatja az indítómotort, de semmi egyéb nem történik. Aztán a sokadik próbálkozásra meg pöcc-röff. A szervíz azt mondta, csak akkor tudnak rájönni hogy mi a baja, ha konstans nem indul a vas. Ma a szervíz fele volt dolgom, mondom beugrom hozzájuk ha újra produklálja az autó a hibát. Gondolom a kocsi megijedhetett, mert a mai napon úgy indult, mintha egész éjjel gyakorolta volna... Fura....

Így vagyunk hát - Mi és az autó... Remélem előbb utóbb kiderül, hogy mi produkálja ezt a fura hibát, mert lassan félek elindulni vele... Remélem azt is persze, hogy nem lesz több érdekes hiba, és a Mégane rácáfol a francia autóktól való félelmemre. Mert egyébként nagy, kényelmes, és jól fogyaszt. Csak lehetne kicsit megbízhatóbb...

Merton... Így hívják a zongoristát a chatroulette.com-os videón. Minden jel arra mutat, hogy eredeti nevén Ő Ben Folds. Hogy honnan lehetünk ebben biztosak?

Onnan, hogy Ben az egyik koncertjén élőben is bemutatott egy chatroulette "előadást".

Íme:

Az elmúlt napokban valahol az index.hu-n olvastam egy cikket a chatroulette.com-ról. A weboldal lényega az, hogy véletlenszerűen kötnek össze idegen embereket, méghozzá hanggal - videóval.

A cikk után jómagam is kipróbáltam, hogy vajon hogyan is működik ez a dolog. Hangsúlyozom, csak kipróbálás volt, nem volt kedvem semmiféle idegennel beszéni, így mindösszesen 3-4 percet töltöttem az oldalon. A gépek előtt ülők többsége unatkozó kamasz volt, túlnyomó többségben fiúk. Összesen 2 lányt láttam, és valahol a lányok és fiúk száma közé tehető a himbilimbire állított webkamera... Fiatal és öreg, vegyesen... Nem túl kreatív. Viszont a technet.hu-n akadtam rá egy chatroulette.com-os videóra.

Íme a bizonyíték, hogy vannak értelmes és tehetséges emberek, akik arra használhatják a szolgáltatást, hogy másokat felvidítsanak. Kicsit olyan a srác, mint MC DC, tehát improvizál, viszont lényegesen muzikálisabb.

Angolul tudóknak kötelező darab...

Eljött hát a nap, hogy újra nyeregbe pattanjak. Most már semmi nem indokolja, hogy kocsival járjak dolgozni, ha pedig a tisztán BKV közlekedésről beszélünk, akkor azonnal elfehéredek a napi 4 órányi utazás gondolatától is.

Ott van viszont régi barátom: a bringa. Hiába a reggeli eső, hiába a hűvös időjárás, ébredés után nem volt kérdés számomra, bringára kell pattanni. Ezzel az úttal meg is kezdtem az idei szezont. Amíg csak lehetőségem van rá, szeretnék minél többet tekerni. A napi 4 óra utazás helyett így csak 3 óráról beszélünk, de a 3 órából kb 1 óra tiszta tekerés. Könnyen belátható, hogy a dunaparton végigtekerni sokkal élvezetesebb dolog mint a villamoson zötykölődni. Arról nem is beszélve, hogy a keringési rendszernek is jót tesz, és nyilvánvalóan a fogyókúrámra sincsen rossz hatással.

És ha már a fogyókúránál tartunk, jó hírem van! A szombati mérlegelés alkalmával 87.8kg volt a testsúlyom. Az induláshoz mérten 5.6kg fogyást jelent. Ezzel azt hiszem eddig elégedett lehetek, bár szó ami szó, ebben valószínűleg nagy szerepett játszott a korábbi posztban említett emésztőrendszeri gyengélkedésem. A héten biztos vagyok benne, hogy újra elkezdek tornázni is. Ezzel kapcsolatos pozitív élményem, hogy már több embertől hallottam, hogy jobban nézek ki / kisebb a hasam / vállasodtam kicsit. Azt hiszem most tudatosult bennem igazán, hogy az izzasztó, fárasztó gyakorlatokat megérte elvégezni. Az eredmények pedig nem csak igazolnak, de új erőt is adnak. Következő célom a 85kg, meglátjuk mennyi idő alatt érhető el. Aki esetleg nem tudná, nem akarok anorexiás lenni, de mikor még aktívan sportoltam, a versenysúlyom 78kg volt.

Úgy tűnik, hogy az életmódváltás valóban életmódváltás lett. Már nem is eszek egyszerre annyit, mint régebben, gondolom kicsit összeszűkült a gyomrom. A diéta elején le kellett mondanom a sörivásról is. Eleinte nehéz volt, de most kijelenthetem, hogy egész jól megvagyok sör nélkül is. Hétvégén mondjuk ittam egy sört, de elég is volt. Az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy sokkal inkább iszom meg 1-2 pohár bort, minthogy sörözzek.

Persze az továbbra is kérdés, hogy ha jön majd a kánikula, akkor melyik ital fog elcsábítani: a gyöngyöző sör, vagy egy hűvös kisfröccs...

Hétvégén végre megvettük. Adélnek már van ágya is. Hosszú hetek vajúdásának záró akkordja ez. Sokáig agyaltunk, hogy vajon melyik ágy is lenne ideális: volt közöttük szép de drága, olcsó de csúnya, praktikus, de csúnya és drága.

Végül a szombati ágyvadászat alkalmával becserkésztük a zsákmányt. Még csak nem is hasolnít az eddigi kiszemeltekre. Viszont árban abszolút elfogadható, és ráadásul mindkettőnknek tetszik is. Reméljük Adél is szeretni fogja.

Szóval szombaton megvásároltuk. Szerencsére volt raktáron, így el is tudtuk hozni. A Megane-ba gond nélkül befért - bár a hátsó üléseket előre kellett billenteni. Miután hazahoztuk, egyből neki is láttam az összeszerelésnek. Nem volt vele sok gond, egyedül is elég gyorsan összeraktam, sőt, még változtattam is a konstrukción (számunkra nem megfelelő irányba nyílt az ágyneműtartó). Miután összeraktam, Moncsi ugrott neki a vizes ronggyal, és tisztára törölte.

Ha már így benne voltunk a dolgoban, akkor rendet is raktunk a szobában. Elcsomagoltuk a babakocsi azon részeit, amelyek a következő fél évben nem lesznek szükségesek (pl.: sportrész), Moncsi pedig kimosta és átválogatta a kis ruhácskákat.

A szoba így egyre inkább úgy néz ki, mint amilyen Adél érkezése utána lesz. Már csak a picúr hiányzik belőle...

Igen, Ciao... Mindig is tudtam, hogy egyszer el fog jönni ez az időpont, mikor is kénytelen leszek megválni hőn szeretett járgányomtól.

Egyrész nem gondoltam, hogy ez az időpont ilyen hamar el fog érkezni. Másrészt pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen későn. Egész pontosan 6 évig, és durván 130.000km-ig volt hűséges társam.

Sosem hagyott ott sehol (illetve egyszer Szeliden, de az nem az autó hibája volt, hanem a riasztóé). Megbízhatóan tette a dolgát, és annyira jó volt vezetni, hogy minden apró kis zörgést megbocsájtottam neki. Mert azért be kell vallani, nekem tökéletes volt, de más biztos talált volna benne hibát. Mint például a nyikorgó kuplungpedál, amit 1-2 évente WD40-es kezelésnek kellett alávetni, hogy elnémuljon. Vagy ott van a zajos ablaktörlő lapát - igaz, amikor az ember egyedül utazik, a zene úgyis elnyomja.

Nagyon szép kis járgány volt ám Ő! 2005-ben még a legszebb gyári Punto kategóriát is megnyerte az Örkényi Punto találkozón. Persze ahogy múltak az évek, ő is ráncosabb lett kissé. Ezek a ráncok a mai napig fájnak. Az első ráncot akkor kapta, amikor a NavNGo-nál dolgoztam. Valami idióta egy kulccsal végighúzta a NavNGo előtt parkoló autókat. Kerkéktől-kerékig. Hogy törne le a keze. A második ráncot jómagam okoztam. Hátra felraktam a bringát, azonban nem figyeltem a rögzítésre, és a bedál kicsit belekarcolt a fényezésbe (mondjuk ez nagy valószínűséggel egy polírozással eltüntethető lett volna). A harmadik ránc pedig Szeliden került az autóra - amikor is az a nyomorult pala a tetőről telibeverte az olasz vas oldalát.

Sok ember csak halkan kuncogott, mikor meghallotta, hogy 1.2-es a járgány. Pedig a 970 kg-os önsúlyhoz mérten az a 80 lóerő, amit a talján mérnökök kihoztak a motorból, igen jónak mondható. Ráadásul ez a 80 ló érzésre is megvan. A váltó áttételezése is kedvemre való volt. Lehetett sportosan váltogatni, viszont az 5. fokozat kényelmesen hosszúra sikerült. Ennek eredményeképpen a Punto országúton / autópályán sok német / francia vasnál halkabb, ugyanis a motor kisebb fordulatszámon forog, mint azokban. 

Szóval szó ami szó, nagyon jó autó volt. Ha tehettem volna, ismét olasz autó mellett tettem volna le a voksomat. Azonban az olasz autók használtan drágábbak mint a Megane-ok, Cordobák, és egyéb alternatívák... Lehet hogy a népek rájöttek: az olasz már nem olyan mint régen?

Aminek viszont örülök, hogy egy olyan srác vette meg az autót, aki szintén puntoclub tag. Így biztos lehetek benne, hogy szeretni fogja a Punteszt, és jól fog gondoskodni róla. A kedvenc motorolaját adja, gyári alkatrészekkel látja el. Ezúton is sok problémamentes kilométert kívánok neki!

Szolgálati közlemény - kezdhetném mondandómat. Az a helyzet, hogy a húsvét óta eltelt napokban kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de elég ramatyul voltam. Kezdődött egy lázas időszakkal, majd hétvégére jobban lettem. Aztán újra kezdődött egy másik időszak, ami már nem a lázhoz, hanem sokkal inkább az emésztőrendszeri dolgokhoz köthető... Már ha értitek a célzást...

Pedig bőven lett volna mit írnom, akartam is, csak hát nem volt hozzá erőm. De már csak egy kis türelmet kérek, 1-2 napot, amíg regenerálódok kicsit.

Utána ígérem, jönni fognak a posztok.

Hétvégén ismét ráálltam a súly mérésére alkalmas szerkezetre. Szerencsére ezen a héten sikerült ledolgoznom a múlt heti plusszt. Újra 90kg alatt vagyok, jelenleg a súlyom (fizikusok kedvéért: a tömegem) 89.7kg.

Azt hiszem elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Úgy tűnik, hogy ismét a fogyás útjára léptem, bár tény, hogy a húsvéti ünnepek nagy valószínűséggel nem a salátáról és testmozgásról fognak szólni. Persze nem a hidegtál, vagy a sonka a gond, sokkal inkább a kenyér amit ezek mellé eszik az ember.

Jó hír viszont, hogy húsvét után előkerül újra a bringa, így napi 20-30km tekeréssel is segíteni fogom zsírsejtjeim számának csökkentését. A fogyáson túl persze számos előnye van a bringázásnak. Sokkal jobb a kedvem tőle, frissebb vagyok a munkában, ráadásul nem kell bele tankolni :)

Hátrányaként esetleg az tudnám megemlíteni, hogy használatával napi 2x kell zuhanyozni. Egyszer munkába érkezéskor, egyszer pedig hazaérkezéskor. Persze nem a víztől iszonyodom, csupán arról van szó, hogy így a menetidőhöz körülbelül 15 perc hozzáadódik. Egyébként még a +15 perccel számolva is lényegesen jobb a helyzet, mint tömegközlekedve. Ha a reggeli dugókat is nézem, akkor pedig az út így sem lesz sokkal hosszabb, mint autóval.

A hét második felében már fogyó hold lesz, ez is segítheti a fogyást. Az ünnepre- és elutazásunkra való tekintettel a szokásos vasárnapi mérlegelés kimarad majd, de valószínűleg kedden reggel pótolni fogom az elmaradást.

Addig pedig tolom a salátákat, mozgatom a testem, és bízom a jó eredményben.

Vége... Vége a Windowsos korszaknak. Legalábbis egy ideig biztosan.

Otthon ugyebár Linuxot használok, a szerverek üzemeltetésénél Linuxot vagy BSD-t, de még Moncsi notebookján is a pingvines oprendszer hasít. Nem kell félni a vírusoktól, nem zabálja fel az egész procit, memóriát, és mindenre tudjuk használni, amire kell. Moncsi netezik rajta, szöveget szerkeszt, táblázatokat készít. Én netezek és fejlesztek.

Ma elérkezett a pillanat, hogy a munkahelyemi gépem - a Windows utolsó bástyája - is elesett a küzdelemben. Mától ugyanis egy Macintosh-t használok. Persze, szokni kell néhány dolgot ezzen a gépen, és a Snow Leopard operációs rendszerben, de mindent összevetve örülök neki, hogy "megszabadultam" a Windowstól. Persze itt a fejlesztők azt mondják: vért fogok izzadni. Való igaz, fejleszteni koránt sem olyan kényelmes az X-Code felületen mint a Visual Studio-ban, de majd megszokom.

2 napot igénybe vett, hogy egyik gépről átköltözzek a másikra, lehúzzam a forráskódokat központról, és lefordítsam az aktuális verziókat. Holnaptól fog igazából beindulni a munka az új gépen.

Windows ellenességem ide vagy oda, higgyétek el, ha tényleg szívni fogok a Mac-kel, megírom azt is.

Mint azt már a mérlegelős posztban említettem, a hétvégét Komáromban töltöttük. Sajnos bizonyos szakmai dolgok miatt (erről talán majd egy későbbi posztban) csak szombat este érkeztünk.

Megvacsoráztunk, majd néhány jó üveg bor társaságában beszélgettünk.

Vasárnap reggel 9 órakor keltünk. Reggeli után a Monostori erőd felé vettük az irányt. Én már több embertől hallottam, hogy meg kell nézni ezt a komplexumot, és valóban, ezeknek az embereknek mind igazuk volt.

Hatalmas erődítmény, földdel fedve. Ha úgy nézzük, egy hatalmas dombház. Hatalmas, szó szerint. 2 órát mászkáltunk az idegenvezetőnkkel, és elmondása szerint a 2 óra alatt körülbelül az erőd 20%-át tudtuk bejárni.

Gyönyörű dongaboltozatok mindenhol. Olyan gyönyörűen rakott téglák, hogy szerintem ma nincs magyarországon olyan kőműves, aki egyenes falat olyan szépen tudna rakni, mint ezek a régi mesterek a dongaboltozatot. Az erődben mászkálni hatalmas élmény. Iszonyat hosszú folyósók (az ember nem látja a végét, állítólag van, ami 4km), eszméletlenül túltervezett védelmi vonalak.

Javaslom, hogy aki ellátogat ide (mindenki látogasson el, de tényleg!!!), az ne sajnálja az idegenvezetőt megfizetni. Egyrészt sok érdekes információt tudhatunk meg a vezetőtől, másrészt egyébként lezárt részekre is bemehetünk, harmadrészt pedig idegenvezető nélkül pillanatok alatt eltévedhetünk. Nem lehet leírni, ezt látni kell!

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, több információt megtudhat innen.

Ismét egy rövidhír. A hold növekvő fázisa ismét hatással volt rám, de a súlyomat tartani tudtam. Sőt, szombat reggel 89.7 kilogrammot mutatott a mérleg, de a szokásos mérlegelési időpontra ez a szám ismét 90 fölé kúszott.

Nagy valószínűséggel a hétvégi komáromi kiruccanás is a holddal együtt dolgozott, Istiék nagyon finom ételekkel vártak minket. És hát ki tudna ellenálni a harcsapaprikás - túrós csusza kombinációnak? :)

Új autót vettünk. Illetve nem újat, használtat, csak számunkra új a járgány. No persze nem valami úri hóbort áll a döntés mögött, sokkal inkább nyáron születendő kislányunk. 

Miután megvásároltuk a babakocsit, az autós hordozót, egyre inkább világossá vált számunkra, hogy bizony a Punto a saját 3 ajtajával szinte abszolút alkalmatlan arra a célra, hogy babával menjünk bárhova is. 

Egy dolgot kikötöttem: nem vagyok hajlandó 4-500 ezer forintot elkölteni a családi kasszából az autóváltás miatt. Bevallom, kicsit tartottam, tartok a francia autóktól, de a Punto piaci árához legközelebb a Renault Méganeok ára van. Ráadásul sikerült kifognunk eme sötétkék példányt, amit a piaci ár alatt meg tudtunk vásárolni, így reményeim szerint a Punto eladásával az autó vételárának csaknem száz százaléka visszajön majd.

A Renault egyébként francia autóhoz méltóan kényelmes. Felszereltsége is kielégíti az igényeinket: ABS, 4 légzsák, klíma, elektromos ablakok, ködlámpa, és még sorolhatnám. Ami pedig a lényeg: a hatalmas csomagtér. Hihetetlen, hogy az 510 literes csomagtér mennyi mindent képes elnyelni.

Az autóban a gyári kazettás rádió van. Első gondolatom az volt, hogy ezt bizony le kell cserélni valami CD-s, MP3-as fejegységre, azonban ez esetben le kellene mondanom a kormányról való vezérlésről, valamint a központi kijelző használatáról.

A Renault Mégane Klub fórumán azonban találtam egy szimpatikus megoldást: "Audio Connection Box". Egy kis elektronikus egység, hátulról rá lehet kötni a gyári rádióra, mégpedig a CD tár csatlakozójára. A kis egységen - amit célszerű a kesztyűtartóban elhelyezni - pedig egy USB foglalat kap helyet, amire egy MP3-akat tartalmazó pendriveot dughatunk. A gyári kazettás egység pedig vígan lejátssza az MP3-at a pendrive-ról, mintha CD tárat dugtunk volna rá. Az információkat a központi kijelzőre írja, és a kormányról vezérlés is megmarad... Tökéletes.

Az autót holnap reggel viszem eredetiségvizsgára, illetve átiratni. Remélem minden rendben lesz, és a héten meg is vehetem hozzá az Audio Connection Box-ot.

Elérkezett hát az idő, hogy ismét mérlegre álljak, és az eredményről egy igen rövid hír formájában adjak számot.

Sajnos ezen a héten sem mozogtam annyit, amennyit kellett volna. Ráadásul ezen a héten többször is kísértésbe estem: csoki, süti, rizseshús. Mindezek ellenére a mérleg egy szép, kerek számot mutatott: 90kg.

Ez azt jelenti, hogy eddig sikerült túlszárnyalnom a tavalyi próbálkozást, már ami a heti átlagfogyást illeti. Viszont most jön a növekvő hold, amikor nehezebb lesz nem csak hogy lefaragni a súlyomból, de akár tartani is azt. Éppen ezért a következő két héttől nem várok nagy fogyást - bár meg fogok tenni minden tőlem telhetőt.

Mint ahogy manapság minden jó szakember is. Persze ezzel nem magamat kívánom fényezni, hiszen tisztában vagyok vele, hogy lehetnék akár naprakészebb is szakmai téren. Mentségemre szóljon viszont, hogy ha valami új dolgot kellene megvalósítani, vagy esetleg egy régi dolgot kellene kicsit gatyába rázni, akkor nem vagyok rest felkerekedni és meglovagolni az internetes információtenger hullámait. Egy ilyen hullámlovaglás eredménye az is, hogy az elmúlt 3 hétben nem igazán adtam jelt magamról, leszámítva a fogyókúrás rövidhíreket, és Adél 3D képeit.

Van ugyebár az a cég, akiről már írtam. Sikerült ismét nagyot alakítani náluk, igen rövid idő alatt hoztunk össze Árpi barátommal egy nagy ütős, de ugyanakkor egyszerű rendszert. Néhány nap alatt. A visszajelzések pedig igen pozitívak, még a németországi anyacég is elismerően bólintott az audit alkalmával. Az újfent jól sikerült projekt Árpi és jómagam érzése szerint tovább építette az eddig kialakult bizalmat, így remélhetőleg lassan annyi feladatunk lesz ezzel a céggel kapcsolatban, hogy egy teljes üzletágat lehet ráépíteni.

A szoftverek kifejlesztésén túl igény mutatkozik a komplex informatikai szolgáltatásokra is. Komplett felhasználó-management, biztonságos hálózatok kialakítása netes környezetben, e-mail szolgáltatás, tárhely, ugrókódos beléptető rendszer, és még sorolhatnám. Ezen komplex rendszer alapköveit próbáltam letenni az elmúlt hetekben.

Első kitűzött mérföldkövem az LDAP megismerése volt. Aki nem tudja hogy pontosan mit is takar ez a betűszó, annak néhány szóban úgy tudnám leírni, hogy segítségével hiearchikus adatbázist lehet építeni, amiben például felhasználók adatait tárolhatjuk. A különböző alkalmazásokat pedig beállíthatjuk úgy, hogy az azonosításhoz szükséges adatokat az LDAP adatbázisból vegyék. Így az LDAP használatával elérhetővé válik, hogy az ember széleskörű szolgáltatást nyújt (tárhely, adatbázis, levelezés, saját szoftverek, stb.), és a különféle rendszerek felhasználóit egyetlen, központi helyen tarthatja nyilván. Természetesen a felhasználók ebből semmit nem vesznek észre, én viszont - mint adminisztrátor - rengeteg munkától kímélem meg magam.

Miután a tesztrendszert sikeresen beállítottam a sphinxen, következhetett a központi adatbázishoz tartozó rendszerek konfigurálása. Végül sikerült beállítanom mindent, amivel április elején az új szolgáltatásnak indulnia kell.

Árpival pedig folyamatosan tervezgetjük az új "iparággal" kapcsolatos jövőbeli lépéseket. Első körben szeretnénk egy közös Kft-t alapítani. Persze az adózás ad némi fejtörést, hiszen új Kft alap esetben nagyjából a nettó eredmény felét becsengeti adóként, a jelenlegi EVA-s Bt pedig a bruttó után adózik 30%-ot. A különbség egyáltalán nem mindegy. Viszont a Kft nagy előnye a korlátozott felelősség, ami ilyen jellegű projekteknél és befektetéseknél igen sokat számíthat.

A Kft tervezgetésén kívül persza Árpi agya folyton pörög, és mindenféle új ötleteket dob ki magából. Méghozzá nem is rosszakat. Eddig minden jel arra mutat, hogy mi ketten együtt igazán ütős párost alkotunk. Ő szállítja az ötleteket, én szállítom a megoldást. Árpi ráadásul az egészet képes úgy tálalni, hogy a megbízó sem szívja a fogát, hanem úgy érzi: mindig erre vágyott.

Az én agyamnak sincs nagyon pihenőideje, hiszen Árpi ötletrohamait nekem is követnem kell, és bizony nem egyszer töltök órákat a gép előtt hogy valamilyen igényre találjak egy költséghatékony, és jó megoldást.

Hiába, jó pap is holtig tanul... És a jó szakember sem állhat le.

Azt hiszem, ehhez a bejegyzéshez nem szükséges különösebb kommentárt fűznöm :)

Hát nem édes, ahogy anya hasában cumizik?

Jelentem, túl vagyok a diétám második hetén. Annak ellenére, hogy ezen a héten ismét nem sikerült túlságosan szigorúan vennem a diétát, valamint testmozgásból sem volt annyi, mint amennyit terveztem, sikerült fogynom.

Fogytam, mégpedig többet, mint a tavalyi diétám második hetében. Most 90 dekát sikerült ledobnom magamról. Így összességében durván 2,4 kilót fogytam két hét alatt, ami viszont szinte teljes mértékben megfelel a tavalyi értékeknek. Erre a hétre célom, hogy kicsit szorosabbra fogom a gyeplőt, és valóban megpróbálom teljesíteni háromszor a 60 perces programot. Ha esetleg hosszú ideig nem írok, akkor az az izomláz miatt van :)

Egy hét telt el azóta, hogy ismét fogyókúrás pályára állítottam magam. Jelentem, az első hét eredménye: mínusz másfél kg.

Tény az, hogy nem tudtam annyit mozogni, mint amennyit szerettem volna. A 60 perces programot két alkalommal, a 10 perceset pedig csupán egy alkalommal végeztem el. Az étrendet egész jól sikerült tartani, sőt, új receptekkel is bővült a repertoárom. További tény az, hogy bár nem tornáztam annyit, mint amennyi a kitűzött cél volt, nem telt el nap anélkül, hogy ne éreztem volna valamelyik testrészem meglétét enyhe- vagy erős izomláz formájában.

Azt is észrevettem, hogy valami egészen érdekes mazoizmus kerített hatalmába. Mikor a "hülye kopasszal" tornázom, már a harmadánál hulla vagyok és minden tagom fáj. Viszont bennem van, hogy végig kell csinálni, így ha kövér izzadságcseppek és súlyos káromkodások között is, de végigcsinálom a programot. Persze mikor azt mondja, hogy az idősebbek és az óvodások pihenhetnek kicsit, akkor ezt magamra veszem. :)

Másfél kiló. Ha úgy nézem sok. Ha meg amúgy nézem, és visszaolvasom a saját blogomat, akkor láthatom hogy a tavalyi fogyókúrás időszakban az első héten 2 kg-t dobtam le magamról. Bár tény, hogy most növekvő hold volt, ami a tesztek alapján nem segíti a fogyást. A második hét tavaly 50dkg eredményt hozott. Remélem hogy kitartásom és a fogyó hold segítségével most átléphetem ezt a határt. Bár mint tudjuk, ahogy telnek a hetek, egyre nehezebb lefaragni a súlyból.

Itt az ideje kicsit rendbekapni a testemet. Ezennel újra hadat üzenek a zsírnak!

A múltkori diétás/életmódváltásos kúra egyébként eredményes volt. 89.5kg-nál hagytam abba, és még karácsony előtt is 90kg alatt voltam. Karácsony előtt... Aztán az ünnepek alatti semmittevés és mindet evés meghozta a maga hatását, hipp-hopp 94kg lettem.

Moncsi segítségével rátaláltam egy olyan edzésprogramra, ami nekem is tetszik. Tatarek Rezső mozgat át a notebook kijelzőjén keresztül nap mint nap. Ez a fickó egy hóhér, de pont ez a jó benne. Utoljára akkor éreztem ilyen jellegű - jól eső fáradságot, amikor még karatéztam. Jó a program, jó a duma. Még ha közben meg is akar halni az ember, mégis élvezhető a mozgás.

Az új tervem a következő:

- Heti kétszer-háromszor a 60 perces programot végigcsinálni
- Köztes napokon 10 perces programokat
- Reggelire műzli
- Ebédre leves, hús, saláta
- Vacsira csak saláta, kefír

Hétfőn indultam el ezen az úton. Induló testsúlyom 93.4kg. Természetesen az eredményekről folyamatosan beszámolok majd.
 

Ismét mozgalmas hétvégén vagyunk túl. Péntek és vasárnap között végigjártuk a címben említett városokat.

Hogy a sor elején kezdjük: Kakucs. Pénteken munka után felvettem Moncsit, és indultunk tesómékhoz. A gyerkőcök már nagyon vártak, unokaöcsém rögtön megrohamozott, de persze keresztlányunk is kitett magáért. Nem sokkal érkezésünk után nagy- és kis Palesszal squasholni indultunk. Squash után - ahogy előtte is - PS3-on játszottunk vérre menő meccseket kissebbik Pállal. Durva, 9 éves, de egyre inkább ő kerekedik felül a videojátékokban. Szóval az én ott töltött időm nagy részét a játék tette ki, azért néhány szót tudtam beszélgetni testvéremékkel is. Moncsi talán szerencsésebb volt, a babaruhák válogatása közben, és természetesen utána is sokat tudott beszélgetni Mártival. Éjfél után feküdtünk le, és ezúttal a hagyományostól eltérően nekem kellett Moncsit noszogatnom, hogy feküdjünk már le aludni.

Szombat reggel Kakucsról indultunk Egerbe. Ott találkoztunk ugyanis Kovács Ferenccel, akinek a weboldalán olvastam talán először a dombházakról (vagy ahogy ő hívja: földházakról). Ő régebben fogalkozott kivitelezéssel is, de ezt a tevékenységet már abbahagyta. A két kőműves brigád, akikkel anno együtt dolgozott, viszont még vállalnak ilyen jellegű munkákat. Amint találkoztunk Ferivel, egy dolog rögtön kiderült: erre az emberre fel lehet, sőt fel is kell nézni! Ehhez nagy mértékben hozzájárul két méter feletti termete is. A bizalom egyébként elég gyorsan kialakult, mert ahogy ránézett a tervekre, rögtön tudta, hogy mi micsoda, sőt, egy csomó olyan dologra is felhívta a figyelmünket, ami bár nem szerepelt a terveken, de Balázzsal szóban már megbeszéltük azokat. Egyszóval látszódott, érződött hogy tudja miről van szó, és nem csak érti a kupolaépítés fortélyait, hanem már épített is ilyen épületeket. 

A találkozón kívül természetesen más programot is csináltunk a városban. Moncsival sétálgattunk a vár alatt, megebédeltünk egy hangulatos étteremben, és végül még egy cukrászdába is betértünk. Feri azt ígérte, hogy hétfőn vagy kedden találkozik a kőműves brigád vezetőjével, odaadja neki a terveket, és hamarosan küld számunkra egy részletes árajánlatot.

Kérdés persze, hogy az építkezést valóban elkezdjük-e tavasszal, vagy csúszik az egész. Kiírtak ugyanis egy pályázatot: Klímabarát otthon. Ha sikerül betuszkolnunk magunkat és a terveket a pályázati feltételek közé, akkor csaknem három és fél millió forintra pályázhatnánk. Ami miatt pedig csúszhat az építkezés: a pályázat elbírálása 60 nap, utána némi átfutással lehet megkötni a szerződést. Viszont a szerződés megkötése előtt egy kapavágást sem lehet végezni a telken, mert megkezdett építkezés nem támogatható. Persze ha nem férünk be a feltételrendszerbe, akkor kezdjük amint tudjuk.

Ferenccel való találkozás felbátorított annyira, hogy felhívjam az Élő Házak Programban részt vevő kivitelező embert. Tőlük gyakorlatilag november vége óta várjuk az ajánlatot. Némileg meglepődhetett hogy én hívtam (még sosem beszéltünk), de némi hebegés után hét második felére ő is ajánlatot ígért. Remélem így is lesz, mert kezd erősen megrendülni a bizalmam benne. Tőle függetlenül az ÉHP-val kapcsolatos bizalmam továbbra is fennáll. Sokat segítettek a ház megálmodásában, és olyan úton vezettek végig minket, aminek eredményeképpen olyan tervrajz születhetett, ami Moncsi és az én szívem számára is kedves.

Vasárnap ébredés után Dunaújvárosba indultunk Ildiékhez. Ildi bablevessel és süteménnyel várta a szelidi brigádot. Moncsit, pontosabb minket az ebéden túl egy jó nagy szatyor gyerekruhával is várt. Sajnos Zsombiék egyéb elfoglaltságuk miatt, Zoliék pedig betegség miatt nem tudtak jönni. Ebéd után egy kicsit még beszélgettünk Ildivel, majd mi elindultunk hazafele,  a többiek pedig korcsolyázni mentek a dunaújvárosi jégpályára.

Mozgalmas hétvége volt, de kétségem nincs afelől, hogy megérte. Végre tesóméknál is voltunk, kivitelezővel is beszélhettünk, és Ildiékkel is találkozhattunk. A pályázattal és a kivitelezőkkel kapcsolatos kérdések pedig várhatóan záros határidőn belül megválaszolásra kerülnek.

Van úgy az ember - pontosabban a programozó - életében, hogy hirtelen jött, és azonnali teljesítést igénylő munka elviszi minden idejét.

Valahogy így jártam én is az elmúlt 2 hétben. Van ugyanis egy cég, akinek már régebben csináltam egy rendszert, aztán egy weboldalt, aztán elkezdtem nekik számítástechnikai szolgáltatást is nyújtani. Valószínűleg eddig elégedettek lehettek a munkával, mert ismét nekik dolgozhattam. Nos, ezt a céget leginkább az jellemzi, hogy nagyon nehezen hoznak meg bizonyos döntéseket, és ha végre sikerült meghozni azt, akkor ráébrednek arra, hogy a megoldás már tegnapra is késő lett volna. Én pedig jó szokásomhoz híven nem vagyok rest ilyenkor éjszaka ezen a megoldáson, napközben pedig a munkahelyemen dolgozni. Két dolog biztos: hogy baromira el tud fáradni az ember ebben a ritmusban pár nap alatt, és hogy ha megszületik a kislányunk, akkor bizony sutba kéne vágni az éjszakai munkavégzést.

A fáradságon túl több olyan vonzata is van az ilyen fajta munkáknak, amelyek miatt nem szívesen végzi az ember. És persze van az anyagi vonzata az ilyen fajta munkáknak, ami miatt pedig ha nem is szívesen, de lelkesen és szorgalmasan végzi az ember ezeket.

Ugyebár első körben ott a család. Moncsi szegénykém már jól tudja: cél szentesíti az eszközt, és bár fájó szívvel, de tudomásul veszi hogy jó pár nap és éjszaka fog eltelni úgy, hogy nem bújok mellé, hogy nem nézünk meg egy filmet, meg úgy egyáltalán, semmit sem csinálunk, csak a gép előtt ülök.

Anyukámnak is má' mikor megígértem, hogy előkészítem az adóbevalláshoz a dolgokat. Erre tessék, ma van az EVA bevallás határideje, és még semmi nem történt. Jó ideje ma lesz az az alkalom, mikor el tudok menni hozzá. Remélem némi beszélgetésre is marad azért idő.

Persze ezen munka miatt arra sem maradt idő, hogy a házzal foglalkozzunk. Pedig sürgősen találnunk kéne egy kivitelezőt, aki ad rá egy árajánlatot. Március itt van a nyakunkon, és nem szeretném ha hónapokat csúszna az építkezés azért, mert nincs árajánlat a kezünkben.

Most, hogy felszabadultam a tengernyi feladat alól, végre a felszínre jutok és bár kapkodva veszem még a levegőt, tudom, hogy egy nyugdtabb időszak következik, és végre olyan dolgokkal foglalkozhatok, ami igazán fontos.