szapi.blog.hu

Véget ért a betegállomány. Ezt munkahelyi és itthoni munkával ünnepeltem meg.

Szerencsémre Moncsinak ma vizsgája volt, így megkért rá, hogy menjünk kocsival reggel. Meg kell mondjam, abszolút meggyőzhető voltam, hiszen lényegesen kényelmesebb és gyorsabb az autós közlekedés mint a BKV. Meg drágább is, úgyhogy holnap biztos a BKV lesz a befutó.

A munkahelyemre érve gyors megbeszéléseket tartottam a kollegákkal és a főnökömmel, tisztázva azon dolgokat, amiből betegségem miatt kimaradtam. Megbeszéltük a teendőket, mivel kezdjek, mi a fontos, kivel kell konzultálni. Ez után a napom nagy része azzal ment el, hogy a verziókövető rendszerből szedtem ki bizonyos branch-ek legfrissebb változatát, majd kiadtam a "make ALL - INT FULL DEV" parancsot. Ennek a parancsnak a hatására a friss forráskódból futtatható programot fordít a számítógép. Összesen két branchre volt szükségem ahhoz, hogy a munkát elkezdjem. Apróbb probléma, hogy mint a két ágon olyan változtatásokat hajtottak végre a kollegák az elmúlt pár napban, hogy a fordítás elején a fordító rendszer azzal a paranccsal kezdte, hogy "Clean All", azaz mindent törölt, hogy tiszta lappal indulhasson neki az új kód előállításának. Alapvetően ez nem lenne gond, de az ArchiCAD eléggé komplex és nagy rendszer, így az én erősnek mondható gépemen is durván 3 órán keresztül fordítja ilyenkor a kódot. Áganként. És ugyebár nekem két ágra volt szükségem. A napom nagy részében tehát volt időm index.hu-t olvasni és tőzsdézni. Üröm az örömben, hogy a fordítás képes annyira megfogni a vasat, hogy néha küzdeni kellett az egérrel, hogy odébb tudjam húzni. Munkaidőben elkezdtem az építkezés szervezését is. Utánajártam honnan érdemes betont rendelni, illetve hogy milyen összegekkel kell majd számolni a földmunkánál. Egy BobCat-tel dolgozó céggel beszéltem. Óradíja 5500Ft + áfa, az elvégzett munkán túl pedig napi 2 órát rá kell számolni az árra a kiszállás miatt. Persze ez csak az első cég akit megkerestem, lehet hogy lesz kedvezőbb árú lehetőség is a közelben. A telektől két sarokra van egy JCB, illetve régebben ki volt téve egy tábla, hogy "Földmunkát vállalok". Sajnos a táblán lévő telefonszám már nem él, így nem tudtam elérni az illetőt.

Munka végeztével autóba pattantam és elindultam haza. Igen éhes voltam már, így megérkezésem után vacsorázni kezdtem. Kenyér, házi sonka, lilahagyma. Isteni hármas. Viszont a házi sonka még a tavaszinak az utolsó darabkája volt. Tavasszal eléggé sósra sikerült pácolnunk apóssal a sonkát, így vacsi óta legalább 2 liter vizet megittam, de még kéne utánpótlás.

Vacsora után Moncsival nekiestünk az akváriumtisztításnak. Szegény halak már nem láttak ki az algától, ebből kifolyólag mi sem láttunk be. Az algásodás oka egész egyszerűen az volt, hogy a régi csigánk, akit gyakorlatilag azért tartunk hogy ő pucolja az akváriumot helyettünk, váratlanul elhalálozott, pótlásáról pedig nem sikerült rövid időn belül gondoskodni. Amikorra beszereztük az újabb csigát, már fátyolos volt az üveg, az új csiga pedig még igen fiatal volt, így képtelen volt annyi algát fogyasztani, hogy felül kerekedjen a zöld támadáson. Egyébként az üvegen lakó algákat leszámítva az akvárium vize teljesen rendben volt. Kristálytiszta volt és szagtalan.

Miután este tízre végeztünk az akvárium tisztításával, Moncsi kitalálta, hogy a halakat tartsuk ezentúl az íróasztal sarkán. Ahol eddig volt, az a bútor úgyis ki lesz vágva, piciny gyermekünk érkezése miatt a szobát át kell rendeznünk és helyet kell feszabadítanunk. Nem egyszerű feladat, ketten is alig férünk el a tizenvalahány négyzetméteren, ha még bejön ide egy gyerekágy és egy pelenkázó (márpedig be fog jönni), akkor kénytelen lesz mindenki élével közlekedni. Az akvárium új helye egyébként nagyon barátságos. Sokkal jobban esik most itt ülni az asztalnál, hogy a halak itt úszkálnak előttem. Még jó hogy tudok vakon gépelni, így figyelhetem őket miközben ehhez hasonlóan hosszú mondatokat gépelek le. :)

Most már este 11 óra. Sokkal gyorsabban eltelik így egy nap, ha az embernek van mit csinálnia. És sajnálatos módon sokkal gyorsabban eltelik az éjszaka is, ha reggel el kell érni a HÉVet. Jobban teszem tehát ha most nyugovóra térek, jó éjszakát mindenkinek!

Végre kijelenthetem, hogy birtokában vagyunk az építési engedélynek.

Pedig olyan távolinak tűnt, és bizony sokat is kellett rá várnunk. Persze ez a várakozás nem az építésügyi hatóságnak róható fel, hanem sokkal inkább a közműszolgáltatóknak. Hiszen az engedélyezési tervet emlékeim szerint valamikor október tájékán adhattuk be, és elég gyorsan érkezett is egy levél a hatóságtól, amelyben hiánypótlásra szólítottak fel.

Hiányzott néhány statikai / hőtani számítás, amit Balázs, a tervezőnk 1 héten belül eljuttatott hozzájuk. Hiányzott továbbá az érintett közművek (víz, gáz, villany, csatorna) hozzájáruló nyilatkozata is. Az ELMÜ-vel nem is volt gond, néhány perc alatt a kezembe kaptam a papírt. Azonban a többi közművel nem volt ilyen szerencsénk.

A gázműnek többször kellett elfaxolnom a papírokat, mire végre ahhoz az emberhez került, akihez kellett. Persze ő sem kapkodta el a dolgot. Ráadásul a helyrajzi szám alapján nem tudták beazonosítani a telket. Azt mondta az ügyintéző, hogy bizony neki természetbeni címre van szüksége. Márpedig címünk egészen odáig nem lehet, amíg nincs építési engedély. Építési engedélyt pedig nem kaphatunk, ha nincs meg a gázmű nyilatkozata. A 22-es csapdája. Aztán jött az ötlet: miután saroktelekről van szó, a két utca nevét megmondom, és ebből be lehet azonosítani a telket. De jött a jéghideg válasz a telefonvonal túlsó végéről: két utcát ne mondjak, mert az túl sok információ... paff... Végülis az egyik utca nevét mondtam csak meg, és ez alapján megkaptuk a papírokat.

A vízműnél a gond az volt, hogy régi térképeket használtak, így a megosztott telek nem szerepelt rajta. Persze elmondtam a régi - még egyben lévő telek - helyrajzi számát, és külön ki is emeltem, hogy a telek megosztásra került. Ettől függetlenül itt is két embernek kellett telefonon elmagyarázni hogy pontosan melyik telekről is van szó.

A csatornázási műveknél is érdekes volt a szituáció. Addig nem állíthatják ki a papírt, amíg nincsenek meggyőződve róla, hogy befizettük a közműhozzájárulást. Persze mi ilyet nem fizettünk, hiszen a telket összközművesként vettük. Így aztán egy újabb körrel utánajártak, hogy az előző tulajdonos (önkormányzat) befizette-e ezt az összeget. Nyomát ennek sem találták, azonban okulva bizonyos internetes fórumok hozzászólásain, az adásvételi szerződést anno úgy írattuk meg az ügyvéddel, hogy szerepeljen benne: "az eladó kijelenti, hogy a telek összközműves, és harmadik fél felé semmilyen tartozás nem áll fent.". Ez volt az a mondat a szerződésben, ami alapján végülis megkaphattuk a csatornázási művektől is a hozzájáruló nyilatkozatot.

Végülis január első napjaiban juttattam el a papírokat az építésügyi hatósághoz - jóval az általuk szabott határidő után. Azonban szerencsémre a vörösvári hatóságnál dolgozó fiatal alkalmazottak emberi arcukat mutatták, nem pedig a bürokratát. Minden tiszteletem a vörösváriaké, hogy ilyen kulturált módon SEGÍTETTEK az ügy lebonyolításában.

Örömömet csupán az árnyékolja be, hogy reggelre 38 fokos lázam lett, és a fejem is erősen fájt. Úgyhogy ma itthon maradtam, pihenek, teázok. Pedig teendő a munkahelyemen is lenne bőven...

Az ember olyan lény, aki ha egyszer utódot nemz, a születés után mindenféle guruló izékbe teszi a csöppséget. Aztán ha megy valahova, akkor a guruló izét beleteszi egy nagyobb és hangosabb guruló izének a hátuljába. A természet a földön élő többi fajnál valahogy sokkal frappánsabban megoldoldotta a mobilitási problémákat, de mi emberek vagyunk, így szembe kell néznünk pár kihívással.

Elsősorban szereznünk kell egy guruló izét - nevezzük babakocsinak. Persze olyat kéne venni, ami majd 3 gyereket is kiszolgál, van hozzá mózes, hordozó, sportrész, kényelmes, könnyű, kis helyen elfér, és persze nem túl drága. Továbbá azon ismerősök köre, akik már rendelkeznek egy - esetleg több utóddal, a lelkünre kötik, hogy olyan kocsit vegyünk, aminek csak 3 kereke van, amelyek nagyok és fújhatóak.

Ugyebár könnyen belátható, hogy a babakocsik ezen pontoknak megfelelő halmazainak metszete gyakorlatilag üres halmaz. Valamit fel kell adni. Vagy rövidtávon nem lesz olcsó, vagy nem lesz frankó - és abból az következik, hogy hosszú távon nem lesz olcsó. Tessék, lehet választani.

Próbáltunk ezen szempontoknak megfelelő kocsit választani. Első körben a CAM Cortina X3 jött szóba. Nagy márka, megbízható, minden van hozzá, ráadásul akciós. Az akciós alatt azt kell érteni, hogy 150.000 forint.

Második kiszemelt a Quinny Speedi SX, a CAM-hez igen hasonló, és nem kapható akciósan. Ráadásul nem is komplett szett, hanem pl. a hordozót meg kell hozzá külön venni. Árban körülbelül 150-160 ezerre jön ki  minden kiegészítőjével.

Harmadik jejölt a Chicco, szintén komplett szettben árult kocsi. Ára súrolja a kétszázezer forintot, úgyhogy én fejben már ki is zártam. Persze minden újszülöttnek van egy anyja, aki viszont ilyen esetekben véranyává válik, és habzó szájjal követeli az utolsó fillért is, hogy a kis porontynak a lehető legjobb csecsemőkorban lehessen része. Ebből fakadnak aztán a parázs viták. Véranya  kontra építkezni vágyó apa.

Tegnap útnak indultunk, és elkezdtünk bababoltokat látogatni. Ma is elmentünk Budaörsre két ilyen boltba. Az egyik boltban szerencsére mind a három jelölt ki volt állítva, így ki is próbálhattuk őket.

A Chicco-t próbáltuk ki először. Szegény eladó hölgy beleizzadt, mikor meg akarta mutatni hogy hogyan nyitható-csukható a kocsi. Végül ketten alig bírtuk összecsukni, és még úgy is hatalmas volt (valami dög nagy autó kéne hozzá, hogy beférjen hátra). Szóval a Chicco a használati teszten is elvérzett az árszűrő után - kisesett a versenyből.

Második tesztalanyunk az eredetileg kinézett CAM Cortina X3 volt. Összecsukása még mindig inkább két emberes, mint hogy egyedül kivitelezhető lenne, de hatalmas különbség érezhető így is a Chicco-hoz képest. Különösebb gond nem volt vele, bár az összecsukást gyakorolni kéne.

Végül a fenti képen is látható Quinny Speedi SX következett. Az eladó hölgy épp mutogatott valamit, én pedig úgy döntöttem, megpróbálom összecsukni ezt a babakocsit is. Láss csodát, első mozdulatra sikerült, méghozzá olyan könnyedén, hogy én is meglepődtem rajta. A kocsi ráadásul összecsukva akkora, hogy szerintem a Punto hátuljában is bőven el fog férni. Részemről tehát eldőlt. Befutó a Quinny. Moncsinak sem volt ellenvetése a döntés ellen, hiszen neki is szimpatikus volt ez a termék is.

Már csak az ár okoz egy kis fejfájást, de mint tudjuk, egy véranyával jobb nem kikezdeni. Kis szerencsével pedig használtan is találhatunk ilyen márkát. Épp az előbb láttam a neten egy használt (1 éves) példányt, kompletten, 41.000 forintért. Persze már elkelt, de a remény hal meg utoljára.

Régen írtam már olyan témában, amit a média szolgáltatott számomra. Úgy látszik, ezt a média is érezhette.

Tegnap későn este az ágyban fekve próbáltam elaludni. Moncsi még nézte a tévét. Történetesen a National Geographic-on volt egy műsor Einstein relativitáselméletéről. A műsorban elhangozott pár mondat, és egy animáció, ami még éjfélkor is képes volt nálam kiverni a biztosítékot.

A műsorban szépen elmondták, hogy bizony napjainkban használjuk a relativitáselméletet, mégpedig a GPS navigációban. Volt is egy rövid magyarázat hozzá, ami bár első hallásra teljesen logikusnak tűnt, most azok után mégiscsak megkérdőjelezném, hogy a GPS technológiáról "megtudhattuk" hogyan is működik. Ahogyan azt olvasóim nagy többsége valószínűleg tudja, 2 évet dolgoztam a navigációs iparban, így van némi rálátásom a dologra.

Szóval a nagy nevű csatornán elhangzott, hogy a kezünkben / autónkban lévő GPS eszköz jeleket sugároz, amely jeleket a műholdak vesznek, kiszámolják a pozíciónkat majd visszaküldik azt.

Ha megengeditek, hogy "A kripli" című színházi darabból idézzek:

Hát ekkora nagy hamubasült faszságot már régen nem hallottam!

Méghogy a GPS eszköz, a GPS vevő küldene bármit is! Emberek! Még a nevében is benne van, hogy vevő! Persze az NG ezt az egészet egy fasza animációval is megtámogatta, ahol szépen láthattuk, ahogy a jelek a kézben tartott eszközből a műholdak felé vándorolnak.

A valóságban persze mindez fordítva történik. A műholdak sugároznak jeleket, amit a GPS vevő antennája fog. A vevő utána feldolgozza, hogy melyik műhold jele mikor érkezett. Matematikai módszerekkel ki lehet számolni, hogy az adott műhold éppen hol tart a föld körüli pályáján.  4 műhold jeleinek vétele esetén háromszögeléssel megtudhatjuk saját pozíciónkat. Adott ugyanis egy műhold, amiről tudjuk a keringési pályáját, illetve hogy mikor fogtuk a jelét. A jelben pedig benne van, hogy mikor küldte azt a műhold. A két idő különbségéből és a rádióhullámok terjedési sebességéből kiszámítható a műholdtól való távolság. Bár 3 műhold is elég lehetne a pozíció meghatározásához, a rendszer apró pontatlanságai miatt azonban 4 műholdra van szükség a stabil pozícióhoz.

Könyörgöm, miért nem gondolkozunk logikusan? Miért hisszük el, hogy egy kicsit eszköz Józsi bácsi kezében, ami nem nagyobb mint pár négyzetcentiméter, olyan jeleket küldd amit a műholdak fognak? Persze az igazán nagy gond nem az, hogy elhisszük, hiszen a tudományok fejlődnek, nyakunkon a 3D televíziózás, nem kell mindent megérteni.

De hogy egy nagynevű csatorna, egy National Geographic ilyen hülyeséget adjon adásba, az már kicsit sok.

Eljött ismét az év vége, és vele együtt az új év kezdete is. A szilvesztert személy szerint mindig úgy élem meg, mintha valami új dolog kezdődne, pedig mint tudjuk, a naptár lecserélésén kívül túl sokat nem lehet észrevenni az évváltásból. A napok jönnek és mennek, az élet is zakatol tovább.

Azonban ilyenkor mégis jó alkalom nyílik arra, hogy az ember összegezze az óévben elért eredményeit, és erőt merítsen az újév kihívásaira.

2009 pedig bárhogy is nézzük, sok mindent hozott számomra / számunkra. Hogy egészen az év elejéről induljunk, 2009 januárban indítottam útjára ezt a blogot. Legnagyobb örömömre olyan emberekhez is szólhattam vele, akiket személyesen nem is ismerek, csak valahogy rátaláltak erre a kis webnaplóra. Például úgy, hogy "dombház"-ra kerestek a google-ben. (erre a kulcsszóra jelenleg 7. helyen hozza a google a blogot, de ha elkezdődik az építkezés, valószínűleg még jobb helyezést fog elérni.)

Aztán a telekkel kapcsolatban is végre sikerült elérni, hogy a nevünkre kerüljön, még ha olyan sokat is kellett várni rá.

Barátokkal buliztunk, kirándultunk, lelkeket ápoltunk. Házat terveztünk és bürökrácia miatt idegeskedtünk. Költöztünk, rámoltunk, Moncsiéknál a pici szobát megszoktuk. Talán anyósomék is megszoktak minket. HÉV-eztünk és BKV-ztunk.

És természetesen a 2009-es év legnagyobb örömhíre, hogy Moncsi szíve alatt növekszik egy kis élet, aki már a pocakban való létével is átformálja gondolkodásunkat. Mindazt, ami eddig magunk miatt tettünk volna meg, most már miatta is tesszük.

És most, 2009 utolsó óráiban már érezzük a pici miatti változást. Körülbelül az elmúlt 15 évben a szilvesztereket házibulival ünnepeltük a barátokkal. Pezsgőlocsolással, hatalmas tivornyákkal. Most pedig itt voltam egy házibuliban, barátokkal. Pezsgőlocsolás helyett kisebb és nagyobb gyerekekkel, csendesen, zene nélkül. És bár féltem tőle, hogy milyen lesz az első "csendes" szilveszter, azt hiszem már nem is hiányzik annyira a tivornya.

Éjfélkor azért koccintottunk pezsgővel. Ki hagyományossal, ki pedig alkoholmentessel. Utána a fiúkkal kimentünk az udvarra, hogy megnézzük a faluban fellőtt tüzijátékokat. A többiek fázhattak, mert elég gyorsan visszamentek a lakásba. Én pedig ott áltam a szakadó esőben, néztem a színes rakétákat és pedárdákat, miközben arra gondoltam: nem a 2010-es év lesz életünk legkönnyebb éve. Tavasszal kezdődik az építkezés, nyár elejére pedig bizony számolnunk kell a kis jövevény érkezésével is. Természetesen a munkahelyen is helyt kell állni, és minden bizonnyal nem lesz egyszerű az ingázás a Szigetszentmiklós - Aquincum - Pilisjászfalu háromszögben. Ennek az ingázásnak a kiküszöbölésére még ki kéne találni valami jó megoldást.

Egyszóval fel kell kötni a gatyát, de ettől függetlenül nem félek 2010-től. Tudom hogy nehéz lesz, kemény lesz, de biztos vagyok benne, hogy sok örömünket leljük majd az újévben.

Kedves barátaim, ezúton is hadd kivánjak nektek boldog, és sikerekben gazdag esztendőt!

Havazás. Mindenki láthatja a hulló pelyheket, aki ma reggel kinéz az ablakon. Végre itt a hó. Meg kell hagyni, már időszerű volt, nem normális dolog, hogy például november végén 10-12 fokot mutassanak a hőmérők. A havazással együtt a karácsonyi hangulatom is elkezdett kialakulni. Ennek persze az is lehet oka, hogy a meterológiai havazás kezdete egyben az én elhavazásom végét is jelentette.

Az elmúlt körülbelül egy hónapban rengeteget dolgoztam, és ezért a családot is és barátokat is sajnos hanyagolnom kellett. A munkahelyemen erősen kicsúsztunk a határidőből. Természetesen ennek a csúszásnak vannak olyan összetevői, ami miatt csak magamat okolhatom, de a számottevő csúszás nem ebből jött össze. Az egész dologhoz hozzájárult a tesztelők csúszása, az utolsó pillanatban megváltoztatott design és működési modell, valamint hogy találtunk néhány csontvázat a szekrényben - azaz hibát olyan modulokban, amelyektől a projekt függött.

Azt hiszem elmondhatom, talán 1-2 nap kivételével az elmúlt hetekben napi 11-12 órás műszakokat húztam le. Arra nem volt időm, hogy az index.hu-n elolvassam a vezető híreket, pedig arra a 2-3 hírre igazán nem kell sok időt szakítani. Húzós volt. És persze ha azt nézem, hogy egy nap mondjuk 11 órát dolgoztam, 4 órát utaztam, és próbáltam 8 órát aludni, akkor könnyen kiszámítható, hogy mindössze napi 1 óra szabadidőm volt.

Így aztán szépen csúszott minden dolgom a tőzsdén, a privát életben és a vállalkozásomban is egyaránt. De most vége. Felszabadultam. Így aztán megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetek eseményeit.

Először is az ház, pontosabban az építési engedély. Még nem kaptuk meg. Anno ugyebár, az engedélyezési terv beadása után kaptunk egy levelet, melyben hiánypótlásra szólítottak fel. Ami a tervezőt érintette, rögtön el is küldte az építésügynek, nem is volt vele gond. Én viszont már nem is tudom mióta várok az érintett közművek hozzájárulási nyilatkozatára. És bár az építésügyi hatóságnál az ügyintézőnk más lett, mint aki eredetileg volt, úgy gondolom, hogy ez a hölgy is rendes. Hívtam, hogy nem lesz meg hiánypótlási határidőre a 4 közműtől a nyilatkozat, de Ő megnyugtatott, hogy semmi gond, tudja milyenek a közművek.

Az ELMÜ-vel nem volt gond. Bementem a legközelebb lévő ügyfélszolgálatra, és körülbelül 5 perc alatt kezemben volt a papír. A Főgáz már macerásabb volt, ugyanis elmondásuk szerint helyrajzi szám alapján nem tudják beazonosítani a telket, természetbeli címünk pedig addig nem lesz, amíg nincs építési engedély. Végülis sikerült kibulizni, hogy az utca neve elég legyen, így ezt a papírt is megkaptuk. A csatornát üzemeltető társaságtól ma reggel hívtak, hogy elkészült a papír, a vizesekről még semmi hírem. Remélem hamarosan az is megérkezik, és így az engedélyezéssel sem lesz gond.

Az elmúlt hetek másik fontos momentuma az autó. Végre megcsináltattam a szervókormányt, Dunaújvárosban. Máshol ugyanis nem találtam olyan szervízt, ahol javíták az elektromos szervót. Mindenhol borsos áron cserélnék az egész rendszert. Így az összeg töredékéből megúsztam a dolgot, ráadásul Olivérrel is találkoztam, és még ha esetleg kicsit hátráltattam is a munkában, jól éreztem magam náluk. Jó tett helyébe jót várj, így szombaton ismét leutaztam Dunaújvárosba, ezúttal Zsombi és tesóm társaságában, hogy Olivérnek segítsünk a költözésben. Elég gyorsan ment a dolog, reggel 8-ra mentünk Olihoz, 12-re már át is cuccoltunk a másik lakásba. Innen Gáborhoz (Oli apukája) vettük az irányt, aki remek füstölt csülkös sólettel várta a társaságot. Ilyen jó sóletet még életemben nem ettem, persze a hatások már hazafele úton jelentkeztek, így az M6-oson igen vidám hangulatban indultunk el hazafelé. :)

Este aztán céges buli volt, ahol ihattam pár sört, hiszen a szervó már működépes - így Moncsi elvállalta hogy vezet hazafele.

Most pedig kicsit hátradőlhetek itt az irodában, és a mögöttem lévő üvegfalon át háborítatlanul nézhetem ahogy hullik a hó. Jó esik végre egy kicsit hátradőlni. Már nagyon hiányzott.

Új telefont vettem. Szép is, okos is. És az ember ilyenkor szembesül vele, hogy az addig használt és szeretett telefonja tulajdonképpen mennyire elavult. Na nem mintha a telefonáláson és sms íráson túl túlságosan kihasználtam volna az eddigi telefonok képességeit. Most sorra veszem eddigi mobiljaimat. Nézzük az evolúciót.

Anno, ha jól emlékszem 1998-ban volt először mobilom. Akkoriban az ember - főleg 18 évesen - ha lehet, nem vette elő a telefont. Kérkedésnek számított. Cikinek éreztem, ha az utcán mentem és megcsörrent. Aztán szépen lassan, ahogy én, úgy a társadalom is befogadta a "bunkofon"-okat.

Az első telefonom egy Nokia 3110-es volt. Akkoriban nem számított elavultnak a pontmátrixos, monokróm kijelzőjével. A telefon jól üzemelt, azonban igazán megszeretni nem tudtam. Tesómnak mindig újabb és újabb Nokiái voltak, mindegyiket kézbevettem, kipróbáltam, de igazán egyik sem nyerte el a tetszésemet. Talán ekkor dőlt el, hogy nem vagyok meghatódva attól, ha meghallom: "Nokia". Sőt, talán még némi ellenérzést is kivált belőlem a bűvös szó. Nem mintha a Nokia telefonok nem lennének jók. Egyszerűen nekem már nem állnak kézre, és bár eléggé okosok, a menüszerkezetük nekem kicsit fura. Másnak meg az a természetes. Ki mihez szokott.

Aztán egyszercsak elkezdték reklámozni a Motorola Timeport-ot a TV-ben. Emlékszem, két éves hűségnyilatkozatért cserébe 30.000 forintért vásároltam meg. Ez volt körülbelül 2000-ben. Akkor még olcsónak is számított, és cserébe volt rajta infra port, és lehetett vele WAP-olni. Ezt a telefont használtam anno infrás notebookkal netezésre Szelidről, mikor úgy hozta a szükség.

Motorola Timeport. Ez volt az a telefon, amit szívből gyűlöltem. Hiába az infra, a wap, hiába adtak hozzá headset-et, meg övcsipeszt. A telefon egyfolytában lefagyott. De ami a leggyűlöltebb tulajdonsága volt: ha SMS-t kaptam, nem volt képes rá, hogy kiírja a feladó nevét. Csak és kizárólag a telefonszámot közölte, és ha az ember nem tudta fejből a számot, akkor úgy kellett kikeresni a telefonkönyből, hogy vajon ki is küldte számunkra az üzenetet.

Alig vártam hogy leteljen a 2 év, máris új telefon után néztem. Hamarosan meg is lett a kiválasztott: Sony Ericsson T300. Színes kijelző, ajándék headset, ajándék fényképezőgép, amit a telefon aljához lehetett csatlakoztatni. A kamera 640x480-as felbontású képeket tudott csinálni, pocsék minőségben. A kamera memóriájában körülbelül 5 kép fért el, es a telefonéban sem sokkal több. Így aztán infra porton keresztül rendszeresen át kellett tölteni a képeket a notebookra, ami eléggé időigényes folyamat volt. Így aztán a kamera rész bekerült a fiókba.

Ez volt az a telefon, ami a Sony Ericsson márkát megszerettette velem. A menürendszert mintha direkt nekem találták volna ki. 3 évig használtam a telefon, és végül csak azért cseréltem le, mert a hűségpontokat beszámítva ha jól emlékszem 6 ezer forint körüli összegért megvettem egy újabb modellt.

Ez volt a Sony Ericsson K510. Akkoriban vettem, amikor a NavNGo-nál kezdtem dolgozni. Hatezer forint, és ajándékba adtak hozzá egy bluetooth headsetet is. Akkoriban csak a headset többe került volna. Ebben a telefonban bluetooth, infra is volt. A beépített email klienst is használtam néhány alkalommal. Nem csalódtam a márkában sem, még jobban elköteleződtem a Sony Ericsson készülékek mellett. Több mint három évig szolgált a telefon, és bár megkopott az idők során (és több nadrágom zsebét is megkoptatta), nagyon szerettem. Aztán utolérte a joystick-os Sony Ericssonok mumusa. A joy egyre nehezebben reagált, a vége fele már kínszenvedés volt a telefonkönyben kikeresni egy-egy nevet. Így hát megszületettett a döntés: új telefonra van szükségem.

Sony Ericsson W705. Maradtam a jól bevált márkánál. Eleinte egy egyszerű telefont szerettem volna, de egyszerűen csúnyának tartottam azokat, amelyek a kínálatban szerepeltek. Moncsinak bevállt a walkman-mobil, így én is ilyen mellett döntöttem. Huszonháromezer forint volt. Gyönyörű, nagy kijelzőjű készülék. Ebben már Wi-Fi is van, így akár ingyen netezhetek is rajta ha van a közelben hotspot. A hozzá kapott stereo fülhallgató - ami egyben headset is, remekül szól. Még csak rádiót hallgattam vele, de egyszerűen elképesztő, hogy egy fülbe-, illetve agybadugós kis hangszóró milyen tiszta hangokat, milyen telt mélyeket képes kiadni magából.

A szolgáltatások között ott van a lépésszámláló, a rázással való hangerőszabályozás / trackléptetés, google maps, amely cellainformációk alapján mutatja jelenlegi helyzetünket (és ráadásul meglepően pontos volt mikor próbáltam), videotelefonálás, és megannyi hasznos vagy érdekes dolog.

Amin a legjobban meglepődtem: van rajta SIP kliens. Így a VoIP fiókomat beállítva olcsón telefonálhatok Wi-Fi hálózat használata esetén.

Ezek voltak életem eddigi mobiljai. Valószínűleg ha 2-3 év múlva valaki visszaolvassa ezt a posztot, nosztalgikus érzésekkel fogja azt gondolni:

"Hja, akkor még milyen frankó volt a W705"

Egy hete történt, hogy a Graphisoft és a Nokia jégkorongot kedvelő dolgozói egy helyen gyűltek össze, hogy közös játékkal múlassanak el mintegy másfél órát a csütörtök estéből.

Eredetileg Graphi - Nokia összecsapásnak próbáltuk összehozni az eseményt, de a nagy mértékben eltérő csapatlétszám, valamint a technikai különbségek miatt végül is két vegyes csapat feszült egymásnak.

A helyszín: Újpest, Ice Center, center pálya. Ezen a pályán játsszák a válogatott mérkőzéseket is. Már eleve olyan volt a pályára / cserepadhoz menni, mintha az egyszeri játékos egy szentélybe lépne be. Körbe lelátók, a palánkon túl cserepad, büntetőpad, a palánkon innen pedig a hatalmas és kifogástalan minőségű jégfelület.

Ha nem saját magam tapasztalom meg, nem hittem volna el, hogy milyen különbség lehet jég és jég között. Ezen a pályán sokkal jobban siklott a korcsolya, mint a kispályán, ahol egyébként péntekenként játszani szoktunk. Ezen túl a nagy pályán bőven van hely arra, hogy az ember felgyorsuljon, hosszan vezesse a korongot. Egész más így a játék, sokkal gyorsabb, mint ahogy azt eddig megszokhattuk.

Szóval játszottunk, olyan körülmények között, ahogy nemzeti válogatottunk is teszi azt. Összesen huszonnégyen voltunk, egy-egy csapat 2 sorból, 2x6 emberből állt. A mi csapatunkban a 2 percenkénti sorcserét választottuk. Először azt hittem, hogy nagyon kevés lesz ez az idő bármire, de mint kiderült, bőven elég volt ahhoz 2 perc játék, hogy utána másfél percig az ember kapkodva vegye a levegőt.

Főleg, hogy a Nokia dolgozói elég nagy iramot diktáltak. Teljes felszerelésük is van, Nokiás mezek, látszik hogy a finneknél népsport. Arról nem is beszélve, hogy a Nokia csapatát lányok is erősítették. Igen, erősítették. Mikor az egyik hölgy, a palánk mellett utat törve magának végigvitte a korongot úgy, hogy senki nem volt képes szerelni, megjegyeztem az egyik srácnak, hogy "harcos a kislány". A válasz mellbevágott: "Ja, igen. Tagja volt a női válogatottnak...". No comment.

Aznap este mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, és a Nokiásokkal is megbeszéltük: lesz még ilyen találkozó.

Éjfél múlt 1 perccel. Nemrég hangzott el a Danubiuson az utolsó mondat Rákóczi Feri szájából: "Öröm volt részese lenni". Talán még a pont nem volt ott a mondat végén, de az adó elnémult. Pár másodperc csend és sistergés után megszólalt a Class FM a Danubius régi frekvenciáján. Menyország Tourist, Tankcsapda. Szeretem ezt a számot, ám most mégis könnyek szöknek szemembe.

Na persze nem azért, mert életem során elvakult Danubius hallgató lettem volna. Régebben Rádió1-et, aztán mióta megújúlt a Petőfi, azt hallgattam. Mégis sok emlékem van a Slágerről és a Danubiusról is.

Ha a Sláger rádiót nézem, életem azon rövid, 2 hónapos szakaszában hallgattam Borost és Bochkort, amikor Vácra jártam dolgozni. A kocsiban szar volt az antenna, és az M2-es főúton csak ezt a rádiót tudtam rendesen befogni. Persze a Sláger, még ha csak Budapest körzetében is, de megy tovább. Maradnak az emberek, marad a stáb.

Nem úgy a Danubiusnál. 23 éve sugároz a rádió, és bár lehet vitatkozni vele, hogy jó vagy rossz műsort csináltak-e, én úgy gondolom hogy egyrészt ez teljesen szubjektív kérdés, másrészt pedig nem értem hogy miért kell elvenni a rádióktól a frekvenciát, miért nem lehet másik frekvencián indítani az új adókat? Nem hiszem hogy technikai oka lenne. Vagy ha más nem, akkor körzetenként kaphattak volna 1-1 frekit.

A Danubius viszont az elmúlt hónapokban közel került hozzám. Reggel, a HÉVen zötykölődve Budapest felé, vagy akár az 1-es villamos monoton világában jókedvre tudott deríteni a három reggeli műsorvezető: Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri. Mondhatni, utastársak voltak számomra.

Ma reggel 8kor a Vágóhídnál sétáltam a HÉV és a villamos között. Fülemen a rádió, Balázsék arról beszélnek, hogy mindjárt 8 óra, aki kocsiban van és hallgatja őket, nyomja meg a dudát pontban 8-kor. Pár másodperc múlva a füllhalgatóból még azt hallottam, hogy "Na most....", és utána semmit, csak a Soroksári úton, Lágymányosi hídon haladó autók tülkölését. Azt hiszem ekkor éreztem át először, hogy mennyi embernek jelent sokat ez a két országos rádió.

Később, az Árpád hídnál a 34-es busz csak kis késéssel tudott indulni, mert épp arra jött a sok dudálva tüntető / tetszést kifejező autó, rendőri felvezetéssel.

A Danubiust utána már nem hallgattam, egészen este 9ig. Hazaérve ismét leültem dolgozni, felvettem a fejhallgatót. A Danubius történetének utolsó 3 órájában szinte nem is volt zene. A dolgozók beszélgettek, sztorizgattak. Érdekes volt hallgatni, hogy például hogyan szívatták a hírolvasókat, vagy hogy mikor milyen jó élményük volt a rádiózással kapcsolatban.

Aztán eljött az éjfél. Rákóczi Feri még kiment a stúdió elé a tömegbe. Nem tudom hány ember lehetett ott, de a hangzavarból ítélve nem tíz emberről volt szó. Még néhány mondat a stúdióban, majd hirtelen a csönd és a könnycsepp a szemem sarkában. A Danubiussal megszűnésével én is elvesztettem reggeli utastársaimat. És ha belegondolok, hogy sok ember munkáját veszítette el, akkor még szomorúbb leszek. Hiszen nem azért vesztették el a munkájukat, mert rosszul csináltak volna valamit - hiszen nem véletlenül érte el a két országos rádió azt, amit elért. Egy hülye döntés - hülye indoklás mire képes. Persze én sem látok a színfalak mögé, de valahogy azt érzem hogy nem volt ez teljesen tiszta játszma.

Ideje letörölnöm a könnycseppet a szemem sarkából. Talán hamarosan visszatérnek utastársaim egy másik frekvencián, vagy egy másik rádiónál. És az élet is megy tovább.

Az új adón épp most adták le Quimbytől az Autó egy szerpentinen című számot. Egyik kedvenc számom. Úgy hallom jó zenéket játszik az új adó. De bárhogy is forgatom a dolgot, ez sovány vigasz egyelőre.

Peches napom volt tegnap. Az egész úgy kezdődött, hogy autóba ültem.

Rohangálós nap volt tegnap, többek között az építésügyre is el kellett mennem hogy végre leadjam az engedélyezési tervet és annak mellékleteit.

Persze alapból későn indultunk. A házból kilépve a jéghideg szél és a vízszintesen eső csapadék borzolta a kora reggel egyébként is morcos ember idegeit. Autóba ültünk, és Budapest felé vettük az irányt. Nem jutottunk messzire, Szigetszentmiklóson a lakihegyi toronynál hatalmas dugóba futottunk bele. Persze gondolhattuk volna hogy ilyenkor mindenki esernyőnek és széldzsekinek használja hőn szeretett járművét.

A dugóban állva én nem szerettem annyira hőn a mi járművünket. Mintha néha-néha kihagyott volna egy henger, leesett a fordulatszám egy pillanatra, majd újra elkapta a ritmust. Majd le és fel és le és fel. Mire végre kiértünk a dugóból, nyilvánvalóvá vált, hogy az autó erősen rángat is. És menni sem akar túlzottan. Pedig most lettek kicserélve a gyertyák és a kábelek. Reménykedtem azért benne, hogy csak az extrém párás körülmények okozzák az autónál a zavart.

Mikor beértem a munkahelyre, fel akartam nyitni a motorháztetőt, hogy lássam, mi az ami párás, illetve hogy megmozgassam kicsit a gyertyakábeleket. Nyúltam a motortérnyitó kallantyúhoz, és meghúztam. Semmi nem történt... Valószínűleg elszakadt a bowden. Hurrá, most nem tudom kinyitni a motorteret, ha másért nem is, de emiatt mehet szervízbe, hogy lebontsák a kocsi elejét, és behúzzanak egy új drótot.

Ebéd után indultam Vörösvárra. Nem mondhatom hogy nyugodt voltam mikor beültem az autóba, azonban úgy tűnt, igaz volt a sejtésem. A mélygarázs viszonylagos száraz körülményei között magára talált az autó, és jelentős mértékben javult az autó viselkedése.

Az építésügyön végülis leadtam a papírokat, de hogy még jobb legyen a napom, ott helyben fel is szólítottak hiánypótlásra, ugyanis a statikai, tűzvédelmi és hőtechnikai számításokból a leadott 3-3 példány mellé le kéne adni egy negyedik példányt is.

Gyerünk, vissza dolgozni. Este a meló és egyéb intéznivalók után elindultam a gumishoz. Ideje feltenni a téli gumikat. Az eső természetesen szakadt. Ahogy fordultam be a gumishoz, a vezetőoldali ablaktörlő megadta magát, nem mozdult semerre sem. Alapvetően nem esnék ilyen esetben pánikba, mert egyrészt már volt ilyen hibajelenségem az utasoldali ablaktörlővel, másrészt pedig mert 1 perc alatt házilag orvosolható, jó esetben puszta kézzel, rosszabb esetben egy segergyűrű és egy fogó felhasználásával. Csakhogy ehhez az egyszerű művelethez egy dolog elengedhetetlenül fontos: fel kell nyitni a motorháztetőt, az pedig mint tudjuk - egészséges bowden hiányában - nem lehetséges.

Szerencsére mire este újra Szigetszentmiklós felé vettük az irányt, az eső elállt, és csak Budapest területén okozott kisebb zavart az autók által felvert víz. Ilyenkor örül az ember a piros lámpának. Ki lehet ugrani a kocsiból, és kézi erővel megmozgatni a magatehetetlen ablaktörlőt.

Végülis gond nélkül hazaértünk, és az autó is "meggyógyult", megszűnt a rángatás. Hétvégén talál lesz rá időm hogy megnézzem, hátha ki tudom nyitni valahogy a motorteret. Addig meg úgysem használjuk az autót.

Végre használható a notebook. És milyen prózai oka volt minden hibának. Egy dolog biztos: minden mindennel összefügg...

Ahogy a tegnapi posztban írtam, az új Ubuntu felrakása után idegesítő hibák jöttek elő a notebookon. Már felraktam magamnak egy debug környezetet is, hogy megnézzem mi a hibák oka, ha már a fórumokban nem találok semmiféle választ a kérdéseimre.

Persze időm még mindig nincs, viszont az XGL felület baromira hiányzott. Azon túl, hogy látványos effekteket tud, valóban hasznos társ a munkában is. Úgy döntöttem tehát, megnézem hogy miért nem indul el az XGL.

Első lépésként parancssorból próbáltam indítani a compiz ablakkezelőt. Jött is a hibaüzenet: Xgl not present. Ezután a glxinfo program segítségével megnéztem, hogy pontosan mi is az oka, hogy nem támogatja a gép a 3D-t. Itt ért újabb meglepedés: nem használ a rendszer hardware-gyorsítást, így nem csoda hogy a 3D nem működik.

Innen már adta magát a megoldás. A grafikus felület log fájljainak bogarászása során kiderült, hogy az Intel grafikus kártya inicializálása során volt néhány hiba, illetve attól függetlenül, hogy a konfigurációs fájlban "UXA" gyorsítás volt beállítva, mégis "EXA"-t akart használni a rendszer.

Ekkor bevillant: anno az Ubuntu 9.04-es verziójának felpakolásakor egy régebbi Intel drivert használtam, mert az akkori friss 2.4-esben volt valami hiba. A csomagok közül feltettem a friss drivert, és láss csodát: az XGL működni kezdett.

Ekkor már sejtettem hogy minden hiba forrása ez lehet. Nem jó a szöveges konzol,  mert nem tud rendesen átváltani rá, nem jó a gép felfüggesztése, mert a videokártyának nem tudja megmondani, hogy kerüljön standby állapotba. És valóban, ezek a hibák eltűntek, mintha sosem lettek volna. Ami viszont a legérdekesebb: a hangerőszabályozás is megjavult.

Így mint kiderült, mégsem kellett csalódnom az Ubuntuban. Minden hiba oka én voltam, illetve hogy elfelejtettem hogy fél évvel ezelőtt milyen módosítást hajtottam végre a gépen.

Az elmúlt hetekben sajnos nem volt időm rá, hogy írjak a blogomba - és már voltak akik ezt szóvá is tették. Ugye magatokra ismertek? :)

Szóval eléggé húzós időszakon vagyok túl. Egyrészt a munkahelyen is vészesen közelített egy határidő, másrészt pedig egyéb teendőim is fejem fölé tornyosultak. Az elmúlt pár évben szerintem egyszer sem voltam ilyen szinten elhavazva, mint ezekben a hetekben. Nézzük hát, mi minden történt - már amennyire vissza tudok emlékezni.

Szelidi zárás

Október 23 - hosszú hétvége. Kihasználtuk a 3 napot és lementünk a nyaralóba. Általában november elsején szoktunk vízteleníteni a nyaralóban, de miután már előre tudtuk, hogy azon a hétvégén családi programunk lesz, a zárást egy héttel korábbra hoztuk. A fiúk közül mindenki lent volt, a lányok közül viszont kizárólag Moncsi képviseltette magát.

Pénteken Olivérnél ebédeltünk, aki nagyon frankó kolbászt sütött. Az, hogy Moncsi alapvetően nem szereti a sült kolbászt, de ebből mégis bőségesen evett, jól mutatja azt, hogy mennyire finom volt. Estére átjöttek hozzánk a srácok, nálunk iszogattunk és pókereztünk.

Szombaton Zsombi főzött a brigádra. Ezen a napon gerslis csilisbab volt a menü, Zsombi jó szokásához híven bográcsban - fatüzeléssel. Degeszre ettük magunkat. Kaja után egy fél órára ismét beugrottak hozzánk a barátok - ezúttal egy kis sült gesztenyére, ami viszont - valószínűleg a gesztenye kifogásolható minősége miatt - nem sikerült túlságosan fényesen.

Vasárnap délelőtt tesómmal víztelenítettük a nyaralót, majd elindultunk hazafele.

Telek és ház

A telek végre a nevünkre került és erről megkaptuk a hivatalos értesítést is. Azért nem semmi, hogy a telek megvásárlása 11 hónapig tartott. Nem hiszem, hogy rajtunk kívül még sok olyan ember van, aki kivárta volna ezt az időszakot. Mi viszont kivártuk. Végülis sokkal előrébb akkor sem lennénk ha már megvettük volna a telket korábban, hiszen most készültek el a ház végleges tervei is. Az engedélyezési tervet szerettem volna a héten bevinni az építésügyi hatósághoz, de sajnos az akut időhiány ebben is megakadályozott. Sebaj, majd szerdán beviszem, ezen a pár napon már igazán nem múlik semmi.

Persze közben mindenki azzal riogat, hogy mennyibe is fog kerülni a házat felépíteni. Repkednek a család részéről a 40-50 milliós saccolások, amit azért erősen túlzásnak érzek. Főleg úgy, hogy meglátogattunk egy velünk nagyjából egykorú srácot, aki most építi dombházát. Nem kicsi az a ház sem, a srác elmondása alapján 130m²,bár ez lehet hogy bruttó, és a nettó pedig valahol 100 körül van. A lényeg, hogy a srác 15 millióból ki akarja hozni a házat kulcsrakészen, és úgy tűnik sikerülni is fog neki. Kaptunk is tőle egy-két tippet, hogy min lehet sokat spórolni. Csak egy példa: mi bontott téglát akartunk vásárolni mert az csak 40 forint, tehát lényegesen olcsóbb mint az új tégla. A srác az új téglát szerezte 27 forintért. Azt hiszem érezhető az árkülönbség.

Friss Ubuntu a notebookon

Október végén megjelent az Ubuntu Linux friss, 9.10-es verziója. Az Ubuntuval kapcsolatban eddig csupa kellemes meglepetést ért, ezért nem haboztam most sem frissíteni a rendszert. Bár ne tettem volna. Azóta a notebookon olyan lényeges dolgok nem működnek, mint például a hangerőszabályzás, a szöveges konzol, vagy hogy ha lecsukom a gépet, akkor kerüljön standby állapotba. Persze a hibernálás sem működik, úgy most sűrűn kapcsolgatom a gépet ki és be. Hurrá. Hatalmasat csalódtam most az Ubuntuban, de remélem hogy hamarosan egy javító frissítéssel megoldódnak a gondjaim. Közben már arra is gondoltam, hogy valahogy utánajárok miért nem működnek ezek a dolgok az új verzióval, és magam javítom őket. Csak hát mint tudjuk: ehhez is idő kellene.

Találkozó az Andersenben

Végre valahára sikerült összehozni egy sörözést Kálmánnal és Volkerrel. Régóta nem találkoztam már velük, úgyhogy időszerű volt a találkozó. Szerencsére Gábor is lent volt, és bár láthatóan teltház volt, mégis helyet tudott foglalni az asztalunknál. Jót beszélgettünk, kajáltunk nagyon finom brassóit, és fogyasztottunk ágyas-mézes pálinkát és csapolt búzasört is szép számmal (Kálmán nem búzasört ivott, hogy az ő szavaival éljek: biztos "töri a pofáját").

Balázs már 10 óra körül elindult hazafelé, mi Kálmánnal és a közben érkező Daniékkal még maradtunk egy fél órát.

Végülis Gábor jóvoltából autóval kerültem haza - ezúton is köszönöm neki!

Hát ezek voltak az elmúlt pár hét eseményei. Remélhetőleg a következő hetekben több időm lesz, hogy beszámolhassak életem törénéseiről

63%. Sikerült meglovagolnom a tőzsdén egy szép emelkedést. Ilyen rally csak több évente szokott előfordulni.

Az egész dolog múlt héten szerdán kezdődött. Illetve korábban, de én múlt hét szerdán szálltam be a buliba. A történet röviden a következő: adott egy cég: Genesis Energy Rt. Bejelentik, hogy a végelszámolás megindult, ennek hatására a részvények árfolyama az addigi 530 forint körüli összegről 251 forintra esnek. Jön a következő hír:

Hé befektetők. Ez nem is rossz hír, hanem jó hír, mert a Cogenco amerikai válalattal kooperálunk, meg az ő részvényeit fogjuk birtokolni, meg egyébként is minden frankó.

Innentől kezdve a részvények ára elindult fölfele, de durván. Minden nap kiakasztotta rendre a 10 és 20 százalékos határokat is. Szerdán és csütörtökön csak kóstolgattam a papírt, 2 nap alatt 6% hozamot értem el velük. Csütörtökön aztán a lehető legmagasabb áron, +20%-on volt a papír egész délután. Eldöntöttem, péntek reggel bevásárolok belőle.

Pénteken 422 Ft-on nyitott a papír, de olyan gyorsan mentek az árak felfele, hogy 460 forinton tudtam csak belevásárolni. És itt gyakorlatilag hátra is dőlhettem. Péntek reggel 9 és ma reggel negyed tíz között igazából még a grafikonokat sem kellett néznem. A Genesis részvények rendszerint minden nyitáskor kiütötték a 10%-os limitet, majd pár órán belül a 20%-osat is. Tegnap például nem is volt érdemi kereskedés ezzel a papírral. Egy újabb hír arról szólt, hogy tőkeemelést hajtottak végre, ezért a részvény árfolyam számított mértéke 809 forint. A hír hatására a Genesis nyitóára már +20%-on volt, annál nagyobb növekedés pedig nem lehet a BÉT-en egy napon belül.

Végülis ma reggel rogyott meg a papír, és kezdett esni az árfolyam. 751 forinton adtam el a papírokat, ezzel péntek reggel óta, tehát 3 tőzsdei nap alatt 63%-os hozamot értem el.

Hogy mit lehet erre mondani? Csupán egy dolgot: Köszönöm a piacnak!

A hétvégi vásárlás során megpróbáltunk olyan összetevőket beszerezni, amelyek segítségével változatos és ízletes heti menüt készíthetünk magunknak.

Tegnap este Moncsi eléggé fáradt volt, én viszont nem akartam ma kajáldában enni, így este nekiálltam főzni - wokban.

Az elkészült étel annyira jól sikerült, hogy úgy gondoltam leírom a receptet, hátha valaki kedvet kap hozzá.

Először is nézzük a szükséges hozzávalókat: sárgarépa, káposzta, hagyma, póréhagyma, cukkíni, sótlan földimogyoró, szójaszóz, erős pista, barnarizs, leveskocka, csirkemellfilé.

Az arányokat mindenki lője be ízlés szerint. Nálam az összes zöldség együttesen körülbelül annyi volt mint a rizs.

A barnarizst megfőztem, de nem csak úgy vízben. A főzőlébe tettem két szárnyashúsleves kockát. Amíg a rizs főtt, a húst megmostam, felkockáztam. A sárgarépát, cukkínit, hagymát, káposztát csíkokra vágtam, a póréhagymát felkarikáztam. A zöldségeket összekevertem egy tálban, és a tetejére szórtam 3 marék földimogyorót.

A wokban extra szűz olívaolajat forrosítottam, majd a felkockázott csirkét addig sütöttem, amíg minden oldala fehér nem lett. Ekkor borítottam rá a zöldségeket. Amikor a zöldségek kezdenek kicsit összeesni, de még ropogósak, jöhet az erőspista. Az egészet összeforgatjuk, körülbelül 1 percet hagyjuk párolódni, majd hozzáadjuk a rizst, és 2-3 kanál szójaszószt. A rizst is összeforgatjuk a zöldségekkel, és körülbelül 1-2 percig még a tűzön hagyjuk az egészet.

Jó étvágyat!

Immáron vagy két hete nem írtam egy sort sem a blogomba, pedig lett volna miről. Ott volt ugyebár a szelidi buli a srácokkal. Lomtalanítós hétvége, nap közben munkával, este főzéssel és italozással.

Szeptember 26, szombati reggel. 7 óra tájékán keltünk fel - Kőbányán. Kávéfőzés, csomagolás. Moncsinak sulija volt aznap (elkezdte a jogi szakot), így őt gyorsan elvittem a Népligethez, hogy onnan metróval folytathassa az útját Újpestre. Jómagam onnan Szigetszentmiklós felé vettem az irányt, be kellett ugrani pár cuccért oda is. Miután összeszedtem a holmikat, irány a Szelidi-tó. 10 óra után értem Dunapatajra. Bementem a virágboltba, mert tesóm szólt, hogy 4 kis tuja félre van rakva nekünk. Olyan kicsik, hogy beférnek a Puntoba is. Meg kell hagyni, befértek, de azért megizzadtam velük. A földet amit alá vettem, persze otthagytam a boltban, úgyhogy a kipakolás után volt még egy utam Patajra és vissza.

Ekkor Oliék már nagyban dolgoztak, úgyhogy számomra sok munka nem is jutott a tuják ültetésén kívül. Délután Olival dumáltunk kicsit, majd átmentünk Zsombihoz. Ezen az estén Zsombi volt a szakács, és egy olyan ételt készített bográcsban, amit még nem ettünk: zúzapörkölt kakasherével.

Bevallom, kicsit féltem tőle, a herét még életemben nem mertem megkóstolni. Talán az elfogyasztott pálinkáktól kaptam meg a lökést: ezt meg kell kóstolni. És valóban, nagyon ízletes volt a pörkölt.

Persze a pörkölt mellett fogyott a sör / bor / pálinka is. A környéken ugyebár lomtalanítás volt, így adta magát az ötlet: pár dolgot el kéne égetni. Így került a tűzre egy régi létra, egy fotel, és egy - Levi szerint - antik szekrény.

Az átmulatott este nem tartott sokáig - talán mert korán kezdtük - éjfélkor már ágyban voltam. Vasárnap 8 óra körül keltem, tettem-vettem, végülis dél körül indultam el haza.

Jó mulatság - férfimunka volt.

48 órája igazán jól érzem magam a bőrömben. Tegnap a munkával is nagyon jól haladtam, és az elkészült programrésznek csodájára jártak a kollegák. Este 6-tól 8-ig pedig grillezést terveztünk a munkatársakkal az épület tetején. Dani és Miki mentek vásárolni, vettek mindenféle finomságot: pácolt tarját, grillkolbászt, rágcsálni és innivalót. 6 órakor a terv szerint be is gyújtottuk Danival a tüzet, és a többiek is szépen sorban megérkeztek. Tekintettel arra, hogy úgy terveztük, hogy nyolcig maradunk, Moncsinak azt mondtam hogy 9 körül otthon vagyok. Aztán az este folyamán kétszer hívtam fel, hogy még később, még később... Végül éjfélre értem haza.

A tegnapi grillezés/sörözés alkamával egy másik munkatársam - Zoli - mondta, hogy páran mennek ma tíz órára wakeboardozni az Omszki tóra, ha van kedvem, csatlakozzak hozzájuk. Még sosem wakeboardoztam vagy vizisíztem életemben, de tervben volt már jópár éve, hogy egyszer kipróbálom. Így aztán kaptam is az alkalmon.

Fél kilencre értem be dolgozni. GTalk üzenet fogadott, Sanyi barátom küldött egy YouTube linket, ami a "Just a perfect day" című számra mutatott. A banki meló és bulik óta szeretem ezt a számot, és Sanyi ezzel az egyszerű linkküldéssel tett róla, hogy eszembe jusson rengeteg jó emlék abból az időszakból. Jól indult a nap.

Egy órát dolgoztam, majd fél tízkor indultunk a vízhez. Persze estem-keltem, illetve inkább csak estem. Az elindulás nem könnyű dolog, de az óra végére már 10-15 métert tudtam esés nélkül menni. A start már megy, most lehet megtanulni a többit. Végülis az utolsó körre kértem egy térdelős deszkát, állítólag azzal pofonegyszerű menni. És tényleg, rögtön mentem egy teljes kört, és nagyon élveztem. Egyébként az idő is nagyon szép volt, és a víz sem volt hideg.

Háromnegyed tizenkettőre értünk vissza a munkahelyre. Gyors kajálás, majd meló. Fél szemem közben a tőzsdei grafikonokon. Fél öt - tehát a tőzsdezárás előtt 3 perccel sikerült nettó 1.7% profitot realizálnom a tegnap vásárolt MOL részvényeken, ez tette fel a pontot az i-re.

Bízom benne hogy a jó időszak nem ér véget. Tartson ki még sokáig, mert szeretem mikor jó passzban vagyok... De hát ki ne szeretné?

12 nap. Ennyi telt el az utolsó poszt óta. Pedig témám lett volna amiről írjak, csak éppen időm nem engedte. Lássuk tehát hogy milyen fontosabb események történtek az elmúlt csaknem két hétben.

Az első, és legfontosabb: végre aláírtuk az adásvételi szerződést a telekre. Nagyon sokat vártunk erre. Ha jól emlékszem, tavaly október végén adtuk be hivatalosan a vételi ajánlatot. Múlt héten kedden szerződtünk, foglalóztunk, most pedig csütörtökön utaltam a vételár fennmaradó részét. Szeptember közepén. Mire a tulajdonjogot bejegyzik, október lesz, talán október vége. Így aztán elmondhatjuk hogy az egész hajcihő a telekkel cirka egy évig tartott. Persze hogy legyen valami rossz hír is, megtudtuk, hogy jövőre fizethetünk telekadót, melynek mértéke jelenleg "csak" 70 Ft/m², de tervezik hogy 200 Ft/m²-re módosítják.

Végülis ha jobban belegondolok, nem sokkal lennénk előrébb ha már meglenne a telek. A tervek is mostanában érkeznek abba az állapotba, hogy Balázs megcsinálja belőlük az engedélyezési tervet. Azt beadjuk, gondolom minimum 60 nap az elbírálása, ha nincs semmi kifogása az építési hatóságnak. Akkor viszont már szinte tél lesz, úgyhogy tavasszal tudjuk kezdeni az építkezést. Addig pedig spórolás van.

Spórolás... Ugyebár már említettem hogy a kocsi használatot mellőzzük amennyire csak lehet. Tömegközlekedve 2 óra az út, bringával kombinálva 1:40 volt az első két próbálkozás. Azóta sikerült az időt lefaragni 1:30-ra, mégpedig úgy, hogy csak a Vágóhíd és a Batthyány tér között tekerek, ott pedig felszállok a szentendrei hévre, és a Filatorigátig utazom vele. Onnan pedig kb. 3-4 perc alatt már a munkahelyen vagyok. Ez így tök frankó, élvezem is, csak azt nem tudom mi lesz velem ha már hideg lesz, és nem tudok bringával menni... Az lesz az igazán kemény időszak.

Aztán a spórolással kapcsolatosan kiderült, hogy legalábbis ebben az első spórolós hónapban nem igazán tudjuk tartani a kitűzött tervet. Persze volt most plusz kiadásunk is (ruházkodás), de botorság lenne erre fogni, hiszen minden hónapban lesznek extra kiadások. Majd hó végén összesítjük a dolgokat - merthogy Google Docs-ban vezetjük a kiadásokat, és megnézzük hogy milyen költségtípusból tudnánk leginkább lefaragni.

Meg aztán ott az új reménység, a tőzsde. Körülbelül két hete hogy belevágtam a tőzsdézésbe. No senki ne gondoljon arra, hogy feltettem a spórolt pénzünket. Persze, abból utaltam át a tőzsdés számlára 50.000 forintot, indulásnak. Az első pár napban nagyon sok sikerélményem volt, minden összejött, így 4 nap leforgása alatt 6% hozamot értem el. Utána jött a feketeleves, sorozatos bukták. a 6% szépen lassan visszaolvadt 2% alá. Rá kellett jönnöm, nem eszik olyan forrón a kását. Persze közben rengeteget olvasok a témáról, elmentünk ingyenes előadásra is, szóval próbálom képezni magamat. Az eredmény talán látszik is, már 2.4%-ra visszamászott a hozam, és van még pár részvényem, amit ha jelen pillanatban eladnék, nyereséges lenne. Az 50.000 forinton felül pedig kizárólag olyan pénzt vagyok hajlandó a számlára tenni, ami a vállalkozásomból folyik be. Így került a számlára még egy kevés pénteken. A pénzbefizetéssel együtt pedig keretszerződést kötöttem shortolásra és tőkeáttételes ügyletekre. A shortolás lényege, hogy eső ágban lehet pénzt keresni vele. A tőkeáttételes ügylet lényege pedig hogy mondjuk nekem csak 100 forintom van, mégis vásárolhatok 500 forintért hitelbe részvényeket. Persze ez nem célom, de a short-os szerződéshez muszáj volt ilyet kötni. A shortolás amúgy pont jól jött volna, mikor bukóban voltam. Minden lefele ment, de ugyebár én még csak az emelkedő trendekre játszhatok. Hazárdíroztam, buktam, ennyi. Tanulópénznek tökéletes volt.

Ezen kívül említésre méltó esemény még az új állat érkezése. Kriszti egyik este egy csincsillával tért haza, amit az utcán talált. Jó fejnek tűnik az új szerzemény, bár van úgy amikor látszik rajta hogy direkt szívat minket. Múltkor Kriszti kiengedte. Én későn értem haza, Moncsi teljesen ideges volt, mert Kriszti elment otthonról, ő meg nem bírta megfogni a csincsillát. Majd én! - Mondtam lelkesen, de rá kellett jönnöm hogy a kis rágcsáló baromi gyors tud lenni - és imád szórakozni az emberrel. Néz a nagy gombszemeivel, közel enged, hagyja hogy simogassák. Mikor azonban meg akarod fogni, berohan a konyhaszekrény alá. Persze nincs ott sokáig, szinte rögtön ott van megint előtted és néz rád azokkal a fekete szemekkel.

Szóval eseménydús volt az elmúlt két hét. Most talán kicsit "unalmasabb" lesz, nem lesz annyi munkám sem, és új állat érkezésére is elég kicsi az esély. Aztán pénteken irány a nyaraló, lomtalanítás, rámolás, metszés.

Hétvége - pihenés nélkül. Először is ugyebár szombat. Az egyik weboldal, amit szeretnénk beindítani, kicsit megrekedt. Muszáj volt megtolni kicsit, utolérni magunkat és befejezni azokat a feladatokat, amelyek hátráltattak abban, hogy valóban fogadni tudjuk az ügyfelek. Ehhez, hogy ledolgozzuk a hátrányt, Volkerrel szombaton Coding Marathon-t tartottunk. Reggel elmentem anyuhoz Pestre. HÉV, villamos, metró, busz, hurrá. Anyu gépéből kikaptam egy hibás memóriamodult, remélem megoldja a gondjait. Volker 10 óra körül jött oda. Gyosan kicseréltük a bringám hátsó kerekében a belsőt, majd elindultunk Szigetszentmiklós felé. Persze nem végig bringával. Csupán a Kőbánya - Vágóhíd, és a HÉV és az "otthon" közti távolságokat teljesítettük két keréken. Így bringáztunk is egyet, a bicaj is kikerült Miklósra, járhatok vele majd munkába amígy az időjárás engedi. Délután egykor kezdtünk el érdemben dolgozni, és nagyjából este nyolcig toltuk. Este még megnéztem a Svéd-Magyar meccset apóssal, szidkozódtunk kicsit, majd nyugovóra tértünk.

Vasárnap. Először is hegyekben állnak a dobozok a szobában. Moncsival nekiugrottunk a dobozoknak és néha egymásnak is. Hiába, a pakolás, hogy mit hova rakjunk és mit dobjunk ki, feszültségeket kelthet. Azért nem kell semmi komolyabb összezördülésre gondolni, mindketten megúsztuk 8 másodpercen belül gyógyuló lelki sérülésekkel. Végülis a szobában egyszer csak megnőtt a tér és eltűntek a dobozok. Hurrá, így már egész élhető a hely.

A nagy rámolás után Moncsi lenyírta a felesleges részét a hajamnak, majd fürdés/hajmosás következett. Aztán Moncsira vártam amíg ő is lefutotta a vizesblokkban a köröket. Végre. Tiszták vagyunk, rend is van. Menjünk el vacsizni.

Hogy mi az apropó? Az, hogy vasárnap volt az első házassági évfordulónk. Egy év eltelt, fura. Szinte észre sem vettem. De meg kell hagyni, jó érzés.

Szóval vacsorázni mentünk. Tekintettel a fizikális állapotunkra, nem vágytunk semmilyen távol eső, puccos helyre. Elmentünk hát itt Miklóson a Steak House-ba. Én még sosem jártam ott, Moncsi régen volt párszor. Azt kell mondjam, remek választás volt. Moncsi Oregon Steak-et evett, én pedig "Medvetalp"-at. A Medvetalpról azt kell tudni, hogy kb. 50 dekás hátszínből készítik, köretként pedig steak burgonya van a talp alatt. Az egészet pedig megszórják lilahagymával. Hatalmas adag, csodálkoztam is rajta hogy képes voltam megenni.

A vacsorából visszatérve felbontottunk egy üveg pezsgőt, amit Moncsi szüleitől kaptunk. 4en megittuk, majd ismét nyugovóra tértünk.

Pihenés? Talán majd ezen a héten...

A nyár utolsó hétvégéje rövid, mindössze egy napos volt. Istiékkel azonban úgy döntöttünk, 3 naposra nyújtjuk, és ezt a három napot Szegedtől nem messze, Mórahalmon töltjük.

Csütörtökön este indultunk Mórahalom fele. Istiékkel az M5-ösön az Inárcsi pihenőnél találkoztunk. Gyors pacsizás és energiaitalozás után autókba szálltunk, a kilométerórát ráállítottuk a 130-as értékre, és suhantunk Szeged irányába.

Út közben Kecskeméten megálltunk vásárolni. Vettünk némi rágcsálnivalót, és pár üveg bort. Este kilenckor érkeztünk meg Mórahalomra. Vendéglátóink - Tünde és Gábor - nagyon barátságosan, pálinkával, borral, süteménnyel vártak bennünket. Bár Tünde pénteken dolgozott, Gáborral késő éjszakába nyúlóan boroztunk és beszélgettünk. Ez az este volt a legdurvább a három közül: fél ötkor tértünk nyugovóra.

Pénteken 9 óra körül keltünk. Elmentünk reggelit vásárolni, megreggeliztünk, kicsit regenerálódtunk. Kora délután elmentünk a helyi fürdőbe, ahol nagyon sok féle medence és igényes kialakítás várja a fürdővendégeket. Nagyon jól éreztük magunkat, este hatig strandoltunk. Miután rendesen kiáztunk, sétáltunk egyet Mórahalmon. Egy szimpatikus kávézóba beültünk, ettünk-ittunk-beszélgettünk, majd viszonylag korán nyugovóra tértünk, hogy kipihenjük végre az első éjszaka fáradalmait.

Szombaton a szokásos reggeli után Szeged városa felé vettük az irányt. A múzeumban megnéztünk pár kiállítást, majd ebédelni mentünk abba a halászcsárdába, ahol még 1998-ban jártam szüleimmel, és ahol apukám azt mondta, hogy ha egyszer lediplomázok, oda visszatérünk. Sajnos a diplomaosztómat apukám nem élhette már meg, így szülők nélkül, barátokkal ugyan, de újra ellátogattam a helyre.

Visszafele megkértem a többieket, hogy menjünk be a szegedi repülőtérre, mert odafele láttam, hogy egy csomó vitorlázó- és kisgép van ott. Mire odaértünk feltámadt a szél, és a vitorlázókat szépen el is vitték a placcról. Azért sétálgattunk a gépek között, csináltam pár fotót. Ekkor láttuk, hogy egy kicsi, egyszemélyes gép leszállt.

A nagy találkozás

A kisgép nem messze tőlünk parkolt le. Láttam a szárnyán a MOL logókat, és láttam, ahogy egy overallos ember kipattan a gépből. 

Basszus gyerekek ez szerintem Veres Zoltán... - mondtam a többieknek.

Aki esetleg nem tudná kiről van szó, annak ajánlom a www.vereszoltan.hu weboldalt. Zoltán műrepülő Európa-bajnok, és többszörös Guiness-rekorder.

Az overallos alak bezárta a gépet, és egy táskával elindult az irányótótoronyba. Közelebb lépdeltem a repülőgéphez és fotózni kezdtem. Valóban, a pilótafülke alatt ott volt a felirat: "Zoltán Veres, HUN".

Alig csináltam pár képett, a pilóta már jött is vissza. Nem bírtam ki, hogy ne szólítsam meg:

- Jó napot, már indul is?
- Igen, sietek, mert megázunk.
- Azért egy fényképet szabad csinálnom gyorsan?
- Persze, ha valóban gyors lesz :)
(katt...)
- Köszönöm, jó lett a kép!
- Ha előre tudtam volna, megcsináltatom a hajamat :)
- Ugyan, elég lesz ha csinál egy kést a fű fölött - vetettem oda viccesen
- Hát nem tudom, félek hogy kilötyög a 6 liter bor hátul :)

Íme a kép, amit lőttem:

Becsukta a kabintetőt, és elindult a kifutó irányába, közben még ránk mosolygott, és integetett. Nagyon közvetlen és barátságos embernek tűnt. Egy darabig várakozott a felszállás előtt, majd felbőgött a motor és a kis gép a levegőbe emelkedett. Alig lehetett 1-2 méter magasan, egy éles fordulóval felénk vette az irányt.

Ezt nem hiszem el, meg fogja csinálni a kést... Meg fogja csinálni, meg fogja csinálni, igeeeeeen, wáááááááááááá, kurva jóóóóóóóóóóóóóó....

És megcsinálta. Bekapcsolta a füstöt, és tőlünk pár méterre elrepült késben. Nem tudom leírni az élményt, amit ezzel okozott. A kedvemért - kedvünkért, bemutatott egy figurát. Hatalmas élmény volt. Ott ugráltunk négyen a füvön mint az idióta tinik a Tokyo Hotel koncerten. Állat volt.

Aki esetleg nem ismerné a kés manővert, Veres Zoltán előadásában megnézheti:

Szombat este ismét borozgattunk, beszélgettünk. Vasárnap reggeli után hazafele vettük az irányt. Eltelt a három nap, három éj, de nem bánom. Azt hiszem feledhetetlen élményekkel lettünk gazdagabbak.

Ez nem kötődik szorosan az életemhez, viszont olyan jól szórakoztam rajta, hogy gondoltam megosztom veletek.

Kár, hogy az utolsó két sor lemaradt. 

Kirámoltunk, elköltöztünk. Nem volt egyszerű menet.

Az egész valahogy múlt hét előtti vasárnap kezdődött. Már akkor összekészítettünk pár dobozt, amit hétfőn magunkkal vittünk Miklósra. Kedden Moncsi dobozolt, szerdán ismét mentünk Miklósra, és ismét elvittünk egy nagyobb adag cuccot. Amennyi a Puntoba befért, lehajtott hátsó ülésekkel.

Csütörtöktől indult be igazán a költözés. Reggel Moncsi szüleinek "ki-tudja-hányéves-de-nagyon-sok" Wartburg Turist (kombi) személygépjárműjével (amit amúgy csak teherszállításra használnak) indultunk Budapest irányába. Szerencsére a csütörtöki napra segítséget is kaptunk: Edina, Joe és Sanyi barátaink, valamint tesóm személyében.

Első körben azokat a könnyű és nehéz bútordarabokat hordtuk le a harmadik emeletről, amelyeket anyuhoz vittünk. A Waresz rendesen meg volt pakolva, szinte úgy mint a képen látható kereklámpás. Sanyival beszéltük is, hogy a stílusos szállításhoz fel kellett volna vennünk egy-egy kalapot, illetve műbajuszt.

Mire a bútorokkal / mosógéppel / hűtővel végeztünk, Sanyinak sajnos mennie kellett. A maradék csapat pedig elkezdte a harmadikról lehordani a dobozokat / zsákokat. Fullra raktuk a Wartburgot, és tesóm C-Max-ját is. Akkor még úgy gondoltuk, hogy még egy kör a Waresszal, és kész vagyunk. Nem így lett, pedig egyik autó sem olyan a hátsó ülések nélkül hogy ne legyen benne hely.

Végülis még csütörtökön csináltunk egy kanyart a Waresszal. Aztán pénteken kettőt. Szombaton is egyet. Hihetetlen de szombat délutánra tudtuk teljesen kiüríteni a lakást. Pedig nem volt palota a harmadik emeleti 29 négyzetméteres garzonlakás. Most láttuk csak igazán, hogy a nagy beépített szekrény, amit 2 éve csináltattunk, mennyi cuccot képes volt elnyelni.

Végül csak vasárnap maradt rá, hogy a dobozokat Miklóson elrendezzük / kiürítsük. Annyit sikerült elérni estére, mire Moncsi családja hazajött a horvátországi útról, hogy a nappaliban csak 2 doboz maradt. Pedig előtte köldökig volt rámolva a szoba úgy, hogy csak egy keskeny folyósón lehetett közlekedni a dobozok és zsákok között.

Moncsi szobájában (illetve most már a mi szobánkban) jelenleg vékony folyósó sincs, hanem nagyjából át kell ugrani/lépni az út közepén lévő holmikat. Legalább két hét lesz, mire sikerül valami rendet vágni a szobában.

A költözés nem csak a végeláthatalnak rámolást tartogatta számunkra, meg kell bírkózni egy másik tényezővel: az utazással.

Moncsinak nincs nagy különbség, kb 10 perccel utazik többet mint Kőbányáról. Nekem már durvább. Ugyebár eddig túlnyomórészt autóval jártam. Úgy kb 30 perc volt a menetidő. Ha bringára pattantam, akkor 50.

Ma jöttem először tömegközlekedéssel Miklósról. A Szigetszentmiklós - Aquincum táv leküzdéséhez kereken 120 percre volt szükség. 2 óra. Meg majd délután ugyanennyi lesz hazafele is. Kemény. Azt hiszem egy pár DVD-t le kell majd konvertálnom kis felbontásúra, hogy út közben a Mio PNA-n filmeket nézhessek. Majd meglátjuk hogy ha a bringát is bevetem, akkor mennyivel csökken / nő a menetidő.

Záró mondatként engedjétek meg, hogy ezúton is megköszönjem Edinának, Joenak, Sanyinak, és végül- de nem utolsósorban tesómnak az általuk nyújtott segítséget!

Költözés, költözés, költözés...

Hát eljött a nap, mikor rámolunk, dobozolunk, 28-at fordulunk óránként a harmadik emelet és az autó között. A vevő bankjától a pénz bármelyik pillanatban megérkezhet. Költözni kell.

Költözni kell, de valahol örülök is neki. Ennyivel is előrébb vagyunk. Ha más szempontból nézem, akkor meg hátrébb. Szigetszentmiklósról Óbudára járni nap-mint-nap dolgozni nem lesz egyszerű. Főleg nem tömegközlekedéssel. És az autót bizony le kell tenni mert spórolni kell. Gyűjteni kell az erőt és a pénzt az építkezéshez. Autóval napi 70 kilométert kellene megtenni, és ahogy ismerem Szigetszentmiklós és Budapest közlekedését, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy előbb beérnék kocsival, mint BKV-val. Persze itt nem a buszokra kell gondolni, hanem a kötöttpályás közlekedésre. HÉV, Villamos.

Szóval dobozolunk. Vasárnap délután sikerült beszerezni 8db banános- és több kisebb dobozt, továbbá böszme fekete szemeteszsákok várják hogy ruhákkal tömjük ki őket. Tegnap már egy adag könyvet / iratot ki is vittünk Miklósra. Ma este ismét dobozolás következik, és egy újabb adagot kiviszünk szerda este. Csütörtöktől pörgősebb lesz a dolog, reggel a Punto-t kinthagyjuk Miklóson, és a kombi Wartburggal indulunk Budapest felé. Igazi igás ló, fér is bele cucc rendesen.

Tervek szerint hétvégén minden olyan dolgot elviszünk a lakásból, amit ketten elbírunk. A bútorokhoz kell majd némi segítség, de jelenleg a budapesti baráti társaság Balatonon lógatja a lábát. Tesómnak persze mondhatnám, hogy jöjjön, de attól tartok, hogy ketten se mennénk semmire. Lehet hogy megvárom a jövő hét elejét, és segítségül hívok még pár barátot.

Aztán a költözésen túl ott van millió adminisztrációs feladat. Lakcímet, postázási címet átiratni megannyi hivatalban, lakcímkártyát csináltatni, a vevővel kézenfogva elmenni az ELMÜ-höz, a közös képviselőhöz, a távhőszolgáltatóhoz.

Lesz mit tenni. Így aztán - hogy Volker barátom szavaival éljek:

Kedves hipotetikus olvasó, ne lepődj meg ha esetleg 2 hétig nem lesz újabb poszt.

Újra a Balatonnál. Azt hiszem most már elmondható, hogy minden évben egy hétvégét a Balcsinál töltünk Gábor jóvoltából.

Persze ez a kiruccanás jövőre évre egyáltalán nem garantált, remélhetőleg az építkezés fogja lekötni minden időnket. Majd kiderül, mindenesetre idén még belefért.

Szombaton elég későn ébredtünk, és az ágyból is nehéz volt kikelni, így a délelőtti indulásról le kellett hogy mondjunk. Végülis délután kettő előtt indultunk, és három után nem sokkal meg is érkeztünk Gáborékhoz.

A társaság javában rohangált a ping-pong asztal körül, éppen forgóztak. Mi letettük a cuccainkat, Moncsi Biával a stégre ment napozni, én pedig beszálltam a játékba. Szegény Volker ekkor mág igen stresszes volt, mert saját elmondása alapján addigra már 35 kört játszottak, és a 35 körből egyszer sem jutott el a döntőig. Kis unszolásra végülis beszállt ő is, de az első 2 körön úgy felhúzta magát, hogy inkább lement a partra.

A tűző nap és a rohangálás megtette a hatását, dőlt a víz rólunk. Mindenki a stég és a víz felé vette az irányt. Fürdés után Gábor és Volker bevezettek az ÚjNemesi nyelv rejtelmeibe. Nem tudom Gábor mennyit ihatott mikor kitalálták, de biztos nem volt szomjas. Mindenesetre lehet hogy csinálok majd egy Magyar - ÚjNemesi fordítógépet ha lesz szabad öt percem. A probléma csak az, hogy általában nincs. Egyébként egyszerű szabályokból álló nyelv, de baromi nehéz ezeket a szabályokat betartani.

Amíg mi ÚjNemesi nyelvleckéket vettünk, Chubba és Laca a húst és a minivirsliket grillezték. Épp akkor készült el a kaja, amikor a nap lebukott az északi oldalon. Kiültünk hát a tó felöli teraszra, és ott kajáltunk. Azért meg kell hagyni, a balatoni naplementének megvan a maga hangulata.

Kaja után Activity következett, melynek első fordulójában Hannival voltam, ezt a fordulót fölényesen nyertük. A második körben Bia volt a párom, és bár szoros versenyben, de "csak" a második helyen tudtunk végezni az öt csapat közül.

A játék után volt aki nyugovóra tért, mi még páran kifeküdtünk a stégre hullócsillagokat nézni és műholdakat keresni. Hullócsilag valóban sok volt, de műholdból csak egyet láttunk, azt is én találtam. Hiába no, a GPS-es múlt :). A fiúk és lányok szép lassan bementek a házba aludni, így csak ketten maradtunk Moncsival a stégen. Magunkra terítettünk egy pokrócot, és még egy darabig néztük a csillaghullást.

Egy óra volt, amikor nyugovóra tértünk. És negyed nyolc volt, mikor Moncsi ébresztőjére felriadtunk. Utána azért még sikerült egy-egy rövid időszakra visszaaludnom, de lényegében már fent voltam. Kicsit unatkoztam is, mert a társaságból az először felébredő és konyhába csoszogó emberke 10 órakor jelent meg. Miután magához tért a társaság, megreggeliztünk.

Reggeli után néhányan a napozás mellett döntöttek, engem inkább a víz vonzott. Kipróbáltuk a vízben Gábor 2,5m fesztávú sárkányát is. Sajnos az akkori légmozgást inkább a "szellő" szóval jellemezném, mint a "szél"-lel, de sebaj.

Fürdés után, 1 óra magasságában már rámolnunk kellett, és indulni hazafelé. Persze maradtunk volna még, hiszen nagyon jól éreztük magunkat. A héten viszont költözünk, úgyhogy vasárnap még banános dobozokat kellett szerezni a közeli boltokból, és jópár dobozt meg is kellett tölteni, hogy hétfőn kivihessük Moncsi szüleihez azokat.

Gábornak ezúton is szeretnénk megköszönni a vendéglátást!

Mi is jellemezne jobban egy hétfői napot, mint azok a gondolatok amelyek mindenki fejében ott motoszkálnak: megint munka, fárasztó nap, stb.

Ezek a gondolatok teljesen igaznak bizonyultak az én hétfői napomra is, egy kicsit megspékelve. Hétfő, munka. Viszont a nagy hajtás ellenére túl sok dolgom sajnos nem volt a munkahelyemen. Tudom, ennek mások örülnek, de én kevésbé bírom ha nincs mit csinálni.

Szerencsére a délelőtt során két dolog is segített abban, hogy jobb kedvem legyen. Az első dolog az volt, hogy gtalk-on Sanyi barátommal beszélgettünk, és felvetődött egy esetleges sörözés lehetősége. Nem nagyon akartunk halogatni egy ilyen alkalmat, így meg is beszéltük, hogy este találkozunk. A másik - nagyobb hatásfokú - kedélyjavító tényező, hogy a földhivatallal beszéltem telefonon, és ígéretet kaptam rá, hogy a hét első felében meglesz a telekre a tulajdoni lap. Végre. Remélem jövő hétre össze tudjuk hozni a szerződéskötést.

A délutáni munkahelyi "várakozás" után Moncsival negyed hatkor találkoztunk az Árpád Hídnál, ahonnan együtt mentünk a tervezőnköz. Úgy néz ki, összeállt a ház alaprajzi terve, már csupán egy zuhanyzó - wc kombót kéne átrakni valahova. 2 órán keresztül néztük a terveket, de nem igazán jutott eszünkbe semmi jó megoldás, így aztán abban maradtunk, alszunk rá párat, aztán friss fejjel ismét elgondolkozunk a lehetséges elhelyezéseken.

Fél nyolckor célba vettük a kőbányai nagypostát, hogy két levelet feladjunk. 19:40-re értünk oda, 20:15-kor jutottunk ki. Hatalmas, kígyózó sorok, és mindösszesen két ablak volt nyitva. Persze hátul jöttek-mentek a "hölgyek", de még egy vagy két ablakot luxus lett volna kinyitni. Egyre jobban utálom azt a postát.

Miután nagy nehezen sikerült feladni a leveleket, elvittem a kocsit a parkolóba, és bringára pattantam, hogy elinduljak az esti sörözésre. Még jó hogy előtte betettem a táskámba a defektjavító spray-t, mert ismét szükségem volt rá. Sanyival a Népligetnél találkoztunk, ott már éreztem, hogy kicsit furán viselkedik a bringa hátulja. A Lurdynál lévő kúthoz még be tudtunk gurulni úgy, hogy testsúlyomat az első villára helyeztem. Felfújtuk hát a lapos gumit, és egy ideig úgy is tűnt, rendben lesz minden. Találtunk egy helyet, ahol ittunk pár sört. A sörözés végére a hátsó kerékből teljesen eltűnt a nyomás. Elővettem hát a defektjavítót, és immár rutinosan belefújtam a habot a kerékbe. Elbúcsúztunk, majd kényelmesen hazatekertem.

Csütörtökön bringával akartam dolgozni jönni. Valószínűleg a hab addigra összeesik a gumiban, így újra használhatatlan lesz a bicaj. Mindenesetre ma lecsekkolom, ha kicsit laposabb, ráfújok. Hátha.

A múlt hetet jól megérdemelt pihenéssel töltöttük. A nyaralóhoz utaztunk le, ahol a népes baráti társasággal múlattuk az időt.

Mónikának péntek este még angol órája volt, ezért úgy döntöttünk, hogy csak szombaton indulunk el otthonról. Természetesen a nyaralási láz már velünk volt, így már péntek este ki akartunk szakadni a munkás hétköznapokból. Tekintettel arra, hogy Moncsi nagy Harry Potter rajongó, és hogy az új film IMAX 3D-ben is megnézhető, úgy döntöttünk, hogy péntek este moziba megyünk.

A probléma ott kezdődött, hogy alig volt pár hely a filmre. És az az előadás, amire sikerült jegyet kapni, éjjel egykor kezdődött. A film több mint két és fél órás. Mindenesetre jó kalandnak indult, de sajnos lelkesedésünket kissé letörte néhány dolog:

1. A jegy megvásárlása után közlik az emberrel: "Ugye tudjátok, hogy csak az első 13 perc 3D-s?"
2. A büfénél hatalmas sor, kifogynak a popcornkészletek, várni kell.
3. Bár a büfés lány 1:05-kor azt mondja, ne izguljunk, úgyis 15 perccel később kezdik a filmet vetíteni, sajnos nincs igaza.

Így aztán a 13 perces 3D részből körülbelül 5 percet láttunk. Ráadásul a harmadik sor közepén volt a székünk, így azon túl, hogy be kellett mászni sok emberen keresztül, még rendesen szédültem is a pörgősebb jeleneteknél. Mindezért kifizettünk kétszer annyi pénzt, mintha csak a két dimenziós változatot néztük volna meg. Baromira nem érte meg.

4 óra után értünk haza, bedőltünk az ágyba, és másnap délig aludtunk. Ébredés után gyors kávé, kaja, majd rámolás. Végülis valamikor este 6 körül értünk le a nyaralóba.

Szombaton este megbeszéltük, hogy hétfőn bringatúrára megyünk Gemencre. Vasárnap még pontosítottuk az indulás időpontját, illetve hogy melyik autó hány kerékpárt és hány embert tud szállítani. Vasárnap nem is csaptunk túl nagy bulit, hiszen hérfőn fél nyolckor volt Oliéknál a találkozó. Sajnos csak Gemencen derült ki, hogy a kisvonat még csak 6 kilométeres szakaszon jár, pedig úgy terveztük, hogy kisvasúttal megyünk pár megállót, és visszafele tekerünk egyet a gemenci erdőben. Így bár csak egy rövid szakaszt mentünk a vasúttal, azért bringáztunk egy jót. A kiindulási helyre eléggé gyorsan visszaértünk, így aztán onnan egy rögtönzött "csillagtúrát" szerveztünk. Vadmegfigyelő, madárles. Nagy élmény volt bringázni az erdőben, miközben több vaddisznót és vadmalacot is láttunk. Nem rács mögött, hanem szabadon az erdőben. 

Hazafele megállt a konvoly Kalocsán. Fagyiztunk egyet, illetve mindenki elintézte amit kellett. Oli szódát vett, tesóm bringaalkatrészt, mi pedig hozzávalókat a keddi bográcsozáshoz.

A bográcsozás apropója sógornőm, valamint szerény személyem névnapi "bulija" volt. 3 kiló marhacombot vettünk a pöribe. Most nem volt nálam a recept, így csak emlékezetből főztem a marhapörköltet. Szerencsére nagyon finom lett így is, Oli szerint jóvátettem vele a múltkori szenes paprikáskrumplit is. Az est zárásaként megnéztük a DVD-t, amit meglepetésképpen készítettem a brigádnak a tavalyi nyaralásról, valamint a srácokkal elbringáztunk az egyik vendéglátóipari egységbe egy fröccsre.

Szerdán az amúgy szokásos fürdünk - eszünk - fröccsözünk nap volt. Este lementünk a partra Anettel, Zinával, Moncsival, Levivel az ott horgászó Zsombihoz. Nem sokkal később tesóm is csatlakozott a társasághoz. Bár Zsombi nem fogott semmit, jót beszélgettünk a csillagok alatt a vízparton.

Csütörtökön a lányok "csajdélutánt" tartottak, elmentek Kalocsára shoppingolni. Mi srácok addig nyugisan fröccsöztünk, beszélgettünk. Miután a lányok visszaértek, lementünk a tóra fürdeni, majd onnan a Kastély mögötti tehenészetbe indultunk. 130 forintért lehet vásárolni 1 liter házitejet. Bár a tehenészet nem túl bizalomgerjesztő, a tej finom volt. Moncsi vett is Kalocsán egy aranyos tejesüveget, bocival az elején. Remélem máskor is hasznát vesszük. Az estét ezek után kettesben töltöttük. Vacsora gyanánt virsli, paprika, paradicsom került a nyársra. Mellé kenyeret és kovászos uborkát ettünk.

Pénteken a vízparté volt a főszerep. Igen meleg volt, így nem csoda hogy minden gyerek és felnőtt a vízben volt. Nap közben, mikor a kicsik aludtak, Oliéknál készültünk elő a szombati szülinapra. Pontosabban Anett és Oli készült elő, az én segítségem nem ért túl sokat. Próbáltam palacsintát sütni, de mikor Oli meglátta hogy micsoda szakértelemmel csinálom, inkább kivette a serpenyőt a kezemből. Estére Misi is megérkezett, így a szokásos esti fröccsözést pókerpartyval kapcsoltuk össze. Bár tervben volt, hogy ismét lemegyünk a partra Zsombihoz, a pókerezés elnyúlt kissé, Zsombi pedig megunta a pecázást.

Szombaton a szokásos napi fürdéses program után délután mentünk Oliékhoz, megünnepelni a harmincadik születésnapját. A babgulyás, a palacsinta, és úgy általában az egész este nagyon jól sikerült. Jókat beszélgettünk, nevettünk. Éjfél is elmúlt már, amikor lementünk a tóhoz egy éjszakai fürdésre. Annyira meleg volt még a levegő, hogy rögtön a vízbe lehetett gázolni, anélkül, hogy szoktatni kellett volna magunkat a hűvöshöz.

Vasárnap a családdal egy bográcsos halászlévál zártuk a hetet. Ismét véget ért egy nyaralás, ismét várhatjuk a következő szezont. Pedig még csak augusztus eleje van, mégis olyan, mintha már elszállt volna a nyár.